Századok – 1964

Történeti irodalom - Susarin; V. P.: Kreszt’janszkoe vossztanie v Transzilvanii (1437–1438 gg.) (Ism. Bácskai Vera) 1279

TÖRTÉNETI IRODALOM külpolitika alakulását és a román emigráció magatartását. A szerző bővebben meríthetett volna Corivan eredményeiből, például felhasználhatta volna Corivan orosz nyelven is megjelent rokon témájú tanulmányát.1

Igen tanulságos Jelavich könyvéről (Russia and the Rumanian National Cause. 1858 —1859. Indiana University Publications 1959) adott bírálata, csak azt sajnáljuk, hogy szempontjait már nem érvényesíthette az újabb nyugati irodalom2 kritikájában. Vlagyilen Nyikolajevies Vinogradov így is maradandó értékű művet alkotott, amelyet kutatóink haszonnal tanulmányozhatnak. DOLMÁNYOS ISTVÁN V. P. S USA RIX: KRESZT'JANSZKOE VOSSZTANIE V TRANSZILVANII (1437-1438 GG.) (Moszkva, Izd. Akademii Nauk SzSzSzR. 1963. 224 sztr.) PARASZTFELKELÉS ERDÉLYBEN (1437 — 1438) A szovjet történészek most már nemcsak Acsády művének orosz fordítása útján hanem szovjet szerző tollából ismerkedhetnek meg behatóbban a magyarországi parasztság történetével. Susarin könyve e téren ugyanis többet nyújt, mint amennyit címe elárul, s túlnőtt a szerző előszavában megjelölt célkitűzéseken: a mozgalom társadalmigazdasági előfeltételeinek elemzésén túl kimerítő, ^részletekben gazdag képet fest nemcsak az erdélyi magyar és román parasztság, de az egész magyarországi jobbágyság másfél-két évszázados történetéről. Vizsgálatai imponálóan gazdag forrásanyagra támaszkodnak, szinte minden jelentős forráskiadványunkat áttanulmányozva és gondosan elemezve sorakoztatja fel az adatok sokaságát. A szerző nemcsak legújabb, marxista történetírásunk eredményeit követte nyomon, de kiváló ismerője a régi magyar történeti irodalomnak is. Kutatásai során apróbb cikkeket, jelentéktelenebb, sokszor feledésbe merült kisebb tanulmányokat is felhasznált. Hasonló jártasságot árul el a román történeti irodalom és a cseh, huszita kérdéssel foglalkozó művek terén is. Minderről nemcsak a bő jegyzetanyag tanúskodik, de maga is számot ad historiográfiai fejezetében, mely sok új' ismerettel gazdagítja a szovjet olvasót a magyar t örténetírás irányzatairól és képviselőiről. Kétségtelen azonban, hogy egyes történészeknek különböző iskolákhoz való sorolása néha mechanikus, s az egyes irányzatok társadalmi gyökerei is homályban maradnak. A magyar historiográfiát nem ismerő szovjet történészek számára hasznos lett volna a felsorolt nagyszámú történész jelentőségének bizonyos rangsorolása is. A gazdag és kritikai jellegű historiográfiai bevezetése után az olvasó bővebb forráskritikai elemzést és ismertetést várna. Ezúttal azonban a szerző megelégszik az okleveles forrásanyag sommás ismertetésével. Ugy érezzük, hogy mind az előzmények, mind a felkelés eseményeinek leírása során gyakran megszólaltatott krónikásokat — Szálkái Balázst, Turóczit, Bonfinit is — legalább röviden méltatni és ismertetni kellett volna. A könyv első s nagyobb része a felkelés előzményeiről, pontosabban a magyar agrárfejlődés XIV. századi és XV. század eleji szakaszáról szól. A szerző külön fejezetekben elemzi a mezőgazdasági termelőerők, a feudális járadék, a parasztság jogi helyzetének, az áru- és pénzviszonyok alakulásának valamint a parasztság rétegződésének kérdéseit. A könyv szerkezete, a fejezetek ilyen felépítése már eleve felfedi a munkának azt a fogyatkozását, hogy a parasztság helyzetének valóban alapos, gazdag tényanyagon nyugvó elemzése nincs elég mélyen beleágyazva a XIV—XV. századforduló gazdasági és társadalmi jelenségeinek láncolatába. A paraszti terhek fokozódásának, a jobbágyok romló jogi helyzetének okait, s ezzel kapcsolatban az 1437 — 38. évi felkelés indítékait elsősorban az árutermelés és a pénzjáradók jelentős előretörésében kell keresni. A szerző azonban csak egy viszonylag rövid fejezetet szentel e kérdésnek (s ebben is dominálnak a külkereskedelemre vonatkozó adatok), s ezt is a parasztság helyzetét taglaló leírás végére helyezte, 1 N. iíonmfi.-'Ruszszko-francuzszkie vzaimootnosenija v 1859 godu i ob'edinenie ruminszkih knyazsesztv. О rumino-i'uszszkih i rumino-szovetszkih szvjazjah. Moszkva 1900. 158 — 186. 1. " Origore Nadrif : Napoléon III et le „pacte" d'Osborne (1857). Revue des études roumaines. VII—VlII.Paris. 1961. 115-129. i.; N. A. GÁeorghiu: La propaganda pour l'union des principautés en France. Uo. 88 — 93. 1.; Raoul Bossu: L'alliance entre le Prince Alexandre-Jean Couza de Roumanie et les Princes Miloch et Michel Obrénovitch de Serbie. Uo. 60—69. 1. 23«