Századok – 1964

Tanulmányok - Makkai László: Puritánizmus és természettudomány 1073

1100 МАК KAI LÁSZI.Ó sát forradalmi lelkesedésében royalista titkosírások megfejtésére alkalmazta) 1645 körül professzortársaiból és műkedvelő tudósokból gyűjtött maga köré társaságot. Ennek tagjai közt szintén sok volt a buzgó puritán és forradalmár, mint a már említett Wilkins, vagy Jonathan Goddard, Cromwell háziorvosa és Samuel Foster, aki azért szenvedett üldöztetést, mert nem volt hajlandó az államegyháznak bizonyos, szerinte „bálványimádó" (azaz mágikus) szertartásait végrehajtani. A nevek még szaporíthatok, s a bevezetésül felsorolt irodalom bőségesen foglalkozik velük. A fentiek után aligha szükséges részletesen érvelni amellett, hogy miféle meggyőződés vonzotta a puritán gondolkozású tudósokat a korpuszkulárismechanisztikus világszemlélet alapján megalakuló társaságokba. Vallásos világnézetük igazolását látták az „új filozófiában", mely viszont az ő radikális monotheizmusukban értékes támaszt kapott, mint azt legjelentősebb képviselőjük, Robert Boyle „Excellence and Grounds of the Mechanical Philosophy" című művében megfogalmazta: „Valóban Isten adott mozgást az anyagnak, . . . úgy irányította különböző részeinek mozgását, hogy beillessze azokat a világba, amelyet szerkeszteni tervezett, s megállapította a mozgásnak azokat a szabályait s a testi dolgok között azt a rendet, amit mi természeti törvényeknek nevezünk. így, miután egyszer Isten a mindenséget megteremtette, a természeti törvényeket megállapította, s mindent fenntart állandó hozzájárulásával és általános gondviselésével, a filozófia azt tanítja, hogy a világ jelenségeit fizikailag az anyag részeinek mechanikai tulajdonságai hozzák létre, s ezek egymásra a mechanikai törvények értelmében hatnak." A világegyetem Boyle és társai szemében gép, amely építője, Isten akarata szerint „mind azt a sok dolgot el tudja végezni, amelyeket Ő vele végeztetni eltervezett, egyedül a nyers anyag összekapcsolásával, a lokális mozgás bizonyos törvényei által irányítva" (A Free Inquiry . . . ). A sokszor emlegetett példa Boyle írásaiban az óra, az a „predestinált mű", mely amit csinál, értelmes, mintha értené célját, noha tudat nélküli, holt anyag. Az anyag önmagától nem rendeződhetik ilyen értelmes egésszé — folytatódik az érvelés —, nem lehet véletlen műve, hanem csak egy mindenható tervezőé. Boyle főművében, az 1661-ben megjelent Sceptical Chymist-ben az aristotelesi „minőségek" fellegvárában, a kémiában is megpróbálta a mechanisztikus szemléletet alkalmazni, de éppen mivel a világmindenséget alkotó anyag azonosságáról volt meggyőződve, nem juthatott el a kémiai elem fogalmáig, bár ugyanakkor távolról utat mutatott az atomfizika felé. A mechanisztikus filozófia azonban nemcsak tudományos módszer, hanem a világnézeti polémia fegyvere is volt Boyle számára. Az aristotelesi természetmagyarázat szerinte a dolgokat autonómmá teszi Istennel szemben (animisztikus-mágikus képzetek!), míg a mechanikus szemlélet a teremtő és gondviselő Isten szuverenitását emeli ki. Boyle polémiája nem csupán a legyőzött animisztikus-mágikus világkép ellen irányult, hanem a mechanisztikus filozófia atheista változata ellen is, amelyet Angliában Hobbes képviselt. Hobbes gondolkozásának abban a korszakban feloldhatatlan belső ellentétei mutatják, hogy a természettudománynak még szüksége volt a teremtő és világkormányzó Isten posztulátumára egy következetes mechanisztikus természetmagyarázat valószínűsítése érdekében. Az ókori materialisták hatása alatt Hobbes nem fogadta el az isteni primum movenst a természeti mozgások végokául, ugyanakkor — mint az aristotelesi „minőségi" világkép esküdt ellensége — nem követhette példaképét, Epikurost abban, hogy elismerje az