Századok – 1964
A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Gulüga; A. V.: A történettudomány tárgyáról 1226
1230 A. V. GULÜGA: A TÖRTÉNETTUDOMÁNY TÂRG YÁ-RÓC, A dialektika lehetővé teszi a „lét" és „létezés" fogalmának megkülönböztetését. Az előbbi lényegesen átfogóbb az utóbbinál. A létezés — az a közvetlen lét; a létezés ellentéte a valami által közvetített lét. A lét ellentéte a nemlét, a tökéletes, a bármilyen meghatározástól megfosztott semmi. A létezés az a jelen: múltból a jövőbe történő átmenet mozzanata. A „lét" fogalmával átfogjuk azt, ami volt, van és lesz. Reális mindaz, aminek léte van. Reális nemcsak a jelen (ez a legmagasabb fokozat, a realitás teljessége), a múlt és a jövő is az. Nem véletlenül beszélünk a reális lehetőségekről mint valami olyanról, amelyik része a minket környező valóságnak, ós amelynek valóraváltásához rendelkezésre állnak a szükséges feltételek. Repülés a Holdra — jelenleg teljesen reális dolog, kevésbé reális a más égitestek elérése, ami pedig a naprendszer határainak túllépését illeti, az jelenleg csak minimálisan reális. A múlt is a realitás különböző fokozataival rendelkezik. Azok az események, amelyek között ma ól az emberiség (ezt az Októberi Forradalom példáján mutattuk be), különböznek azoktól az eseményektől, amelyek létezését csak feltételezzük, s csak mondák vagy kevéssé hiteles források alapján ismerjük őket. A társadalom nemcsak a ma élő emberek összessége, a társadalom a viszonyoknak az a rendszere, amely évszázadok óta létezik: a társadalmi szervezet élete számára a távoli évszázadok eseményei éppen olyan reálisak, mint az egyes személy számára az, ami vele gyermekkorában történt. Az ember nem térhet ki múltja elől, még akkor sem, ha elfelejtette azt, mert múltja betör életébe. Pontosan ugyanez a helyzet az emberiséggel: a történet az emberiség emlékezése, amely felidézi mindazt, ami drága és ami gyűlöletes számára. A múltban létrehozott anyagi és szellemi értékek a jelen birtokában vannak. Azok elsajátítása nélkül lehetetlen az előrehaladás: az emberek az előző nemzedékek kezéből veszik át a stafétabotot és újabb láncszemeket fűznek az emberiség kulturális fejlődósének láncához. Az Októberi Forradalom után, mikor hazánkban a régen kialakult politikai és gazdasági viszonyok hullottak darabokra, követelő hangok hallatszottak: „tűzre Rafaellel", lemondani a múlt vívmányairól, puszta helyen építeni a „proletár kultúrát". Már akkor is világos volt a hasonló felhívások abszurditása. A forradalom a népi tömegek és múlt kultúrájának kapcsolatát, követelte, ós igen hálás feltételeket teremtett ehhez. „Birtokba kell venni az egész kultúrát — mondotta V. I. Lenin —, amelyet a kapitalizmus hagyott hátra és fel kell építeni belőle a szocializmust."1 4 Amennyire világos, hogy Вafael, Homeros vagy Descartes szükséges a szovjet társadalmi élet számára, éppen annyira világos az is, hogy a történettudományra nemcsak „a múlt óv miatt" van szükségünk. Természetesen teljesen érthető a legújabbkori történet iránti fokozott érdeklődés: az emberiség elsősorban a legújabbkori történetben találja meg a jelenkor jelenségeinek magyarázatát. Ámde a történeti kutatás jelentősége mégsem mérhető mindig a mához valé) közelséggel. A világon sok olyan esemény megy végbe, amelyik nem befolyásolja a társadalmi fejlődés menetét, ezek ismerete távolról sem kötelező az emberiség számára; ugyanakkor a távoli múltban vannak olyan dolgok, amelyek realitását most is érezzük, azokat nem lehet nem ismerni. A kutatás tárgya lehet akár a legeslegújabb kor anyaga ós mindamellett nem jön létre semmi aktuális; de ugyanakkor némely régészeti kutatás adhat valami igen fontosat a mai nap számára.16 Következésképpen a múltnak olyan realitása van, amely független az emberi tudattól. Ezért joggal lehet beszélni a történettudomány tárgyának objektív realitásáról ós a történeti ismeretek visszatükröző jellegéről. Az individuális és a társadalmi V. I. Lenin a Marx előtti társadalomtudományi elméletek következő lényeges fogyatékosságaira mutatott rá: „Először, ezek a régi elméletek a legjobb esetben is az emberek történelmi tevékenységének csupán eszmei rugóit vizsgálták, de nem vizsgálták azt, hogy mi hozta létre ezeket a rugókat, nem láttak objektív törvényszerűséget a társadalmi viszonyok rendszerének fejlődésében, nem keresték e viszonyok gyökereit az anyagi termelés fejlődési fokában; másodszor, a régi elméletek éppen a lakosság tömegeinek cselekvéseit hagyták figyelmen kívül, míg a történelmi materializmus először tette lehetővé azt, hogy természettudományos pontossággal kutassák a tömegek életének társadalmi feltételeit és e feltételek változásait. A Marx előtti «szociológia« és történetírás a l e g j о b b esetben is csak töredékesen gyűjtött nyersanyagot halmozott, fel és a történelmi folyamatnak csak egyes oldalait világította тед.'пе " V. I. Lenin Művei. 29. köt. 57. 1. Bpest, Szikra. 1953. 16 L. Mongájt: Arheologija i szovremennoszty. M. 1962.. "V. I. Lenin Művei. 21. köt. 45. I. Bpest, Szikra. 1951.