Századok – 1964

Történeti irodalom - Újabb történeti demográfiai irodalmunkról (Fügedi Erik) 1252

TÖRTÉNETI IRODALOM 1263 Egyébként a történeti demográfiára ezen a téren nagy feladatok várnak. Dávid rámutatott arra, hogy a XVIII. század elején ,,a népességszámot négy millióra helyesbítve is jelentősen gyorsabb ütemű természetes szaporulatot és igen nagy arányú bevándorlást kell feltételeznünk 1720—1785 között, mint amekkorát később akár 1785—1851, akár 1851 —1910 között tapasztalunk".31

Úgy hisszük, hogy ez a megállapítás nem meglepő a történész számára. Az ország kópét teljesen átalakította az az óriási arányú telepítés, amely a szatmári béke után vette kezdetét, amely a Dunántúlon és a Tiszántúlon a falvak egész sorát hozta létre, zárt nemzetiségi vidékeket hívott életre, s nemcsak az ország akkori határai között lakó szlovákokat és románokat telepített át, hanem németeket és szerbeket is hozott be az elpusztult vidékekre. A történeti demográfia feladata, hogy ennek a nagy ós sok tekintetben (pl. a kapitalizmus korában olyan nagy fontosságú nemzetiségi kérdés szempontjából) döntő bevándorlási folyamatnak nagyságrendjét tisztázza. Amíg ez meg nem történt, addig nehezen lehet arról beszólni, hogy mekkora volt a természetes szaporulat 1720—85 között. Itt még olyan részletkérdéseket is meg kell vizsgálni, mint amilyen az, hogy a Zólyomból, Nyitrából és Nógrádból a XVIII. század elején áttelepült lakosság természetes szaporodása azonos maradt-e az otthonival vagy növekedett, hogy milyen volt és hogyan alakult az új telepesek és a régi magyar lakosság számaránya 1720—1785 között. Amíg ezt a feladatot meg nem oldották, addig érvényesnek kell tartanunk mindazt, amit településtörténetünk a XVIII. századi betelepülésről mond. A második korszak munkájának legfontosabb része tehát az egyházi összeíi'ások ellenőrzése, mégpedig a családrekonstrukció segítségével, s ennek alapján a népmozgalmi mutatók kidolgozása, az ország lélekszámának megállapítása. Szükségszerűen felvetődik a kérdés: ki és milyen anyagi eszközökkel fogja ezt a munkát elvégezni? Ha helytörténetírásunk meg is szívleli Dávid jogos kritikáját, akkor is aligha fog erre a feladatra vállalkozni. Ha meg is tenné, akkor sem biztos, hogy azokban a falvakban tenné meg, ahol a reprezentatív módszer ezt megköveteli. Ez már önmagában is arra mutat, hogy a munka irányítását központilag kell megszervezni, s még inkább mutat erre az a tény, hogy itt a szlovák, román és jugoszláv történeti demográfusokkal is szoros együttműködést kell kifejteni. * A legrégibb anyakönyvek sem nyúlnak vissza a XVII. század elejénél, s így a népesedési források első csoportja a XVII. század elején végleg elapad. Az ezt megelőző korszak demográfiájának művelése egyelőre aligha más, mint sötétbe ugrás. A feladatot itt Danyi és Dávid egyforma tisztán látják: tisztázni kell a gazdasági.jellegű összeírások és adójegyzékek keletkezését, a bennük foglaltak arányát, s meg kell állapítani, hogy milyen szorzószámot alkalmazhatunk. Bonyolulttá teszi ezt a feladatot, hogy ahány összeírás, annyi szorzószám, s hogy a jobbágyság múlt jának forrásanyaga annál szegényebb, mennél korábbi időszakról van szó. Bizonyos az is, hogy mindaddig, amíg a történészeknek a török hódoltság hatásáról tett megállapításait meg nem cáfolják, elvileg két különböző területen kell a munkát előkészíteni: a török hódoltságén (a defterek segítségével) és a királyi Magyarországon. Részletesen azonban ezzel a kérdéssel mindaddig nem érdemes foglalkozni, amíg a második korszak számait ki nem dolgozták, mert — amint arra a bevezetőben utaltunk — a történeti statisztika eredményei csak más eredményekkel ellenőrizhetők. Ebben az esetben az ellenőrző szerepet a már megállapított biztosnak tekinthető számok fogják betölteni, tehát a XVII. század esetében a XVIII. stb. Egy kisebb, de már szinte általánossá vált tévedést azonban itt is korrigálnunk kell. A pápai tized jegyzékekről van szó, amelyeknek demográfiai használhatósága ma már általánosan elfogadott, jóllehet ezek valójában demográfiai célra teljesen alkalmatlanok. 22*