Századok – 1964

Tanulmányok - V. Windisch Éva: A magyarországi német nemzetiségi mozgalom előtörténete (1867–1900) - 635

636 V. WINDISCII ÉVA a hazai németség egységben szemlélését lehetővé teszi — hacsak nem akarjuk még e kritériumokat a közös területről való (bár fokozatos) elszármazás bizonytalan, de a kétségtelen együvétartozást még egy mozzanattal indokoló, tényezőjét is bekapcsolni a felsorolt mozzanatok sorozatába. Ezek a tényezők azonban összesen sem elégségesek egységes magyarországi német nemzetiség létezésének bizonyítására. Valójában ez a németség sokkal inkább nemzetiségi csoportok együttese, melyet az említett közös vonások a nemzeti közösségnél csak lazább egységbe fűznek. Ennek az együttesnek egyes tagjai azonban — elsősorban a szepességi, a délvidéki, a dél-dunántúli és a nyugat-magyarországi németség — már rendelkeznek a nemzeti lét többi kritériumaival is: a közös területtel, s a — bár korlátozott — gazdasági egybekapcsoltsággal; a közös múlt tényezője azonban e területeken is csak egy szűkebb korszakra vonatkozóan érvényesül. Valamennyi nemzetté tevő tényező Magyarországon egyedül az erdélyi szászság életében mutatható ki minden megszorítás nélkül, megmagyarázva a szászság nemzetiségi szervezettségének magas fokát és a szűkebb magyarországi németség magatartásának a szászságétól való lényeges eltérését is. A hazai németség széttagoltságát tovább fokozzák a fenti körülményekből adódó társadalmi viszonyai. Egyfelől kétségtelenül a csonka társadalomnak ugyanazzal a jelenségével állunk szemben, mint a feudalizmus és a , kezdődő kapitalizmus idején csaknem valamennyi nemzetiség — románok, szlovákok, szerbek, kárpátukránok — esetében, a földtulajdonnal rendelkező \ saját uralkodó osztály hiánya folytán.2

Másfelől azonban a fokozatos, évszázados különbségekkel történő betelepülés, a szétszórt elhelyezkedés s a ' közös gazdasági élet hiánya lehetetlenné tette azt is, hogy a németség egyes csoportjain belül is egységes társadalmat alkosson. A német városi polgárságnak általában úgyszólván semmiféle kapcsolata nincsen a német paraszti rétegekkel; míg a városi németség nagyobb része középkori eredetíí, a paraszttömegek zöme a XVIII. században települt Magyarországra; a városok lakóinak életét a feudalizmus korában ősi privilégiumaik bástyázzák körül, a parasztok a betelepülés során nyert, a feudalizmus túlkapásai ellen ideig-óráig védelmet nyújtó szerződések alapján rendezik be életüket, vagy kincstári területen helyezkednek el. A XVIII. században városokba települő németség a rendiség keretei között szorosabb kapcsolatba kerül egyrészt e városok—Buda, Győr, Pécs, Szeged, Székesfehérvár — kislétszámú, de rendi privilégiumokkal rendelkező, céhekbe tömörülő polgárságával, valamint a többi város polgárságával, mint a vele egyidőben betelepülő német parasztsággal. Eltekintve a nyugat-magyarországi németlakta területektől és a Szepességtől, a német polgárság és a parasztság között még ott sem létesül szerves összefüggés, ahol pedig erre a területi elhelyezkedés módot nyújtana: Pest-Buda német polgársága, Temesvár német hivatalnok- és katonakörei épp oly távol állanak a XVIII. század folyamán betelepülő s e városok körül elhelyezkedő német parasztságtól, mint bármely más nemzetiség parasztjaitól. Ennek az elkülönülésnek a merevségét fokozza az a körülmény, hogy a német polgárság — mely a XVIII. században és a reformkorban a magyarországi polgárság gazdaságilag legfejlettebb rétegét alkotta — gazdaságilag is, társadalmilag is beletagolódott a magyar társadalomba, s a kapitalista viszonyok kialakulásáig egy magyar polgári osztály gazdasági funkcióit látta el. 21. Tóth Zoltán : A soknemzetiségű állam néhány kérdéséről az 1848 előtti Magyarországon. A Magyar Tudományos Akadémia Társadalmi-Történeti Tudományok Osztályának Közleményei. 1956. 7. köt. 4. sz. 274—277. 1.