Századok – 1964

Jegyzetek 306

308 JEGYZETEK ben, sem a feldolgozás módjában nem kell elmarasztalnunk . . . Nem elégedett meg a puszta tényközléssel. — Kommentált, rendszerbe foglalt, összefüggéseket látott meg . . . Takáts egyike azon keveseknek a magyar tudományos életben, akik a XVI — XVII. századi Magyarország nemzetközi és belső viszonyait lényegében helyesen látták meg." Való igaz, a századforduló polgári törénetírása nagyon sok dologban helytelenül következtetett és a magyar történelem egészéről torz képet rajzolt. De ez alól Takáts sem volt kivétel, sőt szemléletében még kortársai mögött is elmaradt. Az összefüggéseket rendszerint egyáltalában nem látta meg, arra nem is törekedett, hogy rendszerbe foglalja a dolgokat, s azt mondhatjuk, amilyen pompásak és időtállóak a kisemberekről, a parasztok, pásztorok, mesteremberek, végvári katonák mindennapi életéről írt közleményei, annyira elavult és elfogadhatatlan az, amit a két század „nemzetközi és belső viszonyairól" irt. A bevezetésnek az a megállapítása pedig, hogy mindebben „a lényeget" látta meg, csak a szerzőnek a magyar múlt lényegét illető teljes tájékozatlanságát bizonyítja. Historiográfiai irodalmunk már megrajzolta Takáts történetírói arcképét, — Réz Pál azonban a polgári történetírásról alkotott sommás ítéletét úgy látszik napjaink marxista munkáira is kiterjeszti, s úgy gondolja, legokosabb, ha kézbe sem veszi őket. Jellemzéséből viszont így elsikkadt az, amiben Takáts valóban maradandót alkotott, s olyanért dicséri meg, amiben nem hogy többet, de kevesebbet adott, mint kortársai. így aztán bevezetése a lényeget tekintve nem eligazítja, hanem félrevezeti az olvasót. Ugy látszik, időnként mégsem ártana, ha „irodalmunk", legalább forrásként, használná a történetírók müveit. * CSAK ELISMERÉS ILLETHETI Szarvas Község Tanácsát azért, hogy karöltve a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Békés megyei Történeti Szakosztályával, a Hazafias Népfront járási elnökének vezetésével könyvankétot rendezett 1963. június 1-én a járási tanácsházban Maday Pál frissen megjelent Szarvas története című monográfiájáról. A községi tanács, amely a szépen kiállított és nagy terjedelmű munka szerzői és nyomdai költségeinek előteremtésével már megmutatta, hogy a szocialista történelmi tudat és műveltség ügyét jobban szívén viseli nem egy nála nagyobb és tehetősebb városunknál, a könyvankét egybehívásával is példát mutatott. A tanács nagyfokú áldozatkészségét dicséri az is, hogy a vitára három szlovák történészt is meghívott (mindhárom ismert szakembere a magyarországi szlovákok történelmének), akik a község vendégei voltak. Az ankét megszervezése, résztvevőinek kiválasztása azonban már kevésbé dicséretes szempontok szerint történt: a vitáról azok hiányoztak, akiknek elsősorban kellett volna jelen lenniök. Az ilyen jellegű könyvankétok célja és értelme csak az lehet, hogy a tárgyban jártas szakemberek a szerző jelenlétében megvitassák a munka érdemeit, esetleges hiányait vagy tévedéseit, rámutassanak a kellően nem tisztázott, még további kutatásra váró kérdésekre, s végül méltassák a mű jelentőségét. Az ilyen vitákból a tudomány új erőre kap, a jelenlevők pedig tanulnak. A táj múltjában, a hely történetírás kérdéseiben jártas szakembereket azonban erre az ankétra nem hívták meg. De vajon miért? A vitát akarták elkerülni? Talán a kiadványt érhető kritikától féltek, s ennek lígy akarták elejét venni, hogy a szakköröket megyei és országos viszonylatban is lehetőleg kirekesztik ? Vagy úgy gondolták, hogy a vita bensőségesebb lesz, ha a mintegy száz főnyi, a pedagógusnapi ünnepély után ottmarasztott hallgatóság előtt nem „idegenek" méltatják a kiadvány jelentőségét? Vagy talán az volt a „vitaülés" célja, hogy ellensúlyozza a szerző korábbi és jelen munkájával szemben szóban és írásban mind többfelöl elhangzó komoly szakmai bírálatot? A „vitaülés" lefolyása, a felszólalók kiválasztása és az elhangzott „kritikák" nem hagynak kétséget, hogy a cél az utóbbi volt. „Csak hódolat illet meg, nem bírálat" — írhatták volna Madách szavait a Szarvas története című munka vitájára mottónak. (b. k.)