Századok – 1964

Krónika - Beszámolók doktori disszertációk vitáiról - 617

620 KilÓNIKA Nagy elismeréssel szólt a bonyolult politikai események bemutatásáról és elemzéséről. Kiemelte, milyen világos annak ábrázolása, hogy az orangisták ós radikálisok szövetségének belső ellentmondásai mint fakadtak fel ós fordították végül is őket szembe egymással. Ugyanekkor kifogás tárgyává tette, hogy míg a városi radikálisok politikai szerepét kiválóan elemzi a tanulmány, a parasztokat érintő pozitív és negatív politikai cselekvések értékelés nélkül maradnak, és hiányos a paraszti magatartás okainak magyarázata is. ,,Űgy vélem, a huszita, a német, a svájci parasztháborúk időszakának eseményei eléggé jelzik, hogy a parasztság nem maradhat kelyhes, lutheránus, orthodox kálvinista, ha nincs olyan radikális irány, amely tömöríti, ha a reformáció feudalizálódik, ez a szegényparasztságot vagy elszigetelt szektákba, vagy a katolikus demagógia karjaiba löki." Ha a gandi radikálisok — mutatott rá Székely György elvileg általánosító megállapításában - „valóban államférfiak, s nemcsak városi politikusok" voltak, úgy ezzel számolniok kellett volna. Pach Zsigmond Pál hozzászólásában hangsúlyozta: Wittman disszertációjának fő eredménye, hogy kimutat ja : a két nyugat-európai agrárfejlődési variáns közül — nevezetesen az angliai és a franciaországi típus közül — a flandriai ós általában a németalföldi fejlődés nem az angliaihoz, hanem a franciaországihoz kapcsolódik. Ez azt jelenti, hogy nem a tőkés nagybérleti rendszer és a landlordizmus alakul ki Németalföld, közelebbről Flandria mezőgazdaságában, hanem olyan fejlődési irányzat, amely a paraszti parcellagazdaság túlsúlyához vezet. E megállapításnak annál nagyobb a jelentősége, mert általában az látszott volna valószínűbbnek, hogy az a Németalföld, ahol már a XVI. században polgári forradalom játszódott le, agrárfejlődés szempontjából inkább az angliai, ugyancsak viszonylag korábbi időben polgári forradalomhoz vezető típushoz kapcsolódik, mintsem a franciaországihoz, ahol polgári forradalomra csak a XVIII. század végén kerül sor. Wittman a feudális kisparaszti bérlet uralmaként jellemzi a flandriai agrárviszonyokat a tárgyalt időszakban. Ezzel nem érthet egyet, hiszen nemcsak kisparaszti bérlőkről van szó, hanem censitaireről, tehát pónzjáradékos telekbirtokosról is; tehát nem egyszerűen a feudális kisparaszti bérlet uralmáról, hanem a censive és a feudális kisparaszti bérlet által meghatározott agrárviszonyokról kell beszólni ebben az időszakban. Ugyancsak vitatta, hogy a kisparaszti bérletek rendszere az aesenscmcnt-t követő második lépcsőfok lenne a flandriai agrárfejlődésben* Rámutatott arra, hogy az acsensement-nal együtt a censitaire is fellép, tehát nem egymást követő, hanem egymással párhuzamos fejlődési fokokról van szó, amelyek éppen a feudális pénzjáradék térhódításának a talaján jelentkeznek. Abban a kérdésben, hogy a kisparaszti bérlet milyen földek bérletét jelentette, kifejtette, hogy maguknak a censive-oknak bérletté alakulása csak az egyik formája a bérletviszony alakulásának a francia típusú mezőgazdasági fejlődés viszonyai mellett; azonban itt — többek között — a korábbi terra dominicalis-bérletek paraszti kisbérletté alakítása ugyancsak igen nagy szerepet játszik. Majd arra tért ki, hogy a bérlet fogalmát egyes esetekben nem elég szabatosan használja a szerző, amennyiben nem tesz különbséget a között, amit szoros értelemben vett bérletnek kell tekinteni, — pl. a terra dominicalis darabjainak, a puszta telkeknek, a censive-nak bérletté alakulása és aközött, amit tágabb értelemben bérletnek lehet tekinteni, abban az értelemben, amiről Marx úgy beszél, hogy a pénzjáradék térhódítása fokán a földet birtokló paraszt és a földtulajdonos viszonya szerződésszerű bérleti jelleget ölt. Ez a bérleti jellegű viszony azonban nem tényleges bérlet, tehát nem szoros értelemben vett bérlet. A következő megjegyzés a pénzbérlet és a részesbérlet viszonyára vonatkozott. Wittman ugyanis megállapította, hogy a részes bérlet a XVT. században fokozatosan átadja helyét a pénzbérletnek a flandriai mezőgazdaságban, de nem rontatott, rá arra, hogy ezen a ponton különbség van a franciaországi fejlődéshez képest, annak ellenére, hogy alapvetően a franciaországihoz kapcsolódik a flandriai fejlődés. Franciaországban ugyanis, éppen ellenkezőleg, azt tapasztaljuk, hogy kb. a XIV—XV. század az, amikor a pénzbérlet formái viszonylag a legfejlettebbek, a XVI—XVII. században pedig éppen a metaillage formája felé tolódik el, és egészen a forradalomig a részesbérlet különböző formái igen virulensek, bizonyos mértékig erősödnek a XV. századi állapotokhoz képest. Az a körülmény, hogy a részes-bérlet Flandriában nem előretör hanem átadja a helyét a pénzbérletnek, egyben az általános gazdasági és társadalmi történet szempontjából is belevág abba a képbe, amelyet a flandriai és általában a németalföldi fejlődés mutat, szemben Franciaországgal. Az a Németalföld, ahol korai forradalom volt, nem az angliai, hanem a franciaországi típushoz kapcsolódik, de ugyanakkor el is tér attól. Wittman Tibor megköszönve a magasszínvonalú opponensi véleményekben kifejtetteket, hivatkozott azokra a közismertnek tekintett nehézségekre, amelyekkel az egvete-