Századok – 1964

Tanulmányok - Tilkovszky Lóránt: Magyar–szlovák viszony és szlovák nemzetiségi mozgalom Magyarországon a bécsi döntés után (1938–1941) 383

384 TILKOVSZKY I/IRÁNT Szlovákiában Tuka volt — egészen nagy port felvert peréig és bebörtönöztetéséig — a magyar érdekű szlovák politizálás egyik legjellegzetesebb alakja.1 A nácizmus uralomrakerülése Németországban s annak a csehszlovákiai szudétanémet kisebbség „védelmében" folytatott bomlasztó politikája hamarosan szoros együttműködést alakított ki a szudétanémetek, kárpátnémetek, irredentista magyarok, autonomista-szeparatista szlovákok között. Német mintára létrejött a magyar kisebbség egységes pártja, az Egyesült Magyar Párt, amely kizárólagos joggal tartott igényt a Szlovákiában élő magyarság egészének, mint „nemzeti kollektivum"-nak irányítására és képviseletére. Vezére, gróf Esterházy János, rendszeres kapcsolatban volt Henleinnel és Frankkal, hogy összehangolhassák akcióikat.2 Tőlük is ösztönözve tárgyalt Hlinkával, Sidorral, Tisoval, hogy a Hlinka-párttal való együttműködés is zavartalan legyen a bomlasztó munkában.3

Megfigyelhető volt mind magyar mind szlovák részről a német szervezési és propagandamódszerek átvételére és alkalmazására irányuló igyekezet.4 A német birodalmi külpolitika által inaugurált népiségi elv alkalmas volt ugyan arra, hogy a magyar revíziós törekvések előtt megnyissa az utat a magyarlakta területek visszaköveteléséhez, de ugyanakkor gátját is jelentette Szlovákia maradéktalan birtokbavételének, az „ezeréves határok" visszaállításának. A magyar kormány megragadta ezt a húsz év multán először adódó területvisszaszerzési lehetőséget, ha az csak részleges is, — s abban bízott, hogy a szlovák autonomista mozgalmat, amely egyelőre a csehszlovák állam keretein belül kívánta elérni célját, idővel a magyar állam felé tudja majd átorientálni.5 A München után, 1938. október 6-án létrejött autonóm Szlovákiában azonban a németek már egy „önálló" szlovák állam megteremtésének lehetőségeit kutatták,6

s egyre irreálisabbakká váltak azok az elképzelések, hogy autonómia-ígéretekkel a szlovákokat a Magyarországhoz való csatlakozásra lehessen bírni. A magyar—szlovák viszonyt azután a november 2-i bécsi döntés teljesen elmérgesítette. Szlovákia legértékesebb mezőgazdasági területeinek elvesztése súlyos gazdasági bajok, ellátási nehézségek árnyát vetítette előre. Hozzájárult még ehhez, hogy a néprajzi elv alapulvétele ellenére jelentős számú szlovák lakosság került a bécsi döntés nyomán magyar uralom alá.7 1 A felsoroltak a magyar kormánnyal való titkos kapcsolatukban „Jedikula", „Szőke Költő", „Ferdinánd", „Gyökér", és „Öreg" fedőneveken szerepeltek. Részletes tevékenységükre vonatkozóan lásd J. Kramer: Iredenta a separatizmus v slovenskej politike 1919—1938. Bratislava. 1957. — Tuka kiszabadulása után német érdekeket kiszolgáló politikát folytatott, és szlovák miniszterelnöksége idején érthetően kellemetlenül érintette, ha „magyar múltjára" emlékeztették. Vö. Országos Levéltár (a továbbiakban O. L.), Külügyminisztérium levéltára (a továbbiakban Küm) Pol. 413. es. 3—65 — 4/1941. Pozsonyi magyar követség jelentése, Pozsony 1941. ápr. 3. 2 Vö. Küm. Res. Pol. 68. es. 473/1938; 71. es. 243, 255/1938. 3 Küm. Res. Pol. 71. es. 179/1938.— Esterházy jelentései a Hlinka-párttal folytatott tárgyalásairól. Pozsony, 1938. márc. 11. 4 Küm. Pol. 60. es. 2660—7 — 4/1938. — Pozsonyi magyar konzulátus jelentése, Pozsony, 1938. aug. 15. 6 A szlovák autonomista mozgalom tömör marxista értékelését lásd M. Filo : Boj KSÖ na Slovensku za obranu republiky v rokoeh 1937— 1938. Bratislava. 1960.261. 1. 6 Küm. Pol. 61. es. 3265—7— 7/1938. — Berlini magyar követség jelentése, Berlin, 1938. nov. 4. 7 Az 1930-as csehszlovák népszámlálási adatok alapján 265 000, az 1938. decemberi rendkívüli népösszeírás szerint 123 000 volt az átcsatolt terület szlovák lakosságának száma. A trianoni határok közt élő szlovákok száma az 1930-as magyar népszámlálási adatok szerint 104 000 volt.