Századok – 1964

Krónika - Szalay László: Magyarország története (Pamlényi Ervin) 1370

KRÓNIKA Szalay László halálának századik évfordulóján * SZALAY LÁSZLÓ: MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE* A tudományok közül a jogbölcselet története méltán tart igényt Szalay László pályájának első, felfelé ívelő szakaszára, amely a polgári átalakulásért folytatott küzdelem merész, nemes lendületű, másfél évtizedre esik; a történettudomány történetének be kell érnie a forradalom utáni másfél évtizeddel, mikor az ifjúkori eszméket lehűtötte a csalódás, mikor a reformkor nagyratörő álmait az abszolutizmus idején az érett férfikor körültekintő óvatossága, tépelődése, reménytvesztett hite váltotta fel. Mégis ez a kifejezés — be kell érnie — kissé méltánytalan, hiszen Magyarország története, Szalay Lászlónak az a történeti főműve, amelyet mai megemlékezésünk tárgyául választottunk, ha az abszolutizmus nyomasztó légkörében keletkezett is, mégis az egész életpálya gazdag tapasztalatainak összegezése. Nagyon is kitapintható szálakon ide fut össze, e munka kohójába olvad bele minden; a szinte gyerekfővel írt esztétikai tanulmányok, az alkotmány- és jogtörténeti stúdiumok, a nyugati utak tapasztalatai éppúgy nyomot hagynak e munkán, épp úgy érlelik, mint a centralista politika elméleti és gyakorlati tanulságai, s e munkából kitűnnek a forradalom és szabadságharc tevékeny diplomatájának az európai viszonyokról szerzett benyomásai éppúgy, mint az emigrációs évek kiábrándultsága és a jövőről alkotott elképzelései. Ebben az ötvözetben, e sokoldalú tudás és tapasztalati anyag, a több irányú — sokszor ellentmondásos nézet — összeolvadásában az egyes elemek, összetevők természetesen sokat vesztenek színeik egykori élénkségéből, bizonyos fokig ki is egyenlítődnek: de ugyanakkor az egész mű olyan sajátos értékeket nyer, olyan eredeti felfogást sugároz, amely Szalay Lászlót múlt századi történetírásunk legnagyobbjai sorába emeli. A Magyarország története — mint minden igazán nagy történelmi munka — kora szükségleteiből keletkezett, kora magyar társadalmának kérdéseire adott válasznak készült. Akkor, amikor hozzákezdett, 1850-ben, az elmúlt két évtized eseményei, a szabadságharc fellángolása és tragikus bukása nemcsak a száműzetést választó Szalayt, hanem az egész nemzetet önvizsgálatra késztették. Ebbe az önvizsgálatba s az ellenforradalmi terror tombolásába őszült bele Szalay 1849 telén, egyetlen hónap alatt; Eötvös, még egy év múlva is, mikor végre találkozik vele, arról ír, hogy Szalay ,,ifjabb napjainak komor hangulata visszatért, és az események sűrű fátyolt borítottak kedélyére, sőt szellemi tehetségeire, . . . elijedtem a változáson, melyet egy év tett benne". ,,Tisztába kell jönni magammal — ismétli ekkor Szalay — : tudni akarom, mi vár reám?" -teszi fel a kérdést, amely a bukás másnapján, már oly ellenállhatatlan erővel * Előadás a Magyar Tudományos Akadémia Társadalom-Történeti Tudományok Osztályának 1964. június 22-i Szalay-emlókülésén.