Századok – 1964

Tanulmányok - Makkai László: Puritánizmus és természettudomány 1073

PURITANIZMUS ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNY 1089: és a mi hasznunkat szolgálva, az ő dicsőségét is szolgálhatják . . . Semmiféle jó tudomány nem ellenkezik az istenfélelemmel." Eltekintve most attól, hogy konkréten milyen tudományt tekintett „jónak" a reformátori szemlélet (a kopernikuszi világképet például sokáig nem tekintette annak), a munkával és a tudománnyal szembeni új magatartása önmagában is forradalmat jelentett.1

8 A puritán munkamorál tőkés indítékai A kálvini-reformációnak ezekben a gondolataiban félreismerhetetlen a reneszánsz aszkétizmusellenességének, életigenlésének a hatása. A gondolatmenet azonban nem a reneszánsz ember világhódító heroizmusából, hanem az isteni parancsolatot teljesítő hívő engedelmességéből indul ki, s így még parancsolóbb, fegyelmezőbb erejű, mint a humanizmusnak az ember felszabadult spontaneitására való hivatkozása. Végeredményében persze mindkét felfogás a valóságos élet megváltozására megy vissza, azt értelmezi, próbálja új társadalmi morállá fogalmazni. Az önellátó középkori gazdálkodás szerény igényeit szétfeszítő, új meg új javakat termelő és forgalomba hozó tőkés vállalkozás kereste a reneszánszban, csak úgy mint a reformációban, önigazolását s egyben a középkori szemléletben érdemmé magasztosult lustaság elítélését. A kálvini alapokon az angol puritánizmus fogalmazta meg leghatározottabban a reformációnak a kapitalista törekvésekkel egybeeső munkamorálját. A határozott megfogalmazás szüksége a sajátos angol viszonyokból fakadt. A XVI. század végén az uralkodó osztály konzervatív gazdaságpolitikája és a tényleges gazdasági fejlődés már olyan élesen szembefordultak, hogy a prédikátorok, ha továbbra is ragaszkodnak a bekerítéseket, bérletemelést, uzsorát elítélő gazdasági morálhoz, nyilvánvalóan a polgárosodó középrétegek ellen és a feudális uralkodó osztály mellett foglaltak volna állást; azok ellen kellett volna prédikálniok, akik meghallgatták őket, azok érdekében, akik hallani sem akartak róluk és presbiteriánus egyházpolitikájukról. Ugyanakkor viszont nem hunyhattak szemet a tőkés „bűnök" nyilvánvaló következménye, a nincstelenné tettek nyomora, a koldushad eláradása felett. Adott társadalmi helyzetükben a puritán prédikátorok nem az elé az alternatíva elé kényszerültek, hogy a kifosztok vagy a kifosztottak pártjára álljanak. A társadalmi harc sokkal szövevényesebb volt annál, semhogy az arcvonalak a szegények és gazdagok, kizsákmányoltak és kizsákmányolók egyértelmű szembenállására egyszerűsödhettek volna le. A forradalom viharában egyesek eljutottak ennek az alapvető ellentétnek a felismerésére is, és élére álltak a szegények harcának. A XVI—XVTI. századfordulón azonban a tőkés fejlődés és a feudáUs reakció küzdelme nyomult az előtérbe, s a tömegek nyomora ennek az ellentétnek a függvényeként jelentkezett. A tőkéseket és a feudálisokat egyaránt nyugtalanította a szegénység lázadásának veszélye, de 18

A kálvini munkamorál és tudományszemlélet fővonásait a polgári történetírás három nagyja: Ernst Troeltsch (Die Soziallehren der christliehen Kirchen und Gruppen. Tübingen. 1912. III. fejezet); Max Weber (Die protestantische Ethik und der Geist des Kapitalismus. Gesammelte Aufsätze zur Religionssoziologie. I. Tübingen. 1920) és R. H. Tawney (Religion and the Rise of Capitalism legutóbbi kiadása. London. 1926) lerögzítette, s noha szellemtörténeti szemléletük az eszmék keletkezésének kérdésében hamis útra vezet, a jelenségek leírásában ma is használható, klasszikus fogalmazásokat nyújtanak.