Századok – 1964

Tanulmányok - Makkai László: Puritánizmus és természettudomány 1073

PURITANIZMUS ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNY 1099: Copernicusból indul ki, mikor felveti a kérdést: „Ha a mi Földünk egyike a bolygóknak, akkor miért ne lehetne valamelyik bolygó egy Föld?" A kérdés pozitív megválaszolásának aristotelesi akadályát, az égi világnak a romlandó Földdel szembeni tökéletességéről szóló hiedelmet Gilbert és Harvey nyomdokain járva hárítja el, de nem a körmozgás egyetemességével, hanem a világmindenség alkotó anyagának azonosságával érvel: „Az egek nem valamiféle tiszta anyagból állanak, amely mentesítheti őket az olyan változásoktól és romlásoktól, amilyeneknek ezek az alsóbb régióbeli testek alá vannak vetve." A szférákat forgató angyalok képzetét Kálvinra való hivatkozással cáfolja: „Fölösleges lenne a Gondviselés számára angyalokat alkalmazni munkájában, amelyet épp olyan jól elvégezhet maga az isteni akarat." Ezt a gondolatot a természettudomány nyelvére is lefordítja: „A természet sohasem használ hosszadalmas és nehézkes eszközöket olyasminek a véghezvitelére, ami rövidebb és könnyebb úton teljesíthető". Ezek a „rövidebb és könnyebb" utak Wilkins felfogásában a természeti törvény fogalmává állnak össze: „a természet általában bizonyos belső elvekhez alkalmazkodik". Az egységes szerkezetű és anyagi összetételű, belső összefüggések zárt rendjében mozgó természet koncepciója így olvad össze Wilkinsnél a kálvini theológiával, nyilván már annak a korpuszkuláris-mechanisztikus természetfilozófiának a hatása alatt, amelyet a legpregnánsabban az ugyancsak kálvini ihletésű Descartes fogalmazott meg. Eszerint a fizikai valóság önmagukban halott és tehetetlen, külső mechanikus lökés által mozgatott és összerendezett anyagi részecskékből áll. Ez a szemlélet a mágiaellenesség következetes végiggondolásán alapszik, mert az anyagi világ alkotó részeiből minden tudati, akarati elemet kiűz, és a mindenséget egyetlen hatalmas gépnek képzeli el, melynek alkatrészeiben nincs értelem, s mégis értelmesen működnek össze. Ismeretes, hogy Descartes is egy primum movensre, Istenre vezette vissza a világmindenség mozgását. Az értelmetlen részecskék értelmes mozgása bűvölte el az angol puritánok egy részét is, akik éppen a mozgalom mágiaellenes harcának végső győzelmét látták biztosíthatónak a mechanikus világkép elfogadásával és propagálásával. A negyvenes években a természettudomány iránt érdeklődő értelmiségiek több kört is alakítottak Londonban a carteziánus „új filozófia" szellemében való tudományművelés előmozdítására. Richard Hooke, visszaemlékezve az angol tudományszervezés kezdeteire, Micrographiájának előszavában (1665) abban jelöli meg e „virtuosi" (kísérletezők) és „curiosi" (kíváncsiak) néven ismert tudósok gondolkozásának közös vonását, hogy „indokoltnak látták arra gyanakodni, hogy a testeknek azokat a hatásait, amelyeket közönségesen a minőségeknek tulajdonítanak, és okkult jellegűeknek hisznek, a természet kis gépei viszik végbe". Az aristotelesi világképnek hadat üzenő tudós körökben — mint azt már sokan megfigyelték — meglepően sok nevet találunk, amelyeknek viselői az exponált puritánok és forradalmárok közé tartoztak. Az egyik kör vezető egyéniségei Milton, a puritánizmus halhatatlan költője, és Pell, a neves matematikus voltak. Az 1646 körül alakult Invisible College (a láthatatlan, ti. saját épülettel nem rendelkező kollégium) tagjai közt olyan nevek bukkannak fel, amelyekkel témánk viszonylatában már találkoztunk: Hartlib, Durv, a két puritán baconiánus és oldalukon a fiatal Robert Boyle, nemsokára az angliai cartesianizmus élharcosa. A XVI. század végén a gyakorlati tudományok művelésére alapított Gresham College tanára, John Wallis (aki matematikai tudá-