Századok – 1964

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 1379

krónika 1379 minden átviláglik az előző évtizedek fényéből. Ma Szalay történetírásának •ezeket a haladó vonásait érezzük közel magunkhoz; kritikus realizmusát, amellyel feudalizmuskori históriánkat szemlélte, történetírásának sok polgári vonását, a nemzet jogainak hangsúlyozását az akkor uralkodó Habsburgabszolutizmussal szemben, történetírói módszereinek finomságát, előadásának mélységét, elemzéseinek alaposságát és nem utolsósorban hitét a demokráciában, amelyet a burzsoá társadalom szemlélete megfakíthatott ugyan, de lényegét nem homályosíthatta el. Küzdelmekkel teli életének ez a hit adott reményt, ez fűtötte. Korai halála megkímélte attól, hogy lássa a kiegyezési Magyarországot, hogy lássa mint valósultak meg a centralisták eszméi; megkímélte a csalódástól, attól, hogy újból ítéletet kelljen mondani szándékok és valóság, szavak és tettek - történelmünkben általa annyiszor és oly ragyogóan ábrázolt — antitézise felett. PAMLÉNYI ERVIN A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT HÍREI Agrártörténeti konferencia • 1904. szeptember 29 — 30-án Nyíregyházán a Társulat Kelet-Magyarországi •Csoportja és a MTA Agrártörténeti Bizottsága agrártörténeti konferenciát rendezett. A konferencia első napján de. Szabó István a történettudományok doktora, ny.. egyetemi tanár elnöklete alatt Wellmann Imre múzeumi osztályvezető „Paraszti eredetű források felhasználása az agrártörténetírásban" c„ a konferencia résztvevőinek sokszorosítva kiküldött referátumát vitatták meg. Szabó István elnöki megnyitójában rámutatott arra, hogy az agrártörténet művelőinek és az eredményei iránt érdeklődőknek most van először alkalmuk országos agrártörténeti konferencián résztvenni. Ennek a történettudományunk más ágaihoz képest elkésetten kibontakozó stúdiumnak annál is inkább nagy a jelentősége, mert a magyarság a honfoglalás óta túlnyomó többségében mezőgazdasággal foglalkozott s a feudalizmus megdöntése idején a lakosság 75 — 80%-a, de még az első világháború előtt is 61.5%-a élt mezőgazdaságból. Az agrártörténet ennek ellenére lassan fejlődött ki nálunk, s bár a két világháború között egyre inkább helyet kért magának, ,,a tervszerűen szervezett és feltáró munka kibontakozására csak újabban, már a marxista törtónettudomány lendületében került sor"; ezt fejezte ki az Akadémia külön Agrártörténeti Bizottságának megalakulása. A konferenciának a Magyar Történelmi Társulat Kelet-Magyarországi Csoportja és az Agrártörténeti Bizottság által történő közös rendezése azt is „kifejezi, hogy a magyal- agrártörtónetírás a szaktudományi ág sajátos követelményeinek megfelelően, de /ugyanakkor a magyar történettudomány egészének egységében végzi munkáját". Wellmann Imre referátuma első részében az agrártörténet forráskörének bővülésével foglalkozott. Kezdetben a politikai és jogtörténet sajátos forrásai, a törvények, országgyűlési tárgyalások vetettek fényt, agrármúltunk felületi pontjaira. Ennek oka nemcsak a történettudomány helyzete, hanem a tudomány művelőinek osztály-hovatartozása is volt. Amikor a múlt század utolsó harmadában a sajátosan agrártörténeti források az érdeklődés hatósugarába kerültek, a kutatók legtöbbször még a történetírás szomszédos ágainak szemszögéből közelítették meg azokat, feltárásuk során államközpontú szemlélet lett úrrá, a „bécsi udvar t öbbnyire úgy jelent meg bennük, mint minden kezdeményezés, minden hasznos törekvés megtestesítője; az egyszerű nép pedig mint e gondoskodás pozitív tárgya, elmaradott, önálló alkotásra képtelen tömeg". S bár a vármegyék • és a földesuraságok tevékenysége nyomán létrejött levéltári anyag feldolgozása sokkal reálisabb eredményre vezetett, a feldolgozások még mindig az uralkodó osztály szempontjain alapultak, amiből sok esetben a történeti valóság eltorzulása következett. Mindeddig alig került sor a parasztság köréből származó, a nép látásmódját tükröző források felhasználására. Nem csupán azért, mert az uralkodó osztály, ha egyáltalán ügyet vetett a múlt effajta tanúságaira, szándékosan háttérbe szorította azokat. Az ok még inkább abban rejlett, hogy az ilyen forrásunk viszonylag kevés, s a meglevők feltárása is vontatottan haladt előre. Maga a parasztnép hosszú évszázadokon át alig élhetett az írás fegyverével: elnyomottsága, ezzel összefüggő zárkózottsága, csekély szervezettsége egyképp hozzájárult ahhoz, hogy munkás hétköznapjairól, melyek különben