Századok – 1964
Tanulmányok - Berend T. Iván–Ránki György: Infláció és elzárkózási irányzatok Magyarországon az első világháború után (1921–1924) 661
668 BEKEND T. IVÁN—RÁNK] GYÖRGY hirtelen piacra dobták.2 1 A korona zuhanását nem lehetett megállítani. A korona zürichi árfolyama a májusi csúcspontról, 2.62 centimeról júliusra 1.97-re, szeptemberre pedig 1.14-re, vagyis az 1921 januári mélypont alá süllyedt!22 A pénzértéktelenedés az államháztartási deficitet tovább növelte, annál is inkább, mivel az újra meginduló drágulás a köztisztviselők fizetésemelésének követelését váltotta ki. Tekintettel arra, hogy július és szeptember között a hiányok fedezésére Hegedűs már minden hitellehetőséget kimerített, ismét az állami bevételek fokozására tett kísérletet. Ezúttal újabb adó jövedelmeket, többek között a földadó emelését akarta keresztül vinni, ez azonban a nagybirtok ellenállásán már az előkészítő parlamenti bizottsági tárgyalásokon kudarcba fulladt. Nem maradt más hátra, mint a bankóprés megindítása. A szanálási terv összeomlott. A képviselőház 1921. szemptember 22-i ülésén Hegedűs Lóránt keserűen jelentette be, hogy miután a nemzet nem volt hajlandó áldozatokra, pénzügyi politikája csődbejutott, s ezért tisztéről leköszön.23 Hegedűs Lóránt szanálási kísérlete, melyet az ismert bankember a tőkés gazdaság megszilárdítására, a magyar uralkodó osztályok érdekében akart keresztülvinni, igen hamar a tőkés-nagybirtokos körök legélesebb ellenzésébe ütközött és megbukott. Vajon mi vezetett arra, hogy az a Hegedűs Lóránt, akinek egész pályafutása a magyar nagytőkéhez kapcsolódik, aki a századforduló óta e körök egyik vezető politikai és gazdaságpolitikai exponense, a pénzügyminiszteri székben szembekerült azon osztályokkal, melyeknek képviseletére tudatosan törekedett? Messzemenően nem tartjuk elfogadhatónak azt a beállítást, mely teljesen szemet húny a tények felett, s a Hegedüs-féle kísérletet a bankok és a GyOSz érdeke szerinti vállalkozásnak állítja be.24 De nem tudunk egyetérteni azon felfogással sem, mely a jelentkező ellentmondást a banktőke és ipari tőke érdekeinek szembeállításával kívánja feloldani, azt állítva, hogy Hegedűs kísérlete kedvező volt a bankok számára, mivel ez növelte hiteleik reálértékét, de nem volt előnyös az ipari tőkének, mivel a defláció megfosztja őket az elértéktelenedő hitel előnyeitől.2 5 Ez az érvelés ugyanis nem veszi figyelembe, hogy az ipari és banktőke közötti kapcsolat ebben az időszakban már sokkal szorosabb, s ezek felső rétegei a finánctőkében sokkal jobban összefonódtak, semmint azt a hitelező és adós szembeállítással megközelíteni lehetne. Utalhatunk mindenekelőtt arra, hogy a budapesti vezető nagybankok már a világháború előtt a gyáripar részvénytőkéjének közel 50%-át tartották ellenőrzésük alatt. Hegedűs Lóránt éppen annak a pénzintézetnek, a Kereskedelmi Banknak éléről került a pénzügyminiszteri székbe, mely az ipari és banktőke összefonódását talán leginkább megtestesítette, melynél a régi értelemben szorosan vett bankügyletek, hitelezői tevékenység mellett az ipari, kereskedelmi üzletek különösen nagy jelentőségre tettek szert. Figyelembe kell továbbá venni, hogy az infláció vagy szanálás nem csupán, sőt nem is elsősorban hitelnyújtó és kölcsönt felvevő viszonylatokat érintett, hanem — mint magukból a tőkés érdekeket megfogalmazó forrásokból idéztük — a gazdaság egészét, a külkereskedelmet, részvényügyet és munkabéreket, a ter-21 K. G. L. Állami jegyintézet, 1921. okt. 19-i tanácsülés. 22 Statisztikai Évkönyv 1919—1921. 123. 1. 23 Nemzetgyűlési Napló, 1921. szept. 22-i ülés. 24 Vö. Magos György: Az 1924. évi magyar stabilizáció és a nemzetközi tőke. {Kandidátusi disszertáció kézirata.) 25 Nemes Dezső: Az ellenforradalom története Magyarországon. 1919 —1921. Bpest. 1962. 398. 1.
