Századok – 1964

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 589

598 FOLYÓIRATSZEMLE tanulmányában (306—316. 1.). Carlyle egyéniségéről, politikai felfogásáról, történetírói módszeréről és az őt ért szellemi hatásokról ad összképet bevezetésében. Elemzi Carlyle már a maga idejében nagy figyelmet keltett, a francia forradalomról szóló művének hiányosságait ós érdemeit, figyelembevéve a megírás időpontjának, az 1830-as éveknek angliai társadalmi-politikai helyzetét, s annak hatását a szerzőre. Kiemeli a memoárirodalomnak túlzott jelentőséget tulajdonító Carlyle történetírói módszeréből az epizodikus jelleget, a dramatizáló készséget, a nagy jelentőségű eseményeknek kisszerű, személyes okokkal történő, náiv magyarázatát, a gazdasági és társadalmi elemzések hiányát. Mindemellett nagy műnek értékeli, mivel a francia forradalom története, talán Carlyle akarata és szándéka ellenére, úgy elevenedik fel, mint a sans-culotteizmus története. A francia történészek közül a szerző — Aulard nyomán — Carlyle történetírói módszerét Micheletéhez hasonlítja. — P. BROWN cikkében a késői római birodalom idején a vallási kényszer kérdésével foglalkozik, leszűkítve a kérdés vizsgálatát az észak-afrikai területre (283 — 305. 1.).— J. D. STANDEN tanulmánya azt az újszerű metodikai kérdést fejtegeti : miként lehetne az alap- és középfokú iskolákban a zenét beilleszteni a történelemoktatás kereteibe (317-331.1.). — H. É. THE ECONOMIC HISTORY REVIEW Second Series. 16. köt. 1963. (aug.) 1. sz. — W. LEONTIEF: Mikor kell a történelmet visszafelé pillantva írni. с. rövid értekezése (1 —8. 1.) módszertani szempontokat nyújt, főleg gazdaságtörténészek számára. Felfogása szerint a leíró jellegű, előretekintő, konvencionális kutatómunka különböző fokozatokat jelenít meg, míg a fejlődési folyamat feltárására, az elemző munkára a „visszafelé" magyarázás módszere alkalmas, amely a később történt események alapján keresi a magyarázatot a korábbi történésekre. — J. S. MACDONALD Olaszország mezőgazdasági területeinek agrárszervezetét. munkaerővándorlását és munkásmozgalmát vizsgálja (61 —75.1.), különösen az 190l-es és 1914-es időszakban, az olaszországi szocializmus „hősi korszakát" követően. Az első világháború előtt az olaszországi belső vándorlás és a kivándorlás egyaránt a legszegényebb vidékek lakosságára volt jellemző. A szerző az agrárnépességnek a nyomorral kapcsolatos reagálását vizsgálva, három fő kategóriát állapít meg: 1. amely helyben maradva, munkás osztályszervezeten keresztül kísérelte meg a statusquo megváltoztatását; 2. amely belső vándorlással kívánt helyzetén változtatni; 3. amely passzívan elfogadta helyzetét. A szerző adatai alapján arra a fő következtetésre jutott, hogy a lakosság magatartását nagy mértékben a helyi munkásszervezet ereje határozta meg, azt viszont befolyásolta az adott terület ós a részvevők gazdasági helyzete. — A folyóirat vitarovatában C. WARREN HOLLISTER és J. C. HOLT az angol-normann feudalizmus kontinuitásának kérdéseihez szól hozzá ( 104—118. 1.). — E. J. HOBSBAWM és R. M. HARTWELL az évek óta Angliában felszínen tartott kérdésben — az életszínvonal kérdése az ipari forradalom idején — fejti ki álláspontját (119 — 146. 1.) — H. É. BULLETIN OF THE INSTITUTE OF HISTORICAL RESEARCH. 36. köt. 1963. (nov.) 94. sz. — A londoni egyetem Történettudományi Intézetének félévenként megjelenő szemléje. A főként angol helytörténeti tanulmányok és iratok közlésén túl hasznos szolgálatot tesz az Angliában készült disszertációk ismertetésével, valamint az Intézet munkásságáról és konferenciáiról, országhatárokon túli kapcsolatairól szóló beszámolók megjelentetésével. — II. HANAK dolgozata az első világháború kezdetén alapított The Union of Democratic Control (UDC) pacifista szervezetről (168 —180. 1.) kiemelkedik a szokásos, szűkebb körű olvasóközönségre igényt tartó tanulmányok sorából. A szerző az UDC alapításától, 1914 szeptemberétől nagyjából 1919-ig kíséri végig e radikális szervezet munkáját, ismerteti négy, majd öt pontból álló, a titkos dipomáciát elítélő, a leszerelést sürgető, a parlamenti demokráciáért síkraszálló és a nemzetközi szabadkereskedelem elveiért harcoló chartáját. Bővebben utal arra a hivatalos brit külpolitikát bíráló vonalvezetésre, amely az UDC tevékenységében és az eszméit hirdető ,,Cambridge Magazine" с. hetilapban kifejezésre jutott. Az UDC alapító tagjai és jelentékenyebb vezetői közül részetesebben ismerteti E. D. Morei pályafutását ós szerepét, valamint az UDC kelet-európai szakértőjének, H. N. Brailsfordnak, a Habsburg-monarchia fennmaradásának szükségességét és a német Mitteleuropatervezetek létjogosultságát fejtegető írásait. C. Trevelyan adatai nyomán képet kapunk az UDC taglétszámáról és csoportjairól (1919-ben az UDC-nek 58 csoportja, 69 rokon szervezete volt, taglétszáma pedig 599.416 főt tett ki). Támogatta a szervezetet és programját az angol értelmiségi réteg egyre bővülő köre, a szakszervezeti tagság és a Független Munkáspárt tagságának tetemes része. — H. É.