Századok – 1964

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 1379

KRÓNIKA 1385 sával. A század elején meglevő 1 l történeti szőlővidéken kívül jóformán minden faluban volt szőlőskert, s bár termésük nagy volt, de értékesítési és szállítási nehézségek miatt mégsem váltak jelentős tényezővé. Annál inkább meglepő a Kecskemét környéki szőlő- és gyümölcstermelőkörzet látszólag előzmények nélküli rohamos kialakulása. A gyümölcsös szőlőtermesztés e tájon bekövetkezett nagyarányú kibontakozásának okai, története, agrotechnikai eljárásai nincsenek kellő módon tisztázva. Táj- ós társadalomalakító hatását a kapitalista korszak végén Erdei Ferenc kutatásai alapján következményeiben jól ismerjük. Bár forrásaink lennének rá, az agrártörténeti kutatás eddig sajnálatosan elhanyagolta annak a komplex folyamatnak feltárását, amelynek következményeként a hagyományos paraszti üzemvitellel gyökeresen szakító nemzedékek során összegyűlt paraszti tapasztalat a tudományos kutatás eredményeivel és a piac igényeivel párosidva, két-három nemzedék hallatlan erőfeszítésével a táj futóhomokos buckáit gyümölcs- és szőlőskertekké alakította át. A folyamat tisztázása főképpen Debrecennel összehasonlítva lenne vonzó, ahol a gyümölcstermelés fejlettsége ellenére sem törte át a kerti termelés kereteit. A piac szerepének jelentőségót a szamosmenti almatermelés fejlődésének példáján mutatta be a referátum. Befejezésül a referátum megállapította, hogy a speciális növénykultúrák történeléllek alakulását mind termeléstechnikai, mind társadalom- és gazdaságtörténeti vonatkozásban csak sokágú és komplex kutatási módszerrel lehet felderíteni. A rendelkezésre álló forrásanyag bősége egyrészt, hiánya más oldalon nehéz probléma elé állítja a kutatót. Elegendő itt csupán arra a paradoxonra utalni, hogy a növénytermesztés e forradalma az írásbeliség szélesebb körűvé válása korában következett be, ennek ellenére a korszak szokványos történeti forrásanyagában, a hatóságok irattáraiban szinte reménytelen a kutatás. A helyi monográfiák szűkszavú közlései, a statisztikai összeírások csak általánosságban mozgó tájékoztatást adnak a valóságos állapotról. A termeléstechnika kutatása tekintetében még leghasználhátóbbak a mezőgazdasági szakkönyvek, de a múlt század > 50 — (iO-as éveiben a legváratlanabb helyeken, pl. a napilapok hasábjain is rábukkan a i kutató ilyesféle közlésekre. Az egyes növények termelésével kapcsolatos néprajzi monográfiák részletesen foglalkoznak az említett növénykultúrák napjainkban élő termeléstechnikájával, hordozóinak társadalmi viszonyaival, sőt a légjobbak bizonyos történeti áttekintést is adnak a speciális növénytermesztés sorsának alakulásáról. A néprajzi módszer, amely az adott növényfajta termesztésénél a parasztság körében megtalálható élő , eljárásokat tüzetesen leírja, nagymértékben lehetővé teszi a termeléstechnika történeti rekonstruálását, ennek ellenére mégsem pótolja a gazdaságtörténeti szempontú kutatást. Viszont a gazdaságtörténeti kutató, a források említett szűkszavúsága, egyes vonatkozásban pedig teljes hiánya miatt, kénytelen az ethnografus módszerét, azaz a népi , kollektív emlékezet szóbeli hagyományát is segítségül hívni. Erdei Ferenc akadémikus írásban beküldött és felolvasott hozzászólása négy pontot emelt ki: 1. Kiemelkedően jónak, fontosnak és érdekesnek tartotta a „hagyományos" és „okszerű" jelzők szembeállítását és magyarázatát a vizsgált kor viszonyai között. 2. Bár a referátum tárgya a növénytermesztés volt, mégis hasznos lett volna, ha a hasonló fejlődést mutató állattenyésztésre is utal. 3. A zöldségfélék termesztésével kapcsolatban rámutatott arra, hogy „a kertészet néhány ága iparszerű formát öltött éppen a tárgyalt időszakban" (a kertészek egy része iparigazolvánnyal rendelkezett és ipartestülethez tartozott). Ezek a speciális mesterségek nemcsak egy-egy különleges növénykultúra fenntartására és fejlesztésére utalnak, hanem a mezőgazdaság iparszerűen fejlesztett irányát képviselik. Ebből a szempontból következő lépcsőnek tekinthetők a Balogh István által tárgyalt dinnyések, paprikások, hagymások stb., akik szintén bizonyos iparszerűnek mondható kézműves mesterségeket képviselnek. 4. Végül a referátumban feltárt növénykultúrák mai je lent őségére utalva rámutatott arra, hogy az ismertetett időszakban kifejlődött termeléstechnika igen szóles körben, a mai nagyüzemi gazdálkodás viszonyai között is és azon kívül is, jelentős szerepet játszik ós jelentékeny arányban hozzájárul főleg a kertészeti termékek szükségletének a kielégítéséhez. Gunst Péter muzeológus ugyancsak írásban beküldött és felolvasott felszólalásának bevezetőjében a „különleges növénykultúrák" fogalmi meghatározásának kérdésével foglalkozott. A jobbágyfelszabadítás utáni „különleges" kultúrákról ma már mint „hagyományosokról" beszélhetünk. Különleges növénykultúrákról a jobbágyfelszabadítás után csak akkor beszélhetünk, ha az illető kultúráknak speciális hordozói vannak, azaz, ha az agrártársadalom egy-egy elkülönült rétege foglalkozik termesztésükkel. Ebből következőleg nyilvánvalóan mást takar a „speciális növénykultúrák" fogalma ós mást a „tájtermelő körzetek"-é. Az előbbiek a nyomásos rendszer felbomlása és a szabad gazdálkodásra való áttérés során az egész ország területén elterjedtek. A termelési körzetek kialakulásának előfeltétele az előbbi folyamat kibontakozása, de meghatározója két más