Századok – 1964
Tanulmányok - Makkai László: Puritánizmus és természettudomány 1073
1090 MAKKAI LÁSZLÓ egymásra tolták érte a felelősséget. Mi az oka a tömegnyomornak és hogyan lehet megszüntetni? Erre a kérdésre az uralkodó osztálynak kész válasza volt: a középkori gazdálkodás felbomlása az ok, annak helyreállítása az orvosság. Vissza kell adni a parasztnak a földet (s ezzel a jobbágyot földesurának), a kézművesnek a műhelyét (s ezzel az iparűzést a céhnek) ; egy csapásra minden rendbejön. A polgárosodó középrétegek sokáig nem tudtak ilyen világos, egyértelmű választ adni- A termelés növekedésére, az angol ember szabadságára hivatkoztak a tőkés gazdálkodás védelmében, a szegénykérdés megoldására azonban egyebet, mint a jótékonyságot nem tudtak javasolni, ezt is abban a nyugtalanító tudatban, hogy a jótékonyság egyenesen csábít a koldulásra, növeli az ingyenélők hadát. Lassan, tapogatózva haladtak annak felismerése felé, hogy a tőkés gazdálkodás által kínált megoldás a munkaadás; új munkaalkalmak teremtése a régimódi, keveset produkáló termelési módból való kiesettek számára. A tőkés fejlődés korai szakaszán, a kereskedőtőkének az ipari tőke feletti uralma idején ez a felismerés nehezen bontakozhatott ki, s mikor a puritán prédikátorok önmaguk megnyugtatására, ellentmondásos helyzetük tisztázására magukévá tették és a kálvini teológiával megalapozták, egyben kibontakozását, tudatosodását is elősegítették. Az a megbecsülés, amelyben Kálvin a munkát részesítette, az angol puritánizmusban a munka kultuszává emelkedett. Az életszentség gyakorlótere az alkotó munka, az üdvösségre való kiválasztottság ismérve a munkálkodás, a kárhozatra ítéltetésé a tétlenség. Aki a dologtalannak munkát ad, lelket ment meg a kárhozattól, aki a koldusnak ingyen alamizsnát osztogat, kárhozatba taszítja őt. Munkának számít természetesen a tőkés szervező, irányító tevékenység is, de nem számít annak a feudális jövedelmek tétlen élvezése, ami éppen olyan erkölcsi rossz, mint a koldulás. Ezt a koncepciót kérlelhetetlen logikával és az angol társadalomra való következetes alkalmazással a puritán theológia vezéregyénisége, William Perkins (1558 —1602) cambridgei egyetemi tanár és városi prédikátor fejtette ki „Értekezés az emberi foglalkozásokról vagy hivatásokról" című könyvecskéjében. A középkori vallásosságban még kizárólag az üdvösségre való elhivatást jelentő „hivatás" fogalmat Luther értelmezte át a ma is használatos „foglalkozás" jelentésre, mikor a szerzetesi semmittevés ellen harcolva, a munkát a felebarát s azon keresztül Isten szolgálatára való parancsnak mondotta. Az üdvösségre való elhivatást az üdvösségre való kiválasztásra visszavezető kálvinizmus a munkának ezt az isteni parancsként való értelmezését egyben a kiválasztottság ismérveként is alkalmazta: azáltal bizonyosodhatsz meg arról, hogy ki vagy-e választva az üdvösségre, ha megvan benned az akarat isten akaratának a cselekvésére; isten akarata pedig a munka, amelyre elhivattál, azaz amely az adott társadalmi munkamegosztásban éppen neked jutott. Perkins már ennek a felfogásnak magátólértetődő alapulvételével jelenti ki, hogy „kivétel nélkül minden rendű, rangú, nemű és állapotú személynek lennie kell személyes saját hivatásának, amelyben eljár". De míg Luthernél e követelmény éle egyedül a szerzetesek ellen irányult, annak hangsúlyozására, hogy a kolostoron kívül is, sőt csak azon kívül, a mindennapi élet feladatainak teljesítése közben lehet az isteni elhivatást gyakorolni, Perkinsnél a szerzetes már csak egyik kategóriája a hivatásnélküli embernek, másik három a koldus, a „napjait evés-ivással töltő" gazdag gentleman és az őt kiszolgáló cseléd. Később Baxter puritán prédikátor ugyanezeket a kategóriákat jelölte meg a
