Századok – 1964
Tanulmányok - Ránki György lásd Berend T. Iván - Serfőző Lajos: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a szanálás 1159
1176 SEítFŐZÖ LAJOS között való felhasználása vonatkozásában. Mindamellett a kormány még vindikálta magának azt a jogot is, hogy a szanálási időszak alatt ,, . . . pótlólag megtehessen minden intézkedést akár a kiadások apasztása, akár a bevételek fokozása, akár mindkettő útján oly mérvig és oly módon, amint az szükséges ahhoz, hogy a jelzett cél eléressék anélkül, hogy a kormánynak a szükséges intézkedések miatt előzetesen a törvényhozáshoz kellene fordulni". A tett intézkedéseket csak bejelenteni köteles a nemzetgyűlés pénzügyi bizottságának.5 5 A kormány lényegében tehát teljes gazdasági, pénzügyi diktatúrát kívánt magának a szanálási időszak két és fél évére.5 6 A következő követelmény, amelyet Bethlen a nemzetgyűléssel szemben támasztott, hogy az húsvétra, április 20-ra fejezze be a javaslatok vitáját. A sürgősség egyrészt kétségtelenül az említett II. számú jegyzőkönyv megállapításaiból adódott, a döntő azonban az volt, hogy Bethlen minél gyorsabban tető alá akarta hozni a kérdést, és a lehető legrövidebb időre szerette volna korlátozni az ellenzéki kritikát, amely — meglévén a Bethlen által szükséges rossznak tartott és kezelt parlament — elkerülhetetlennek látszott. Ehhez az elképzeléshez a megfelelőnek tartott indokolást is megtalálták: „Szinte köztudomású, hogy nekünk, illetve a nemzetgyűlésnek e szanálási javaslatokat nem valami kényszerítő rendszabály, hanem az általános gazdasági helyzet folytán bizonyos rövid időn belül meg kell szavaznunk, mert különben a gazdasági téren olyan felfordulás áll be, amelyért a felelősséget sem a kormány, sem a kormánypárt nem viselheti és amely felelősséget már most kénytelen lennék áthárítani az igen tisztelt ellenzékre" — mondotta később a vitában Pesthy Pál igazságügvminiszter.5 7 Mindezen problémákkal kapcsolatban kellett kialakítaniok álláspontjukat a parlament pártjainak. Nyilván nem a többségi egységes pártról van itt szó, hiszen az nem látott semmilyen problémát, vakon követvén Bethlent, hanem a.különböző ellenzéki pártokról. Furcsa módon a szanálási ügyben — mint látni fogjuk — a fajvédő csoport vált a kormány legkövetkezetesebb ellenfelévé. A legitimisták különböző csoportjai — az árnyalati eltérésektől eltekintve — egységesen Bethlen mellé állottak. Érdekes változást figyelhetünk meg a liberális, baloldali polgári ellenzék körében. E változás, mint ott rámutattunk, már az őszi tárgyalások idején megkezdődött, és egyáltalán nem volt független Bethlen miniszterelnök manővereitől, melyekről találóan írta a Népszava: „Ijeszti a fajvédőket a liberálisokkal. Azután a liberálisokat a fajvédőkkel. Ma ezzel, holnap azzal tárgyal."58 A manőver 1924 tavaszára kétségtelen eredményeket hozott a kormány számára. A liberális képviselők és vezető politikusok jelentős része a fajvédők által képviselt szélsőjobboldali előretöréstől félve több mint jóindulatú semlegességet tanúsított a kormánnyal szemben, annak további liberalizálódásában reménykedett. Megsínylette mindezt az 1922 őszén alakult Ellenzéki Pártszövetség is, amely eredetileg magába tömörítette az MSzDP mellett szinte az egész liberális polgári baloldalt, sőt néhány legitimista politikust is.5 9 55 Nemzetgyűlési Irományok. IX. köt. 322— 323. 1. M Lásd mindezekhez Nemes Dezső és Sz. Ormos Mária idézett müvét. 57 Nemzetgyűlési Napló. XXII. köt, 394. 1. 58 A kétarcú mumus. Népszava, 1923. okt. 20. 59 Kereszténypárti politikusok a liberális Pártszövetségben. Pesti Napló. 1922. okt. 10.
