Századok – 1964

Tanulmányok - Makkai László: Puritánizmus és természettudomány 1073

PURITANIZMUS ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNY 1081: A természet erőivel szemben tehetetlen, azokat inkább csak használó, utánzó, mintsem alakító paraszti agrártechnológia kora középkori világában az animizmus és a mágia dúsan tenyészhetett, annál inkább, mivel az ipari tevékenység, mely nem szorul mágikus praktikákra, még nem vált ki a paraszti termelésből, és így nem szakadhatott el az animisztikus-mágikus gondolkozástól. Mint azt később még részletesen látni fogjuk, a középkori természettudomány — ha egyáltalán tudománynak nevezhetjük a középkori tudósok természetmagyarázatát — maga is mindenestől belehelyezkedett az animisztikus világszemléletbe, filozófiai spekulációkkal támasztva alá az egyház mágikus gyakorlatát. Nem a természeti jelenségek reális összefüggésének felismerése, hanem a feudális osztályellentétek kiéleződése adta az első lökést az egyházi mágia elleni támadás megindulásához. Az animisztikus paraszti hitvilágból kiszakadó városi elemek körében keletkeztek azok az eretnekmozgalmak, amelyek, ha nem is magát az animisztikus világszemléletet, de annak legszembeötlőbb társadalmi intézményesülését, a papi rend üdvösségközvetítő monopóliumát mint a feudális elnyomás hatékony eszközét támadták meg. A papi rend hatalmának biztosítéka a minden dolgok mércéjéül szolgáló biblia magyarázatának előjoga volt, ezt a jogot követelte minden hívő számára a valdens eretnekség, amelyben csírájában már a moralitásnak a mágia elleni újabb lázadása jelentkezett. Az eretnekmozgalmaknak a reformációig tartó ideológiai fejlődésében világosan nyomon követhető ennek a lázadásnak tudatosodása. Wiclif már nemcsak a kiváltságos papi rend, hanem az általa gyakorolt sakramentális mágia ellen is felemelte szavát, a szentségeknek pusztán szimbolikus (és nem ex opere operato) jelentőséget tulajdonítva. Érvelése azonban kimerül a bibliára való hivatkozásban, magát az animisztikus szemléletet nem érinti. A reformáció és a mágia Mélyebb elvi megalapozással hirdette meg a harcot a papi üdvközvetítés és a sakramentális mágia ellen a XVI. századi reformáció két vezéralakja, Luther és Kálvin. Luthernek az a tétele, hogy egyedül a hit által üdvözül az ember, nemcsak a mágikus üdvközvetítést kapcsolta ki ember és Isten viszonyából, hanem magát ezt a viszonyt is átemelte az animizmus primitív materialisztikus síkjáról a pszichológia világába. Mint társadalmi-politikai nézeteiben, úgy a sakramentális mágia elleni küzdelemben sem vonta azonban le Luther saját elveinek végső következtetéseit. Ragaszkodott a szentségek animisztikusmaterialis felfogásához, amelyet csak Zwingli és az anabaptisták vetettek véglegesen el. Az utóbbiak még tovább is léptek, mert nemcsak a szentségeket nyilvánították puszta szimbólumokká, hanem az emberi üdvközvetítés utolsó láncszemét is kikapcsolták a biblia írott betűjének az emberi lélek „belső világosságával" való helyettesítésével, mindenestől szubjektivizáivá s egyben pszichologizálva a vallási élményt. Külön úton jártak a humanista inspirációjú olasz eretnekek, akik a szentségek szubjektivizálása mellett a kereszténység központi hittételét, Krisztusnak az emberi bűnökért való elégtételét tagadták meg, s őt magát csak mint követésre méltó erkölcsi példaképet tisztelték. Ez volt a sakramentális mágia elleni vallásos harc legvégső következtetésekig