Századok – 1964

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Fedoszejev; P. N.–Francev; Ju. P.: A történettudomány módszertani kérdéseinek kidolgozásáról 1214 - Francev; Ju. P. lásd Fedoszejev; P. N. 1214

A TÖRTÉNETTUDOMÁNY MÓDSZERTANI KÉRDÉSEINEK KIDOLGOZÁSÁRÓL 1215 A személyi kultusz következményeivel vívott harc feladatai jelenleg mindenekelőtt abban jelölhetők meg, hogy alkotó lenini motion korunk legfontosabb problémáit kell kutatni, a történettudománynak azokra a kérdéseire kell a fő figyelmet fordítani, amelyek az ideológiai harc középpontjában állnak. A halaszthatatlan feladat, melynek megoldása valamennyi társadalomtudomány képviselői erőfeszítésének összehangolását követeli, az, hogy alkotó viták közepette életközelségbe kell hozni az egész kutató munkát és gondosan ki kell dolgozni a történettudomány módszertani kérdéseit. A jelenlegi előadásban a történettudomány egyes módszertani kérdései kerülnek vizsgálat alá. A történettudomány tárgya A történettudomány tárgyát, a személyi kultusz hatása alatt, leszűkítve, egyoldalúan magyarázták. A társadalom történetét a termelőerők és a termelési viszonyok történeteként, a termelés történeteként határozták meg. Ez a meghatározás még annyiban módosult, hogy a történettudománynak a néptömegeknek, mint az anyagi javak termelőinek történetével kell foglalkoznia. Világos, hogy a termelés fejlődése és a népi tömegek termelő tevékenysége a történeti folyamat alapját képezi, de helytelen volna feltételezni azt, mintha a társadalom története azonos lenne a gazdaságtörténettel. A gazdasági materializmus képviselői így értelmezték a történetet. A marxizmus—leninizmus klasszikusai a történeti folyamatot egészében, a maga bonyolultságában, ellentmondásosságában és gigászi sokoldalúságában dolgozták fel. Az összes lényeges történeti események végső okát és döntő mozgató erejét a társadalom gazdasági fejlődésében, a termelőmód változásaiban fedezve fel, Marx ós Engels bebizonyították, hogy a társadalom története, az őskor kivételével, az osztályharc története volt. Köztudott, hogy az osztályharc a gazdasági, politikai és az ideológiai viszonyok szféráját is felöleli. Az osztályharc marxista téte.le a legfontosabb történeti mozgató erőre vonatkozó materialista dialektika általános törvényének, az ellentétek egysége és harca törvényének a kifejezése, A marxizmus — leninizmus klasszikusai a tört éneti folyamat leszűkítését a gazdaságtörténetre, a politikai és ideológiai viszonyok elhanyagolását és lebecsülését ellenezték. Az utóbbi vonatkozásban figyelemre méltó Engels levele ./. Blochhoz : ,,. . . Materialista történetfelfogás szerint a történelemben végső fokon a való élet termelése és újratermelése a meghatározó mozzanat. Többet sem Marx, sem én nem állítottunk. Ha pedig ezt valaki úgy forgatja ki, hogy a gazdasági mozzanat az egyetlen meghatározó elem, akkor a fenti tételt semmitmondó, elvont, képtelen frázissá változtatja. A gazdasági helyzet az alap, de a felépítmény különböző elemei: az osztályharc politikai formái és eredményei — alkotmányok, amelyeket megnyert csata után a győztes osztály hozott létre stb.; jogi formák, hát még mindeme valóságos harcoknak a reflexei a résztvevők agyában; politikai, jogi, filozófiai elméletek, vallási nézetek és ezek továbbfejlesztése dogmák rendszerévé — mindez szintén hat a történelmi harcok menetére és sok esetben meghatározza főként azok formáját. Mindezeknek az elemeknek a kölcsönhatása az, amelyben a véletlenek (vagyis ama dolgok és események, melyek benső összefüggése annyira távoleső, hogy kimutathatatlan, hogy nemlétezőnek tekinthető, elhanyagolható), — amelyben e véletlenek végtelen tömegén keresztül végül is a gazdasági folyamat mint szükségszerűség érvényesül. Ha ez nem így volna, az elmélet alkalmazása bármely történelmi korszakra könnyebb volna, mint valamely egyszerű elsőfokú egyenlet megoldása."1 Természetesen a történettudomány tárgyának az az egyoldalú, korlátozott gazdasági értelmezése, amelyik a SzK/b/P Története (rövid tanfolyam) negyedik fejezetében olvasható, nem szolgálhatott irányelvként a történészek kutató munkájában. A gyakorlatban nem is sok történész követte ezt az értelmezést, de ez a szűk értelmezés általában Véve a történettudomány módszertani elvei szerepének lebecsülését, az empirizmus és a leíró módszer meghonosodását eredményezte. A történeti folyamat összes mozzanatai kölcsönhatásának kellő mélységű vizsgálata, amelyről Engels is beszélt, hiányzott, a történeti folyamat dialektikájának feltárása háttérbe szorult, a kutatásból kiszorult annak a vizsgálata, hogyan tör magának utat a szükségszerűség a véletlenek végtelen tömegén keresztül. Különösen végzetessé vált az elhanyagolása a történettudomány alapvető marxista—leninista elvének, annak, hogy az előző társadalmak egész írott története, az őstár-1 Marx K. —Engels 'Fr.: Válogatott művek. II. köt. Bpest, Szikra. 1963. 477. 1. 19*