Századok – 1964

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1327

FOL YÓIR ATSZEMLE 1335 len, a lublini katolikus egyetem irattárában talált feljegyzésébői indul ki, s azt az ismert forrásokkal és az eddigi véleményekkel szembesítve arra a megállapításra jut, hogy a részvevők a nyilvánosság számára szánt emlékirataikban és hivatalos nyilatkozataikban tagadták, hogy a felkelés kitörésében a francia ösztönzés szerepet játszott volna, magánjellegű közléseikben azonban tettek erre célzásokat, ahogy más forrásokból is nyilvánvaló a francia hatás. — HENRYK KOCÓJ: A kormány és a porosz közvélemény a novemberi felkelésről (47— 58. 1.) német anyag alapján azt bizonyítja, hogy a porosz kormány és vezető katonai körök ellenségesen fogadták az 1830-as felkelést, a konzervatív közvélemény is ellenezte, a liberális ellenzék viszont rokon-szenvet mutatott. — MIECZYSBAW TANTY : Az oroszországi szláv bizottságok kapcsolatai az ausztria-magyarországi szlávokkal 1868—1875-ben (59 — 77. 1.) szovjet levéltári anyag alapján mutatja be ezeket a kapcsolatokat, amelyek az 1867-es kiegyezés után. a szlávok körében támadt csalódás nyomán élénkültek meg. A szláv bizottságok a hivatalos kormánypolitikát követték, amikor a szlávok szellemi és kulturális közeledését támogatták, de nem törekedtek valamiféle politikai egyesülésre. A szellemi közeledés terén fontosnak tartották az orosz nyelv propagálását. Anyagi támogatást nyújtottak a Monarchia-beli szláv újságoknak, kulturális intézményeknek, egyetemi hallgatóknak, orosz könyveket küldtek. Ez az anyagi támogatás az orosz külügyminisztérium segítségével történt. Ilyen támogatást kapott például a Pesí-Budinské Vedomosti c. lap, 1869-ben 300 forintot. Egy évvel korábban pedig Húrban és Kuzmány 700 rubelt kapott a turócszentmártoni szlovák gimnázium támogatására. Az orosz kormány különösen a csehek körében vallási kérdések iránt is érdeklődött, tekintettt>l a csehek huszita, pápaellenes hagyományaira. 1875 után a törökországi szláv felkelés ós a Monarchia és Oroszország közeledése után a kormány már ártalmasaknak tartotta ezeket a kapcsolatokat, ezért meg is szakadtak. — JERZY TOPOLSKI : Gazdaságtörténet és gazdasági elmélet (79 — 90. 1.) címen a gazdaságtörténészek és a közgazdászok kölcsönös érdeklődését mutatja be a legfontosabb személyek és müvek felsorakoztatásával. Véleménye szerint eddig két nagy közeledési hullám volt a két tudományág között, az egyik a történeti iskola megjelenésével a közgazdaságtanban, a másiknak most vagyunk tanúi, a gazdasági növekedés elméletének a kibontakozásával kapcsolatban . Ismerteti az erre vonatkozó újabb lengyel vitairodalmat is. és felhívja a figyelmet arra, hogy ez az elmélet a marxizmus számára nem új. A bővített újratermelés fogalma már régóta ismeretes, s a gazdaságtörténészeknek és közgazdászoknak egyaránt ezt kell elsősorban szem előtt tartamok, amikor közelebb hozzák egymáshoz kutatási problémáikat és ered-ményeiket. — STANISLAW SALMONOWICZ: Antoine Barnave elfelejtett kézirata. A francia forradalom történelmi gondolkodásának történetéből (101 —113. 1.) ismerteti Barnave 1792-ben, nem sokkal kivégzése előtt írt Bevezetés a francia forradalomba c. kéziratát, amely a múlt század elején jelent meg nyomtatásban. Barnave itt úgy mutatkozik meg, mint a társadalmi haladás következetes híve, a győzelem felé haladó burzsoázia optimizmusának a megszólaltatója, aki igen eredeti gondolatokat vetett fel az osztályharc történelmi szerepéről. — Végül meg kell említeni két összefoglaló ismertetést, MARIA BOGUCKA: Németalföld gazdaság- és társadalomtörténetének XVI — XVII. századi problematikájából (119—136. 1.) ésWiTOLD KTTLA: A mezőgazdasági kapitalizmus keletkezésére vonatkozó viták a mai szovjet történetírásban (137—142. ).), mindkettő a legújabb irodalom kritikai áttekintését nyújtja. — N. PRZEGL4D HISTORYCZNY 1964. 1. sz. — MIROSLAV HROCH, JÓSEF PETRÁN: A XVI — XVII. századi európai gazdasági élet és politikai válság vagy visszafejlődés? (1 — 21. 1. ) Jerzy Topolskinak a folyóirat előző évfolyramában közzétett tanulmányához szólnak hozzá. Az ártörténeti vizsgálatok módszerét is felhasználó két cseh szerző a kereskedelem szerepét vizsgálja az adott időszakban, a feudális rendszer politikai válságának a kérdését, amely a harmincéves háborúban érte el csúcspontját, és Közép-Európa déli részének (ezen a dél-német államokat, Ausztriát, Csehországot és Habsburg-Magyarországot értik a szerzők) sajátos fejlődését, amelyet Topolski véleményük szerint nem részesített kellő figyelemben. A gazdasági válság lényegét abban az ellentmondásban látják, amely az értéktörvény és a feudális járadék törvénye közt állt fenn, az értéktörvény ugyanis a kereskedelmi kapcsolatok kiszélesedése révén egyT

re inkább érvényesült, míg a feudális járadék törvénye gátolta a fejlődést. A kereskedelem fejlődéséből a feudális urak húztak hasznot, ennek révén megerősödtek, s ez vezetett a politikai válsághoz. A válság egyes országokban részleges vágy ideiglenes hanyatlásra vezetett, vagy pedig lelassította a fejlődés ütemét, létrehozta a haladó ós regresszív erők egyensúlyát (éppen az általuk sajátosnak mondott dél