Századok – 1964

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 289

:296 FOLYÓIRATSZEMLE elkobzást, ténylegesen nem volt mit elkobozni. — N. ÖESKOSLOVENSKÍ ÖASOPIS HISTORICKÍ. 1963. 4. sz. Ото Urban: Bohumír Smeral és Frantisek Modráeek, mint a cseh szociáldemokrácia két ideológiai áramlatának képviselője az első világháború előtt c. tanulmányában (432—444. 1.) Frantisek Modrácekben — ebben a moralizáló kispolgárban, aki az idealista evolucionizmus híve, Spencert tartja ideáljának — a tudatosan reformista, opportunista irányzat tipikus képviselőjét mutatja be. Vele állítja szembe Smeralt, aki ugyan szintén elfogadja a parlamenti harcot, de nem tartja egyedülinek, mint Modráéek, hanem a pillanatnyilag egyetlen lehetséges harci formának, s határozottan burzsoá osztályintézménynek tekinti, nem osztályok felett lebegő valaminek. Smeral figyelmeztetett a nacionalizmus veszélyére. Csakhogy ő maga a nemzeti kérdést kulturális ügynek tekintette csupán, s ezzel átengedte a Modráöek-féle kispolgároknak, akik nemzeti frazeológiával később el tudták kábítani még a munkásosztály egy részét is. A vizsgált korszakban Smeral Kautsky álláspontjához volt a legközelebb, de később el tudott jutni a leninizmus elismeréséig és így a csehszlovák kommunista párt megalakításáig. — Miroslav Souktjp: Franciaország a népfrontért vívott harcok idején 1934—1938-ban (445—460.1.) címen részletes eseménytörténetet vázol fel a fasiszta puccs visszaverésétől 1938 őszéig. A puccs visszaverése azért sikerült, mert Franciaországban a fasizmus gyenge volt, megosztott, a burzsoázia nagy része még nem érezte szükségét, a középső rétegekben pedig erősek voltak a köztársasági és demokratikus hagyományok. A szerző megvizsgálja a francia kommunista párt új taktikai irányvonalának a kialakítását, a „szociálfasizmus" jelszó eltűnését, a szocialistákkal való együttműködés első kísérleteit. — 1963. 5. sz. Milena JaniSová: A francia külpolitika és Csehszlovákia München előkészítése idején c. tanulmányában (573—593. 1.) a francia—csehszlovák egyezmény megkötésétől kíséri figyelemmel az eseményeket: a Laval-kormány a szovjet—francia szerződéshez hasonlóan ezt a szerződést sem tekintette komolynak. Az egész Kisantanttal való szerződés megkötésére, amit Csehszlovákia nagyon szorgalmazott, Franciaország nem szánta rá magát a Blum-kormány uralma alatt, a Chautemps-kormány pedig még tartózkodóbb álláspontot foglalt el Csehszlovákia tekintetében. A teljes elfordulásban jelentős szerepet játszottak az angol konzervatívok, ill. az, hogy a francia politikusok egy része teljesen az б befolyásuk alatt állt, akik pedig szemben álltak velük, azok ingadozó magatartást tanúsítottak. — Rudolf Künstlinger: Az osztrák szociáldemokrácia 1918—1920-ban és az ausztromarxizmus néhány kérdése (594—614. 1.) 1917 októberétől vizsgálja a fejlődést: Karl Renner az igazi marxizmus nevében lépett fel ekkor Otto Bauer és egyéb baloldaliak javaslataival szemben, de ezen az alapon valójában revizionista programot hirdetett. 1918. október 3-án a párt mégis elfogadta Bauer javaslatára a népek önrendelkezési jogának az elvét, s ezt Ausztria németajkú lakossága számára is követelte. A forradalom után a szociáldemokrata vezetők azt hirdették, hogy népi köztársaság jött létre, amelyben a munkásosztály már ellenőrzése alatt tartja a kapitalizmust. Erre a túlzásra azért volt szükség, hogy maguk mellett tartsák meg a munkásság tömegeit. Bauer és társai szavakban elfogadták az orosz forradalmat, de azt állították, hogy az a fejlettebb, nyugati jellegű Ausztriára nem alkalmazható. Ezekben a nyugati országokban proletárdiktatúra helyett többségi demokráciára van szükség. A politikai forradalom 1918-ban már lezajlott, most hosszú és bonyolult társadalmi forradalom következik. Ezekkel a fogásokkal sikerült a munkásság nagy többségével elhitetni, hogy a szociáldemokrata párt továbbra is forradalmi. Ezért jelentősebb képviselői közül senki sem lépett be az újonnan alakuló kommunista pártba. Később az ellenzékbe való visszavonulással tartották fenn a szociáldemokrata vezetők a forradalmiságnak a látszatát. — N. HISTORICKÍ ÖASOPIS. 1963. 3. sz. Jan Novotny : Adalék a csehek és szlovákok kölcsönös kapcsolataihoz az 1848-as forradalom első szakaszában (366—388. 1.) c. tanulmányában a júniusi szláv kongreszszusig vizsgálja az eseményeket. Megállapítja, hogy a kapcsolatok annak a jegyében fejlődnek, hogy a cseh politikusok elismerik a szlovákok jogát a nemzeti különállásra. Mindkét fél törekedett a kapcsolatok kiépítésére. A Stúr vezette szlovák irányzat ekkor a szlovák kérdést Magyarország keretein belül kívánja megoldani, de a nemzetiségek szerinti föderalizálás követelésének a felvetésével már közeledik a csehek ausztroszláv koncepciójához. A frankfurti birodalmi gyűléshez való viszony kérdésében a szlovák politikusok teljes mértékben támogatták az elutasító cseh álláspontot. Stúr, Húrban és társaik különösen a cseh radikális demokratákkal tartottak fenn kapcsolatokat. A cseh liberális politikusokkal szemben a szlovákok haladóbbak vol-