Századok – 1964
Tanulmányok - Ránki György lásd Berend T. Iván - Serfőző Lajos: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a szanálás 1159
i A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT ÉS A SZANÁLÁS 1177 A különben sem nagy összetartó erővel rendelkező ellenzéki blokk 1924 elején a bomlás állapotába jutott. Jobbszárnya, maga a vezetőnek elismert Rassay Károly is kivált a pártszövetségből, és a kormány szanálási terveinek közvetlen támogatójává vált. Rassay lépéséhez bizonyára hozzájárult az is, hogy lia nem is komoly formában, de miniszterjeloltként is szóbakerült a neve. A polgári ellenzék erői — nem először és nem utoljára — átcsoportosultak. A pártonkívüliek Szilágyi Lajos ekkor még ellenzéki képviselő körül tömörültek, egyaránt készen a kormánnyal, de a baloldali ellenzéki pártokkal való tárgyalásokra is. Rassay cserbenhagyott párthíveiből és egyéb töredék pártocskákból megalakult a többé-kevésbé októbristának mondható Kossuth-Párt, a kormány legbaloldalibb polgári ellenfele.60 E két csoportosulás között foglalt helyet Vázsonvi Nemzeti Demokrata Pártja. Az egymás között, az Ellenzéki Pártszövetség keretében meglevő kapcsolatok azonban jócskán fellazultak, és ígv az ellenzék — Bethlen egyik sikereként — meglehetősen zilált állapotban fogadta a törvényjavaslatok vitáját. Ez az állapot tükröződött azon a pártközi értekezleten is, amelyet Bethlen 1924. március 28-ára hívott össze abból a célból, hogy rávegye az ellenzéket arra, hogy ne csináljon politikai kérdést a törvényjavaslatok vitájából, és tegye lehetővé, hogy azok húsvétra letárgyalhatok legyenek. A résztvevő ellenzéki politikusok egy része vállalta ezt, más része azonban nem.8 1 És a szociáldemokrata párt hogyan készülődött a vitára? Bár már február 25-én több külső szakember részvételével értekezletet tartottak a vitára való felkészülés érdekében,6 2 jóidéig még nem dőlt el, hogy a párt egyáltalán részt vegyen-e a vitában vagy sem. Az említett pártközi értekezlet után az Intéző Bizottságban két álláspont alakult ki: az egyik szerint az lenne a helyes megoldás, ha a frakció éles hangú deklarációban elítélné a szanálási tervet, és azután kivonulna a parlamentből. A másik felfogás szerint éles bírálatot kell mondani a törvényjavaslatokról a parlamentben, de időbeli akadályt ne állítsanak azok letárgyalása elé. Az első véleményt különösen Peidl képviselte. A fő célt, a Bethlen-kormány megbuktatását ennél a javaslatnál nem lehet elérni — fejtegette —, a kivonulásnak viszont súlyosabb nemzetközi hatása lesz, mint a vitában elmondottaknak. Csatlakozott hozzá Peyer és Vanczák is, Farkas és Propper viszont a másik változat mellett álltak ki.6 3 Mindkét vélemény egyezett abban, hogy a Bethlen által vállalt határidő betartásának megakadályozására egyik sem vállalkozott. Különbség közöttük az, hogy míg Peidlék álláspontja egyszerű demonstrációt, tétlen passzivitást jelentett volna, addig Farkaséké magában rejtette az alkudozások lehetőségét. A kérdést lényegében — valószínűleg — a szakszervezeteknek ugyancsak március 28-án ülésező rendkívüli kongresszusa, illetve az azon tapasztaltak döntötték el. A munkásmozgalomban ugyanis tényleg voltak olyan vélemények, amelyek a parlamenti frakció működésének eredménytelensége láttán amellett voltak, hogy a frakció vonuljon ki a parlamentből. Ezek a vélemények hangot is kaptak ezen a kongresszuson, amely egyébként is az ellenzék felvonulásának egyik jelentős alkalma volt. Akik ilyen értelemben szólaltak 60 Kettészakadt az ellenzéki front. Pesti Napló, 1924. febr. 23. 61 A kormány és nem az ellenzék felelős azért, ha elhúzódik a szanálási javaslatok vitája. Népszava, 1924. máre. 29. 62 A parlamenti frakció levelezése. ,,L" dosszié PTI. Arch. A. XVII. 1/1924/56. 63 Az ülés jegyzőkönyve, PTI. Arch. A. XVII. 1/1922/49.
