Századok – 1964

Történeti irodalom - Studia Universitatis Babeş-Bolyai (Ism. Szász Zoltán) 1281

TÖRTÉNETI IRODALOM 1281 sel zárja le. Semmi esetre sem érthetünk egyet a szerzővel abban, hogy Erdély viszonyait általánosítva, s az idevágó törvénycikkeket helytelenül értelmezve ós idézve, arra a következtetésre jut, hogy a XV. század elejére lényegében megszűnik a paraszt költözési szabadsága egész Magyarország területén. Susarin szerint a későbbiekben legfeljebb elvitelükről, „elköltöztetésükről", a jobbágyoknak a feudális urak közötti átcsoportosításáról, de nem szabad elhatározású távozásáról lehet beszélni. Ennek ellenkezőjéről tanúskodik a XV. századi törvényhozás, de akár a mezővárosok példája is, melyek népessége épp ez időszakban gyarapodik rohamosan, s e gyarapodás nem képzelhető el csupán szökött vagy elvitt jobbágyokból. A jobbágyköltözés valóban egyre erősödő korlátozása és akadályozása egyébként nem elsősorban a nagybirtokos nemességtől indult ki, hanem ellenkezőleg, annak a kisnemességnek érdeke volt, melyet a szerző a szabad költözés védelmezőjének tüntet fel. A XV. század folyamán a parasztság azonban még élni tudott a költözés jogával, s kemény harcot vívott e szabadsága védelmében. A szerző által lefestett kép inkább a XV—XVI. mint a XIV—XV. század fordulójára jellemző. • A XV. századi árutermelés elemzésének már fentebb említett hiányosságai mellett úgy véljük, hogy a szerző túl koránra helyezi a nemesség bekapcsolódását az árucserébe. Erre lehettek, s voltak is egyes példák, de jellemzővé inkább a XV. század második felében válik. Susarin a nemesi vámmentességet biztosító 1351, 1397, 1439, 1458 és 1492. évi törvénycikkekre hivatkozva igyekszik megalapozni állítását, de ezek, az utolsó kivételével, csak a saját szükségletre szállított élelmiszerekre adtak mentességet, ami természetesen nem zárja ki e kedvezmény felhasználását kereskedelmi célokra. Csak az 1492. évi 35. tc. beszél kifejezetten a nemesség árui után élvezett vámmentességről, hangsúlyozva, hogy addig a nemesség e téren hátrányosabb helyzetben volt, mint a polgárság és a jobbágyság egy része. Ha a nemesség korábban kapcsolódott volna be intenzíven az árucserébe, nyilván korábban vívta volna ki e kedvezményt magának. A könyv második részében a szerző a felkelést megelőző paraszt megmozdulásokat ismerteti, elemzi a huszita tanok elterjedését Magyarországon, s végül árnyalt leírást ad az 1437 — 38. évi felkelés eseményeiről. A már ismert források alapján mutatja be a magyar és román parasztok közös harcát, közös ellenségeik ellen. A felkelők ideológiájának, követeléseinek és harci módszereinek gondos elemzése alapján arra a következtetésre jut, hogy a magyar és román parasztság 1437 — 38. évi felkelését a XV. század harmincas éveiben lezajló huszita háborúk szerves részének kell tekinteni. Susarin könyve az említett hiányosságok ellenére hasznos és értékes mű, s örömmel nyugtázhatjuk, mint a szovjet történészek fokozódó érdeklődésének jelét hazánk története iránt. BÁCSKAI VERA STUDIA UNIVE R SIT ATI S BABES—BOLYAI A KOLOZSVÁRI BABF.S-BOLYA1 TUDOMÁNYEGYETEM TANULMÁNYKÖTETEI Series IV. Fasc. 1. 1961 Hadrian Daicoviciu: Crixos harci programja a Spartacus felkelésben című értekezésében azt a kérdést próbálja megválaszolni, amely oly sok gondot okozott az ókort kutató történésznek, hogy mi volt az oka a rabszolgák táborában beállott szakadásnak, nevezetesen annak, hogy míg a Spartacus vezette rabszolgasereg a konzulokkal való megütközés elvetése, addig a Crixost követők a harc folytatása mellett foglaltak állást. A polgári történetírók származási kérdést láttak ebben, ezzel szemben Misulin szovjet történész rabszolgák és szabad kistermelők ellentétét véli felfedezni. Az ókori szerzők elemzéséből levont következtetéseken át a szerző arra az eredményre jut, hogy míg Spartacust elsősorban azok a rabszolgák követték, akik még remélhették, hogy van hova hazatérniük, addig akik Itáliában születtek, vagy már nagyon régen ott voltak, itt akartak maradni, hogy Crixos programjának megfelelően megdöntsék a római rabszolgatartó államot. A másik ókorral foglalkozó tanulmány Bodor András írása, Makedonia és a dáciai törzsek kapcsolatai az i. е. II. század első felében címen az adott időszakban kialakuló, makedón vezetés alatt álló Róma-ellenes szövetségben résztvevő dáciai törzsek szerepét vizsgálja, abból a szempontból, hogy a Róma megjelenésében fenyegető veszedelmet jóelőre látó balkáni törzsek miként igyekeztek bizonyos erőtömörítóst végezni.