Századok – 1964
Tanulmányok - Wittman Tibor: Dien Bien Phu és a béke „internacionalizálásának” diadala a baodaista sajtó tükrében 457
460 VrlTTMAN TIBOR kormány között".1 1 Természetesen az alternatíva nem így volt felállítva a francia kormány számára. Derűlátóbb volt a hangulat a belső demokratizálódással kapcsolatban, Bao Dai hanoi látogatásától a tollforgatók egy ,,új kormányzat" megvalósítását várták. A hanoi „Gia Son" újság cikke szerint egyedül a demokratizálódás teszi lehetővé, hogy ,,a nacionalista tábor kijuthasson a jelenlegi zsákutcából". A baodaista kormányzatnak esze ágában sem volt a belső reformok megvalósítása, minden erőfeszítését a Vietnami Demokratikus Köztársaság katonai erőinek lebecsülését hirdető propagandára fordította. Saigoni „felhatalmazott körök" közlése szerint a dien bien phui csata katonailag nem jelentős, a „Vietminh" azért erőszakolja a győzelmet, hogy a genfi értekezleten előnyökhöz jusson. Tehát kizárólag politikai jelentősége van. Ezt a felfogást nemcsak a nyugati hatalmak akkori közvéleménye osztotta, de a mai nyugati történetírás is ezt a nézőpontot vallja.12 A katonai döntést még az amerikai közvélemény is csak 1955-re várta. Az események három hiteles francia elbeszélője, Laniel, Navarre és Catroux megegyezik abban, hogy azt nem tervezték 1954-re.13 A vietnami nép hősies ellenállásának minden ellensége elkövette azt a hibát, hogy lebecsülte annak nemcsak erkölcsi, hanem katonai erőit is. Ezt legújabban B. Fall is elismeri. Akkor Eisen howertől kezdve Bao Daig mindenki a kommunizmus terjeszkedésének megállítására hivatott szent ügynek tekintette de Castries és katonáinak védelmi harcát.14 A hősi frázisok nem tévesztették meg a francia közvéleményt, és ezzel a baodaista sajtó is tisztában volt. Azzal kapcsolatban, hogy a francia szocialisták nem szavazták meg az 1954-es katonai költségvetést, a „Tiêng Chuông" saigoni újság megjegyzi: „Nem mernek szembe helyezkedni a francia közvéleménnyel, mely közelről figyeli a vietnami katonai helyzetet." Ebből azonban sem ő sem más nem vonja le a kívánatos következtetést, sőt a „Gia Son" hanoi lap még határozottabban formulázza meg a vietnami naconalisták programját: „Először a belügyek, azután a külső viszonyok." Más lapokkal együtt élesen kikel az Union Française régi koncepciója ellen.15 Tehát még a lakájok is pusmogtak uruk mögött. De ezt sem egységesen tették. A „Gia Son" szerint az északiak nem kívánják annyira a belső reformokat, mint a déliek, és fenntartás nélkül a Francia Unióhoz való csatlakozás hívei.16 Ehhez tudni kell, hogy Hanoi és közvetlen környéke kis szigetet alkotott az ellenállás tengerében, elvágva a déli területektől. Az itteni hatóságok léte közvetlenül függött a francia csapatmozdulatoktól. Az az érdektelenség, mellyel a francia parlament a francia—baodaista tárgyalásokat kísérte, megdöbbentő hatású volt, de nem józanította ki a nacionalista köröket. Még az elnök beszéde alatt is csak 250 képviselő ült a teremben a 626 közül, és a vitákon általában nem tartózkodott több 50-nél. Laniel francia, miniszterelnök azon az állásponton van, hogy csak amerikai részről nyújtandó engedmények képesek semlegesíteni Kínát, Mendès-France pedig elképzelhetetlennek tartja a vietnami kérdés rendezését Moszkva és Peking nélkül. 11 Uo. 2. kiad. 10. 1. 12 B. Fali: i. m. 322. 1. 13 Laniel: Le drame indoehinois. Paris. 1957; Navarre: Agonie de l'Indochine. Paris. 1956; Catroux: Deux actes du drame indoehinois. Paris. 1959. 14 VP Bulletin 1104. márc. 26. 1. kiad. külföldi sajtószemléje. 15 Uo. 2. kiad. 3., 10-11. 1. 16 VP Bulletin 1105. márc. 27. 2. kiad. 11. 1.
