Századok – 1964

Krónika - Beszámolók kandidátusi disszertációk vitáiról - 1400

1406 KRÓNIKA Hibásnak tartotta a disszertáció ama felfogását, hogy 1953 júniusáig alapvetően és; elsősorban a személyi kultusz és a szektás hibák miatt nem jöhetett létre több, monografikus mű a forradalmakról. Hiszen azok a szerzők, akiknek később írásaik megjelentek, az 50-es évek elején még jobbára kezdő, tapasztalatlan kutatók voltak, ezenkívül egy-egy monográfia elkészítéséhez néhány év szükséges. Vitatta és helytelenítette szerzőnek a törekvését, hogy koncepciója érdekében meglehetősen önkényesen csoportosítja a tényeket, vagy esetenként nem veszi figyelembe azokat. Hibásnak tartja, hogy a disszertáció elemzése nem tért ki arra az igen fontos kérdésre, vajon milyen forrásórtékűek a különböző irányzatok szellemében megszületett művek. Kifogásolható az is, hogy elemzései ,,a leggyakrabban általános politikaiak és nem tükrözik eléggé konkréten az adott művek tartalmát". (Ld.pl. Böhm és mások műveit.) A szóbahozott hibák forrását részben abban látja, hogy műfajilag nem volt eléggé körülhatárolt a disszertáció, talán el kellett volna hagyni a levéltári forrásokat, hogy tágabb tér maradjon a jelen szövegben csak röviden érintett problémák számára. Végül ismételten ajánlotta a disszertáció elfogadását. Az opponensi vélemények elhangzása után Réti László szólalt fel. Bevezetőben hangsúlyozta a historiográfiai munka felelősségét, s ebből a szempontból bírálta — ,,az egyébként érdekes és hasznos kísérlet" — ama részét, amely az 50-es évek irodalmával foglalkozik. Elismerve a Rákosi Mátyás, Kun Béla személyével kapcsolatban elkövetett korábbi hibákat, vitatta a disszertációnak azt a módszerét, amely ezekért a hibákért egyes személyeket von felelősségre,s nem az akkori marxista történetírás általános helyzetét elemzi. Idézetekkel cáfolt a a disszertáció megállapításait saját előadásával kapcsolatban, miszerint a tömegek szerepét lebecsülte, háttérbe szorította volna. Kun Béla szerepével kapcsolatban Réti László hangsúlyozta, hogy az 1950— 1954-es években „marxista történésznek nem lehetett mellőzni a Kun Bélára vonatkozó vádakat", s éppen azért, aki ebben az időszakban ilyen munkát publikált, „magáévá is tette azokat". A Kominternnek Dimitrov elnökletével megtartott ülésén Kun Bélával kapcsolatban tett megállapítást a kommunisták nem vonták kétségbe, hanem hitelt adtak annak. Hasonlóan nem egyes történészek módszere, hanem általános gyakorlat volt Rákosi 1919-es szerepének ismert bemutatása. Furcsállotta, hogy 1951 —1952 terméséről szólva a disszertáció mellőzi Mód Aladár munkájának akkori kiadását, és nem szól e munka későbbi kiadásáról sem, amelyek a szóbanforgó hibáktól szintén egyáltalán nem mentesek. Ezt követően ismét idézeteket hozott arra nézve, hogy a szociáldemokraták értékelésére vonatkozóan a disszertáció ellenkezőjét állítja annak, mint amit 1953-as előadásában, illetve a Szabad Népben megjelent cikkében ő maga kifejtett. Végül szintén szubjektív, személyi elfogultságból eredő hibaként hívta fel a figyelmet arra, hogy a disszertáció nem vesz tudomást arról a tudományos munkásságról, amelyet 1957 március óta — elsőnek téve meg e lépéseket — az elkövetett hibák korrigálása érdekében folytatott. Siklós András válaszolva a vitában elhangzottakra, mindenek előtt köszönetet mondott opponenseinek kritikai megjegyzéseikért, amelyekre a maga sajátos jellegű munkájánál különösen nagy szükség van. A bíráló megjegyzések jelentős részét elfogadva, a dolgozat felépítésének sorrendjében haladva csak azokra a kérdésekre tért ki, amelyekben részben vagy egészében fenntartja álláspontját. Leninnek a két forradalomról szóló írásai kapcsán rámutatott, hogy ez a fejezet — mivel a disszertáció csak részét képezi egy nagyobb munkájának — e nagyobb munka bevezetőjeként készült el. A fejezet több olyan kérdéscsoportot érint, amelyekkel az addigi feldolgozások nem foglalkoztak. A már ismert anyagok részletesebb tárgyalását az is indokolja, hogy az ötvenes években Lenin megnyilatkozásait joggal kifogásolható kommentárokkal látták el. A kimaradt és konkrétan említett kiadványokról elmondotta, hogy bár Kelemen könyvét esetleg be lehetett volna illeszteni a 20-as évek kísérleteit ismertető munkák sorába, elgondolása az volt, hogy a részkérdésekkel foglalkozó irodalmat külön, még megírandó fejezetekben csoportosítja, s ezeket is oda szánta. Hasonlóan a nyugati, valamint csehszlovák, román stb. munkákat, amelyek szintén egyes részkérdéseket tárgyalnak. Elismerte, hogy a disszertáció értékelő megjegyzéseit az egyes kiadványok kapcsán még tovább lehet bővíteni, hozzátette azonban, hogy a jelen mű csupán bevezetés, amely nem tűzheti ki céljául a könyvek részletes tartalmi elemzését. Az utolsó tíz év marxista irodalma értékelésének nehézségéről szólva utalt arra, hogy ezzel kapcsolatban az opponensek véleménye is messzemenően eltért egymástól. Rámutatott, hogy a 40. évforduló óta különösen felszaporodott a kiadványok száma, a kritika ezekkel nem tartott lépést , s ezért „a vázlatos bemutatás is mindenképpen úttörő vállalkozás" volt. Liptai további bíráló megjegyzéseire válaszolva utalt a disszertáció bevezetőjére, amely éles választóvonalat húz az ellenséges polgári, a szociáldemokrata