Századok – 1964
Tanulmányok - Wittman Tibor: Dien Bien Phu és a béke „internacionalizálásának” diadala a baodaista sajtó tükrében 457
462 VrlTTMAN TIBOR meg voltak számlálva. Ebben az időszakban a hetente kétszer összeülő francia minisztertanács megnyugtatónak tartja a helyzetet ! A vietnami francia katonai cenzúra nem enged ki olyan híreket, amik a valóságos állapotokról informálhatták volna a nyugati közvéleményt. R. Guillain szerint a vietnami hatóságok ,,csak a tájékoztatási rendőrséget ismerik. Csak részleges képet festeni a sajtó számára a helyzetről, olyat, amely mindig kedvező, gyakran hazug. . ." Bizonyos mítoszokkal akarták teletömni az emberek fejét: Bao Dai mítosza, az amerikai „felváltás" mítosza, az antikommunizmus mítosza. A tudósító naponkénti harcot vívott a cenzúrával. A francia cenzúra felett volt még egy külön vietnami, baodaista cenzúra is a hírek megszűrésére.22 Buu Loc miniszterelnök hiába zsonglőrködött a számokkal, amikor április 13-i beszédében 550 000-re tette a kommunisták ellen harcoló vietnami csatlós csapatok létszámát, e mögött alig állott valami katonai erő, főleg most, a népi kormány által megvalósított földreform után, melynek politikai és katonai jelentősége rendkívül nagy volt a végső győzelem szempontjából. Joggal kongatta meg a vészharangot Trân Viêt Son: „A haza veszélyben van. Mégis volna egy utolsó esélyünk, ha Franciaország azonnal visszaadná a függetlenséget és ha Vietnamban reform születnék, mely lehetővé tenné, hogy a nép és a harci erők részt vegyenek az állam ügyeinek intézésében."23 A ,,Liên Hiêp" hanoi lap panaszkodik, hogy az amerikaiak semmit sem tesznek a kínai veszély elhárítására. Az ugyancsak hanoi ,,Tia Sang" szerint Dulles párizsi látogatása csak felszínes sikere az erőpolitikának, Vietnam sorsa már nemzetközi erők kezébe került, és nagy a „bolsevizálódás" veszélye. Ez ellen hatékony belső reformok kellenek.2" A „nemzeti" Vietnam magára maradt. Radford admirális, az Egyesült Államok vezérkari főnöke is kijelentette, hogy Amerikának nincs szándékában vállalni a felelősséget az indokínai hadműveletekért. Csakhamar jönnek az első ijesztő tudósítások: a „Tia Sang" jelenti, hogy Párizsban hírek kavarognak arról, hogy a franciák beleegyeznek Vietnam felosztásába a 16. szélességi foknál. Ebbe a vietnamiak soha nem egyezhetnek bele !25 A lapok élénken reagálnak Nixon nyilatkozatára a nyílt beavatkozás lehetőségéről, melyet később helyesbíteni kellett, majd Kennedy szenátor nyilatkozatát közlik, mely szerint az indokínai nép közömbösségének felszámolása nélkül nem lehet megnyerni a háborút. A hanoi „Tia Sang"-ban Trân-Viêt-Son erősen bírálja a vietnami francia uralmat. Szerinte a francia fegyverekkel a régi mandarin rendszer tért vissza. „Ez a kommunizmus elleni vállalkozás mindenekelőtt a franciák és egy végtelen kis vietnami kisebbség műve. . . Ez a helyzet természetesen kedvez a kommunistáknak." Olyan reformokat kell hozni, melyek kielégítik a parasztságot és a munkásokat is.26 Ami a „függetlenség" kérdését illeti, erről a saigoni sajtó elmélkedik, keresve az okokat, hogy Franciaország miért nem hajlandó megadni. Nem jár messze az igazságtól, amikor arról ír, hogy ha Vietnam számára biztosítaná a függetlenségetekkor afrikai gyarmatai is hasonló követeléssel állnának elő. Angliának sem érdeke a független vietnami állam létrehozatala, mert a francia uralom Indokínában védelmet jelent a kommunizmussal szemben Malájföld és Burma felé. Egyedül az Egyesült Államok érdekelt az indokínai francia 22 La fin des illusions 84—86. 1. 23 VP Bulletin 1125. ápr. 16. 2. kiad. 7. 1. 24 VP Bulletin 1126. ápr. 17. 1. kiad. 9. 1. 25 VP Bulletin 1127. ápr. 18. Egyedüli kiad. 14—15. 1. 26 VP Bulletin 1128. ápr. 19. Egyedüli kiad. 13 1.
