Századok – 1964
Tanulmányok - Wittman Tibor: Dien Bien Phu és a béke „internacionalizálásának” diadala a baodaista sajtó tükrében 457
466 VrlTTMAN TIBOR csaknem belebukott, a legjobban mutatta, hogy mennyire az „óramutató járásával ellentétes" Dien Bien Phu, legalábbis a nyugati hatalmak és vietnami csatlósaik óráján. A Dien Bien Phuért folyó harcok május 1 ®n harmadik és egyben utolsó szakaszukba érkeztek. Az általános, az ellenség megsemmisítését célzó támadás a garnizon belső erődrendszere ellen irányult. Május 7-én délután mind keletről, mind nyugatról bekerítették a fővezéri állást és 17 óra 30 perckor a vezérkar, de Castries tábornokkal az élén megadta magát. Az ezt követő éjjelen a népi hadsereg csapatai a déli erődítmény rendszert is bevették, és ezzel az 50 napos elszánt küzdelem végetért. A megsemmisített vagy foglyul ejtett 16 200 ellenséges katona száma csak megközelítően jelzi a katonai siker jelentőségét. Dien Bien Phu ostromának napjaiban a Vietnami Demokratikus Köztársaság hadseregének sikerült a Vörös Folyó deltájának kivételével az ország egész északi részét biztosítani, és a laoszi hadszíntéren is jelentős előnyomulás vált lehetővé.43 Sem a francia, sem a baodaista hírforrások nem adtak tájékoztatást a valóságos katonai helyzetről, erre Dien Bien Phu eleste idején kellett a nyugati közvéleménynek rádöbbennie. Groteszknek tűnt ezekben a napokban Bao Dai lelkesítő nyilatkozata, mely az ország békéjéről, egységéről és függetlenségéről szólt.4 4 Méginkább azok voltak a baodaista küldöttségnek a genfi konferenciára vitt tárgyalási feltételei: 1. Vietnam ideiglenes kettéosztása elleni tiltakozás, 2. a koalíciós kormány gondolatának elvetése a fegyverszünet után, 3. az ENSZ ellenőrzésével végrehajtandó népszavazás (az ellenőrzésen természetesen amerikai ellenőrzést értettek).4 5 Reálisabb hangot ütött meg a saigoni „Dân-Та" újság, mely szerint az ország kettéosztásának gondolata Genfben lassan, de biztosan tért hódított, és az USA is beleegyezni látszik ebbe.46 Dulles Genfből való eltávozása az indokínai kérdés napirendre tűzése előtt a kompromisszumba való beleegyezés legvilágosabb jele volt. Az olyan megállapítást, hogy Dulles egy új indokínai intervenció szervezésére ment Genfbe, felesleges túlzásnak kell minősíteni.47 Igaz viszont, hogy a helyzettel nem kellően számot vető amerikai körök elképzelései kudarcra voltak ítélve. Dullesék a genfi tárgyalásokat az időhúzás eszközévé akarták tenni, végső céljuk ekkor már arra korlátozódott, hogy a franciákat a háború folytatására ösztönözzék, és egy erős, vietnamiakból álló hadsereget hozzanak létre Ho Chi Minh ellen.48 A francia kormány azonban a katonai helyzet és a belső ellenzék miatt nem gondolhatott a fegyverszünet megkerülésére. Dulles viszont nem fordulhatott szembe a franciák kényszerálláspontjával. Ahogy Eden előtt négyszemközt kifejezte magát, nem sokat lehet segíteni Franciaországon.4' A helyzetet reálisabban szemlélő amerikai vezető körök ekkor már beletörődtek a fegyverszünet gondolatába, de erősen ragaszkodtak ahhoz, hogy a kom-43 Giap: i. m. 236 — 236. 1. 44 VP Bulletin 1145. máj. 6. Külön kiad. 1 — 6. 1. 45 Uo. 2. kiad. 13-14. 1. 46 VP Bulletin 1146. máj. 7. 1. kiad. 5. 1. 47 Wilfred Burchett: North of the seventeenth parallel. Hanoi. 1955. 74. 1. 48 J. Lacouture— Ph. Devillers : La fin d'une guerre. Indochine 1954. Paris. 1960. 104. 1. Ez az egyetlen kísérlet a háború végét jelző események és diplomácia összefoglalására. Éppen úgy mint a már idézett francia származású, Amerikában élő Fall, a szerzők is — noha a maguk módján — kénytelenek számot vetni a tényekkel. 49 Antony Eden: Full Circle. Memoirs. 1960. 124. 1.
