Századok – 1964

Krónika - Szalay László: Magyarország története (Pamlényi Ervin) 1370

KRÓNIKA 1377 munkáiban oly gondosan, 1860 körül, Fiume, majd a szerb telepek Magyarországhoz tartozását, s bizonyára ez a gondolat — a magyarság jelentőségének, súlyának kiemelése a megegyezés előestéjén — állíttatja vele azt is, hogy ,,első fellépésünk Európa színe előtt hatalmas szolgálat vala, melyet álladalmunk alkotása által a polgáriasodásnak tevénk, s nagyobb hasznát senki sem vette e szolgálatnak mint a németség, mely az általunk meghódított földön soha nem bírt alkotó erővel, s mely a magyarnak köszönheti, hogy az itt élősködött tehetetlen népiségek romjain elvégre egy roppant szláv birodalom nem emelkedett." Ha a magyar nacionalizmus még bizonyos fokig haladó és már teljesen negatív elemei így összefonódva jelentkeznek ebben a válaszban, kevésbé ellentmondásos, kiegyensúlyozottabb a felelet a belső, társadalmi vonatkozásokban. A centralisták reformkori liberalizmusa a 40-es években már demokratikus elemeket is magába olvasztott, noha ez már 1848 előtt sem volt mentes a nemesi korlátozottságtól. Kétségtelen, hogy 48 bukása Szalay politikai gondolkozását e vonatkozásban is — ha csak átmenetileg is — visszavetette: a szomszéd népekkel való szövetséggel kapcsolatban a demokráciáról is általában ekkor visszautasítóan ír. Ugyanakkor bizonyos, hogy polgári célkitűzéseitől nem végleg tántorodott el, sőt teljes megvalósulásukat a kiegyezésben remélte. Abban a beszédében, amelyet képviselővé választásakor tartott, történetírásának tanulságait két tételben foglalta össze: ,,valamint e szent földön a germánok és szlávok meghiúsult kísérletei után államot alkotni a magyar fajt bízta meg a gondviselés, úgy ezentúl is magyar fog maradni ezen állam, bármennyi vész tornyosul is ellene, ha hívek maradunk magunkhoz", s a második: ,,a magyar állam fejlődni fog, dicsőén és mindig dicsőbben, ha jövendője a demokrácia igényeit mindinkább érvényesíti". Az 1861-es országgyűlésen mondott beszédében is egyrészt a ,,szentistváni Magyarország egységét" hangsúlyozta, másrészt azonban azt, hogy az ország egységén belül kész minden népiség jogainak teljes elismerésére. Nem mondhatjuk, hogy egyáltalán nem sejtette volna, milyen nehézségekbe ütközik e feladatok együttes megoldása; de az ő nemzedéke, még reményeit vesztve is, hitt ennek a történelmi fejlődés törvényei következtében egyre inkább megoldhatatlan feladatnak a megvalósíthatóságában. Szalay László utolsó évei megfeszített munkában teltek el. Képviselő volt az országgyűlésen, Deák Ferenc munkatársa a Felirat elkészítésében. 1861 decemberében a Magyar Tudományos Akadémia Toldy Ferenc helyére főtitkárává választotta. Egymásután bocsátotta közre forráskiadványait és kisebb tanulmányait, amelyek új színbe hozták elsősorban a Mohács utáni félszázad kül- és belpolitikai viszonyait. Újra kiadta némi toldalékkal az Államférfiak és szónokok könyvét, a parlamentarizmusnak e ragyogó apológiáját. Pihenő idejében magyarra fordította Cicero De officiis-ának három kötetét. ,,50 éves korában -— írja róla Eötvös — az Akadémia titoknoki fizetéséből és rosszul díjazott, mert kevesektől vett munkáiból élt, csak a legnagyobb megerőltetéssel tartva fenn függetlenségét az által, hogy nagy munkáját félbeszakasztva, történeti tanulmányait adta ki, néha egyszerre öt, sajtó alatt levő munkájának íveit javítgatá." A szegénység az egyetlen luxus, amelyet megengedek magamnak — mondogatta. Fleglerhez írt leveleiben állandó fáradtságáról panaszkodott. Még a Magyarország története 6. kötetének befejezése előtt, ] 864 nyarán, pihenni indult Wildbadba. De alighogy odaérkezett, rosszulléte miatta visszaindult. Salzburgban megállt, és ott is halt meg, családja körében, 1864. július 17-én. Szalay László tevékenységét és műveinek értelmét a dualizmus és. az ellenforradalom korában félreértették, szinte meghamisították. Beksics Gusztáv