Századok – 1964
Tanulmányok - Jemnitz János: A béke utolsó hónapja és az Internacionálé összeomlása (I. rész) 1130
1152 JEMNITZ J Л NOS Az angol labourista Daily Citizen úgy látta, Oroszországban bármely pillanatban forradalom köszönhet be.7 5 Az események valóban arra utaltak. A szociális forrongás már hosszú évek óta igen magas hőfokon állandósult, és kapcsolódott a cári terror elleni tiltakozásokhoz. 1913 nyarán a bakiu olajmunkások áldozatos sztrájk után Ígéreteket kaptak nemcsak a nyolc órás munkanap bevezetésére, béremelésre, hanem tisztességes lakások kiutalására is. Ez utóbbi Ígéretből azonban nem valósult meg semmi. 1914 júliusának első napjaiban a bakui munkások újra sztrájkba léptek. A péterváriak szolidaritást vállaltak velük, egy napi keresetüket ajánlották fel támogatásukra. Ekkor a gazdasági sztrájk politikai színezetet kapott. Az öntudatos munkásság és a cári rendőri rendszer oly mértékben gyűlölték egymást, hogy kölcsönös leszámolásra készültek. A munkásság szinte elemi erővel nyúlt a legradikálissbb eszközökhöz. Mint a régi bolsevik vasmunkás, A. Sljapnyikov írta Leninnek Pétervárról július 2-iki levelében, őt magát is meglepte a péterváriak forró szolidaritás-érzése, s már ekkor jelezte, hogy a munkások között igen népszerű az általános sztrájk eszméje.76 A sztrájk és a forrongó események beköszöntét, lefolyását egy évvel később, már az emigrációban így ismertette a londoni, stockholmi munkásközönségnek: amikor a bakui hírek elérkeztek Pétervárra, izgatott hangulat fogta el a munkásokat, „türelmetlen hangok hallatszottak az azonnali fellépésre". Sljapnyikov utalt arra, hogy a bolsevikok pétervári szervezete nem támogatta az ilyen elhamarkodott cselekedeteket, „minthogy a vidéki munkásság még nem volt elég aktív és Pétervár nem támaszkodhatott támogatásukra".7 7 A bolsevikek inkább a segélynyújtó és üzemi szolidaritás tüntetéseket szervezték, hogy adott időben tovább léphessenek, a cári kormány ellen fordulhassanak. (A bolsevikok felismerték, hogy az általános sztrájk után a következő lépés a fegyveres felkelés lenne, s mivel a munkásoknak nem voltak fegyvereik, csak vereség várhatott volna rájuk.) A mozgalom kezdetben valóban ebben a mederben haladt, amikor a Putyilov-gyár üzemvezetősége csendőrséget hivatott a gyárba, amely a kapukat lezárta, a munkásokat a lovasok a kapunak szorították, majd közéjük tüzeltek. A munkások vas- és tégladarabokkal védekeztek. A sortűznek áldozatai voltak, s Pétervárott nyomban leálltak a többi üzemek is. Három napos tiltakozó sztrájk kezdődött — ezúttal már kifejezetten politikai éllel, már nem egyes tőkések, hanem a cári elnyomás ellen. A sztrájkot irányítók szerint az akciónak a negyedik napon be kellett volna fejeződnie. De ezen a napon Pétervárra érkezett Poincaré elnök, és a munkások hallani sem akartak a csendes befejezésről. Sljapnyikov elmondta, hogy még a párt kiküldötteit sem hallgatták meg, azt felelték nekik: „Ma jön a köztársasági elnök, kimegyünk, hogy találkozzunk a tőke eme képviselőjével, hadd tudja meg, hogy itthon nálunk nagy a zűrzavar és nem akarunk vendégeket látni." A sztrájk a cári rendőrség napi jelentései szerint is egyre dagadt. Július 16-án (a régi naptár szerint 3-án) kezdődött, de éppen július 20-án ölt mind 75 English Walling: The socialists and the war. New York. 1915. 115. I. 76 Archiv Insztituta Marxa Engelsa i Lenina (a továbbiakban IMEL) f. 2. op. 5, ed. hr. 422. 77 Archiv IMEL f. 17, op. 10, ed. hr. 27224.
