Századok – 1964
Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1327
1328 FÛT. У ÓIK ATSZEiM LE hatalmi törekvések egyenes folytatását, utalnak I. Péter állítólagos „végrendeletére", eltúlozzák a szlavofilok szerepét és hatását az orosz fejlődésben, Herzen munkásságában pl. megpróbálják kimutatni a pánszlávizmus és szocializmus állítólagos kapcsolatát, az orosz messianizmust a szovjet korszak előtörténeteként tárgyalják. Ezek az elméleti konstrukciók azonban olyan messze esnek az igazságtól, hogy még becsületes burzsoá tudósok is fellépnek ezek ellen a hamisítások ellen, ahogy arra a szerzők számos példát sorolnak fel. — L. V. CSKREPNYIN: Oogol történeti nézetei (75 — 97. 1.) címen bemutatja, milyen élénk érdeklődést tanúsított a nagy író a történelem, különösen az ókor és a középkor története iránt. Gondolkodásától távol állt mindenfajta Európa-központú szemlélet. Úgy vélte, hogy a történész legyen író is, s a történeti jelenségek bonyolult voltának feltárásával segítse elő az emberek nevelését. Nagy érdeklődéssel tanulmányozta az orosz ós ukrán nép baráti kapcsolatainak történetét. A szorosabb értelemben vett történeti források mellett igen fontosnak tartotta a folklórt s a képzőművészeti, különösen az építészeti alkotásokat. Utolsó éveinek reakcióssá váló szemlélete kihatott történeti nézeteire is, a középkori krónikákban is misztikus vonásokat keresett. Ez azonban nem homályosíthatja el munkásságának ezen a téren is megmutatkozó pozitívumait. —' A. Z. MANFRED: Jean Jacques Rousseau, a forradalom hírnöke (98 — 113. 1.) címen összefoglalja Rousseau munkásságának lényegét, s utal arra, milyen jelentős szerepet játszik egész életműve ma is, a forradalom győzelméért vívott harcokban az egész világon. 1964. 2. sz. — L. M. ZAK: A Szovjetunióbeli kulturális építés története a szovjet történetírásban (1956—1963) (3 — 21. 1.) a címben Ígérteken túl voltaképpen rövid áttekintést ad a kultúrforradalom történetének egész eddigi historiográfiájáról, hangsúlyozva. hogy az első szakaszban, az 1930-as évek elejéig, Lenin útmutatásait szem előtt tartva, az egyes munkák úgy tekintették a kultúrforradalmat, mint a szocialista építés egyik elválaszthatatlan alkotórészét. Az 1930-as évek derekától az 1950-es évek elejéig inkább csak új adatok feltárása folyt, az érdembeli feldolgozás ekkor igen nehéz volt. A XX. kongresszus után a téma kutatása újabb lendületet kapott, nagy számban adták ki újra az 1920-as években megjelent munkákat. A szerző ennek az 1956 utáni korszaknak a termését tekinti át, különös figyelemmel kíséri azokat a könyveket és tanulmányokat, amelyek Lenin tevékenységét vizsgálják ezen a téren, foglalkozik a kultúrforradalom periodizációjának a problémáival, az egyes kulturális ágak eddigi irodalmával, az egyes nemzeti köztársaságok kulturális fejlődésének a kérdéseivel, s különösen fontosnak tartja az értelmiség fejlődésével foglalkozó kutatásokat. A feladatokat elsősorban abban összegezi, hogy szükség van nagyobb arányú összefoglaló munkákra, amelyek a szovjet kultúrforradalom nemzetközi hatását és jelentőségét is figyelembe veszik. — D. K. SELESZTOV: A Szovjetunió-beli polgárháború és katonai intervenció szovjet történetírása ( 22 — 48.1. ) megállapít ja, hogy a kérdés tudományos feldolgozásának alapjait Lenin rakta le tanulmányaival, s ő kezdte megszervezni a részletes feldolgozást. 1920-ban párttörténeti bizottságot, hozott létre a párt, s ez a bizottság néhány óv alatt már igen jelentős eredményeket ért el a források feltárása és kiadása terén. Igen sok munka foglalkozott a polgárháború hadtörténeti kérdéseivel. Az 1920-as évek derekán megjelentek az első összefoglaló munkák. Igaz, hogy ekkor Trockij is számos munkát adott ki, s ezekben a saját szempontjából világította meg az eseményeket. Az 1930-as évek elején még fokozódott az érdeklődés a kérdés iránt, sok új anyag került napvilágra, tervet készítettek egy nagyobb szintézis megírására. A személyi kultusz évei azonban ezen a téren is torzításokat hoztak: az anyagot előre megszabott sémákba szorították, s meghamisították a valóságot azzal, hogy a polgárháborús frontok közül minden adott időpontban azt mondották a legfontosabbnak, amelvnek valamilven köze volt Sztálinhoz. 1956—1960 között közel 200 forráskiadvány jelent meg, akkor adták ki az öt kötetben megjelent összefoglaló munka 3 — 5. kötetét, s ez sok részletkérdésben is helyreállította a történeti igazságot. Persze ez után is sok teendő van még hátra, különösen a korabeli hátország, a belső fejlődés megvilágítása terén. S nem szabad elhanyagolni a kérdés historiográfiáját sem. — A. I. GIXKOVSZKI.I : A szovjet társadalom történetének tudományos feldolgozása és a történeti segédtudományok (49-- 62. 1.) azt a szovjet történészek körében közkeletű hiedelmet kívánja megcáfolni, mintha a szovjet korszak kutatásánál a hagyományos segédtudományoknak már nem volna szerepük. Bebizonyítja, hogy a források eddigi hagyományos osztályozása (tárgyi, néprajzi, nyelvészeti, szóbeli és írott források) erre a korszakra nem kielégítő, más felosztásra van szükség. A korszak levéltári anyagáról alig jelent meg ismertetés, s az ezzel kapcsolatos módszertani kérdések szinte teljesen kidolgozatlanok. Épp így a korszak paleográfiája (ahol a korabeli írási sajátosságok ismerete mellett olyan ténye-