Századok – 1964

Tanulmányok - Berend T. Iván–Ránki György: Infláció és elzárkózási irányzatok Magyarországon az első világháború után (1921–1924) 661

682 BEKEND T. IVÁN—RÁNK] GYÖRGY évi 56%-os részesedéséhez viszonyítva is. A nyersanyaghányad több mint 29%­ra növekedése pedig nem csupán az 192l-es szintet haladta túl, de még jobban túlszárnyalta a nyersanyagimport háború előtti 8.7%-os részesedését.6 6 A prohibíciós intézkedések a külkereskedelem oldaláról egészítették ki az inflációs gazdaságpolitikát, s újabb eszközt biztosítottak az inflációs konjunk­túra mind teljesebb kihasználásához. A nagytőke számára lehetővé vált a belső piac mind teljesebb biztosítása és monopolizálása, a dualizmus időszakában a közös piacon akadályozott iparágak gyors fejlesztése, az inflációs nyereségek magas hasznot Biztosító befektetése. Ha tehát világosan látható, hogy a tilalmi rendszer ismét elsősorban a. nagytőke gazdasági célkitűzéseinek kedvezett, ez távolrél sem jelenti azt, hogy az uralkodó osztályok egyéb rétegei károsodtak volna ezen intézkedésektől. A kérdést tárgyaló külkeresedelmi munkák6 7 ugyanis azt az álláspontot vall­ják, hogy a tilalmi rendszer — majd később az önálló vámtarifa - a nagy­birtok számára kedvezőtlen volt, hiszen, emelve a belső árszínvonalat, növelte a nagybirtok termelési költségeit, másrészt retorziókat váltva ki a szomszédos országokban, rontotta a nagybirtok exportlehetőségeit. Ebből a beállításból könnyen adódik a következtetés: a Bethlen-kormány gazdaságpolitikájaa nagy­birtokkal szemben is a nagytőke érdekeit tartotta szem előtt. Ha ugyan ezt a szembeállítást megpróbálják azzal a meglehetősen általános formulával felol­dani, hogy a tilalmi rendszer árát „csak látszólag fizette a birtokos osztály", mivel az abból reá nehezedő terheket végül is a dolgozó tömegekre hárította át, s ezzel az ellentétet maguk is tompítani igyekeznek, mégis érdemes megvizs­gálni, hogy vajon mennyiben jogosult egyáltalán a fent idézett szembe­állítás. Kétségtelen, hogy a nagybirtok sérelmezte a protekcionista intézkedéseket, s a hivatkozott munkák nagyjából azokat az mérveket sorakoztatják fel a nagy­birtok hátrányaira vonatkozóan, melyet azok annak idején maguk is gyakran hangoztattak. A valóságban azonban a tilalmi rendszer történeti értékelését nem egyszerűsíthetjük le az OMGE vagy a GyOSz szempontjaira. 1921 — 22 folyamán a tilalmi rendszer kiépítése idején a bevezetett intézkedéseket a kor­mány ideiglenes, átmeneti lépésnek tekintette, melyet az európai kereskedelmi helyzet, a vámvédelem háború utáni teljes hiánya tett szükségszerűvé az ipar érdekében, de amely a mezőgazdaság számára, mely ekkor leromlott termelése következtében még nem állt a feszítő exportkényszer hatása alatt, az átmeneti időszakban értékesítési szempontból nem okozhat hátrányokat. Az a veszély sem fenyegethetett, hogy a tilalmak a szomszédos agrár importáló országokat retorzióra késztetik, hiszen, mint már utaltunk rá, 1919 után világszerte egyre erősödött a protekcionizmus, sezen belül az agrárelzárkózás tendenciája. E téren a zilált politikai-gazdasági körülmények következtében Magyarország nem hogy élenjárt volna, de inkább valamivel később lépett ez útra. Egyes nagy­hatalmak saját kiviteli érdekében képviselt szabadkereskedelmi törekvései sorozatos kudarcot szenvedtek, s így az 1921 őszén megrendezett portorosei konferencia határozatai, melyek szerint 1922 júliusáig a be-és kiviteli tilalmakat meg kell szüntetni, s a szabadkereskedelem álláspontján tárgyalásokat indítani, cc Közgazdasági Szemle, 1925. 508. 1. Az 1921. évre az új országterületre átszámí­tott adatokat vettük figyelembe. Ez az adat kétségkívül becslés jellegű, komoly hibalehe­tőségeket tartalmaz, de feltétlenül tájékoztató értékű. 67 Reményi Lajos: i. m.

Next

/
Thumbnails
Contents