Századok – 1964

Krónika - Beszámolók kandidátusi disszertációk vitáiról - 1400

KRÓNIKA 1405 Végül ismételten összegezte a munka érdemeit és javasolta szerzőjének a kandidátusi fokozat odaítélését. Liptai Ervin kandidátus oppenensi véleményében leszögezte, hogy a disszertáció „értékes és hasznos munka". Témája igen fontos, mert a korszakkal foglalkozók eddig nélkülöztek egy ilyen historiográfiai összefoglalót. A dolgozat nemcsak — szinte teljességre törekedve — ismerteti a forrásokat és a könyvanyagot, hanem „lényeges történeti adatokkal és értékelésekkel is gazdagítja a korszakkal foglalkozó irodalmat". Elismerőleg szól a feldolgozás módszeréről, az irányzatok, művek és konkrét politikai viszonyok összefüggésének bemutatásáról. A historiográfia és az általános történet szempontjából egyaránt jelentősnek tartotta annak elemzését, miként fejlődött a magyar kommunisták állásfoglalása a két forradalomról a Tanácsköztársaság megdöntése után. ,,A disszertáció — mondotta Liptai — elveti a szektás, dogmatikus történeti módszereket és általában sikerrel igyekszik elmélyülten ós sokoldalúan elemezni a művekkel kapcsolatban tárgyalt politikai irányokat és személyeket". így, elfogultságtól mentesen, marxista elemzéssel tárja fel pl. a polgári demokratikus forradalom vezető személyiségeinek tevékenységében megnyilvánult pozitív vonásokat. Ezt követően felhívta a figyelmet néhány fogyatékosságra, problémára. így bizonyos szerkezeti aránytalanságokra. Leninnek a magyar forradalmakról közölt ismert írásait igen terjedelmesen, de anélkül tárgyalja, hogy azokhoz új, lényeges megállapításokat fűzno. Ugyanakkor nem tesz említést néhány, az utóbbi időben előkerült dokumentumról, amelyek pedig a Tanácsköztársaság szempontjából igen fontosak. További aránytalanságot tapasztal abban, hogy az ellenforradalmi szennyirodalomra részletesen kitér, míg viszont a katonai történetre alig hoz anyagot. Nem tesz említést a disszertáció olyan fontos munkákról, mint Kratochwill, Julier tanulmánya. Ugyancsak kimaradt a disszertációból egy olyan jelentős mű, mint Kelemennek a szegedi ellenforradalmi kormány tevékenységéről szóló könyve. Helytelennek tartja, hogy a külföldi polgári irodalomból csak a forrásértékkel nem rendelkező röpiratokat sorolja fel, de a forradalmak nemzetközi összefüggéseit tárgyaló memoárokat, egyéb műveket nem említi. Helyteleníti, hogy a disszertáció „a felszabadulást követő legutóbbi 10 esztendő marxista termését csak igen vázlatosan és egyoldalúan tárgyalja". Az 1950-es évek óta megjelent marxista irodalom kisebb teret kap, mint az októbrista művek tárgyalása. Legfontosabb kifogása az, hogy,.elsikkadt az 1918— 19-es forradalmak történeti irodalmának fejlődésében bekövetkezett nagyjelentőségű változás, hogy éppen ebben az időszakban kezdte elnyerni az 1918 — 19-es forradalmak története az őt megillető helyet a magyar történelemtudományban". Megállapítása szerint bizonyos mértékig torz kép alakult ki a kommunista irodalomról, amelynek hibáival nagy részletességgel foglalkozik a dolgozat, alapvető pozitív vonásait pedig sokszor mostohán intézi el. (Az októbristák munkáinak pozitív oldalait ugyanakkor részletesen elemzi és hibáikat általánosságban összegezi.) „Az 50-es éveknek a 18 — 19-es forradalmak történetével foglalkozó marxista történeti irodalom értékelésében a disszertáció szemléleti hibát vét. Miközben — teljesen jogosan és helyesen — bírálja a személyi kultusz talajából fakadt hibákat, egy szektás álláspont sajnálatos megnyilvánulásait a proletárdiktatúra és annak előtörténete értékelésében, eltéveszti a mértéket ós elsősorban csak a hibákat, csak a negatívumokat teszi szóvá. Véleményem szerint — mondotta Liptai Ervin — súlyosan vétenénk a történelmi igazság ellen, ha a kommunista szerzők munkáiból csak Rákosi Mátyás 1919-es szerepének eltúlzott beállítását, Kim Béla helytelen megítélését, a szociáldemokraták túlságosan sommás egyoldalú értékelését vennénk észre és nem azt emelnénk ki, ami a legfontosabb: ebben az időszakban minden addiginál határozottabb törekvés nyilvánult meg annak érdekében, hogy az 1918 — 19-es forradalmak, a Magyar Tanácsköztársaság méltó helyükre kerüljenek a magyar történelem legkiemelkedőbb hagyományai között. Az a tény, hogy az 1918 — 19-es forradalmakról szóló előadást a Pártfőiskolán maga a párt és a kormány vezetője tartotta meg, épp úgy ezt hivatott szolgálni, mint az, hogy a Tudományos Akadémia ünnepi ülésén előadás és korreferátumok hangzottak el a Tanácsköztársaság történetéről. E kérdéshez tartozik az is, hogy a disszertáció — véleményem szerint — túlzott egyoldalúsággal elemzi Rákosi Mátyás pártfőiskolai előadását és Réti László több tanulmányát. Kétségtelen, hogy Rákosi Mátyás pártfőiskolai előadásának több, jelentős hibája volt. Az azonban vitathatatlan, hogy ez az előadás volt az első nagyobb összefoglaló a felszabadulás után, amely e forradalmak történetét széles tömegekkel ismertette meg. Az is tény, hogy ennek az előadásnak volt néhány olyan elméleti megállapítása, amelynek felvetése közelebb vitt bennünket a forradalmak problémáinak jobb megértéséhez. Ilyen volt pl. annak hangsúlyozása, hogy 1919 márciusáig Magyarországon megértek a proletárdiktatúra előfeltételei." 31 Századok 196.4/5-0.