Századok – 1964

Történeti irodalom - Susarin; V. P.: Kreszt’janszkoe vossztanie v Transzilvanii (1437–1438 gg.) (Ism. Bácskai Vera) 1279

1280 TÖRTÉNETI Iii OD ALOM mintegy dokumentálva, hogy csupán a jobbágyság sorsát befolyásoló tényezők egyikének, s nem döntő faktorának tekinti. Természetesen nem kérhetjük számon a szerzőtől a magyar társadalmi fejlődés egészének részletes elemzését, de pl. a feudális járadék alakulásának, s elsősorban a pénz- és terményjáradók fokozódásának gazdagon illusztrált leírása érthetőbb és meggyőzőbb lett volna az árutermelés és árucsere, s főleg a falu ós város piaci kapcsolatainak alaposabb elemzése után. E korszak történetének egyik legfontosabb jellemzője a városok fellendülése volt, — sa szerző mindössze egy oldalt szentel e kérdésnek, felbecsülve a városok ós mezővárosok számát, s néhány általános megjegyzést téve viszonylag fejlett iparukról s politikai szerepükről. A kiváltságos városok számának növekedését pl. furcsa módon a mezővárosok között is korlátozott jogokat élvező Munkács szabad királyi várossá emelésével igyekszik érzékeltetni. A városfejlődés kérdésének elhanyagolása annál is sajnálatosabb, mert e nélkül Kolozsvár szerepe a felkelésben, vagy az Unióhoz csatlakozó szászok magatartása nem érthető s értékelhető kellőképpen. E módszer eredménye, hogy tartalmas, a parasztság helyzetének romlását konkrét adatok sokaságával illusztráló könyvének végkövetkeztetéseiben a felkelés okait ilyen sematikusan határozza meg: ,,A román és magyar parasztok 1437 — 38 évi megmozdulásának alapvető oka a feudális kizsákmányolás növekedése volt a felkelést közvetlenül megelőző korszakban" (209. 1.). Ennek tulajdonítható a paraszti terhek fokozódásának, jogi helyzetük romlásának sokszor eltúlzott képe is. Az e korból fennmaradt forrásanyag köztudomásúlag viszonylag csekély, ritkán maradtak ránk egy-egy uradalom, helység vagy táj történetét, fejlődését huzamosabb korszakon át megvilágító adatok. Így a kutató arra kényszerül, hogy különböző vidékek különböző időből származó adataival világítsa meg az agrárfejlődés kérdéseit. Az elszigetelt, egyes adatok csak a társadalmi fejlődés adott szakasza legfontosabb, legjellemzőbb folyamatainak ós jelenségeinek ismeretében értékelhetők helyesen. Ezért nem érthetünk egyet Susarinnal abban, hogy egyes földesurak fokozódó robot-követeléseiből a munkajáradók általános emelkedésére következtet a századforduló idején. Ezirányú fejtegetései azért sem meggyőzőek, mert részben egész falvakra kivetett szolgáltatások összegét veti össze egy korábbi, az egyes jobbágyháztartásokra kivetett terheket ismertető forrással, s nem kísérli meg, hogy az egész munkát ós a munkanapokban kifejezett robotterheket összehasonlítás céljából közös nevezőre hozza. így a robot, de gyakran a pénz- és terményjáradék növekedéséről szóló fejtégetései sem elég meggyőzőek. A felkelés okainak elemzését megkönnyítette volna, ha a szerző összefogottabb, markánsabb, a fejlődés főbb, jellegzetesebb vonásait jobban kidomborító s rövidebb jellemzést ad, figyelmét inkább a XIV—XV. század fordulójának eseményeire összpontosítva. Kétségtelen, hogy Susarinnak a magyar történelmet részleteiben nem ismerő szovjet olvasók számára részletesebben kellett kitérnie a XIV. század, sőt a megelőző korszak eseményeire ós jelenségeire, hogy érzékeltetni tudja a változás, a fejlődés irányát. A korai adatoknak ezt az összehasonlító felhasználását kitűnően alkalmazta műve számos fejezetében, főleg a feudális járadék alakulásának vizsgálatánál. A szerző itt arra is ügyelt, hogy adatanyagát úgy csoportosítsa, hogy azonos uradalomban, tájegységen belül jellemezhesse a járadék formaváltozását. A felkelés indítékait vizsgálva összehasonlítást tesz Erdély ós az ország többi részének gazdasági-társadalmi fejlődése között. Erdély viszonyainak külön tárgyalását egyaránt indokolja a témaválasztás és ennek az országrésznek sajátos fejlődése. Nem érthetünk azonban egyet a további tagolással, amikor Erdély fejlődésével egyrészt a „tulajdonképpeni magyar területeket", másrészt a mai Szlovákiát állítja szembe. Helyesebb lett volna a feudális járadék alakulását vagy a különböző termelőágak, vagy az árutermelés ós árucsere szempontjából különböző szinten álló vidékek szerint vizsgálni. Az ilyen csoportosítás érthetőbbé tette volna a pónzjáradék előretörését a városok és fontosabb piackörzetek közelében, az állati termékek dominálását az állattenyésztő vidékeken stb. Ha az adott vidék gazdasági feltóteleiből indult volna ki, elkerülhette volna azt a kevéssé meggyőző állítást, hogy a robot a régi telepesek lakta falvak jellegzetes vonása, míg az új telepesek által lakott helységek mentesülnek e szolgáltatás alól. Kétségtelen, hogy a földesurak földjeik benépesítése érdekében gyakran mentesítették az új telepeseket a robot alól, de a kedvezmény átmeneti volt: amennyiben a kedvező piaclehetőségek vagy egyéb körülmények az allódiális gazdaság fenntartását igényelték, előbb vagy utóbb ezeket is rákényszerítették a robotra, míg a földesúri gazdaság felszámolása esetén régi telepeseikre is újabb, más terheket róttak helyette. A szerző sokoldalúan, apró részletekre kiterjedő figyelemmel elemzi a parasztság jogi helyzetének romlását. Sajnos, a korai adatok itt nem mindig a fejlődés lemérését, az összehasonlítást szolgálják, s a XIV. század eleji és az egy évszázaddal későbbi adatok egymás mellé állítása sokszor zavaróan hat. A jobbágyköltözés fokozódó korlátozásának és akadályozásának bő példákkal illusztrált leírását kétségtelenül eltúlzott következtetés-