Századok – 1964
Tanulmányok - Makkai László: Puritánizmus és természettudomány 1073
1078 MAKKAI I.ÁSZLŐ biblia és az úrvacsora kézbevételekor; az úrvacsora asztalának oltármódra való kiképzése és a „kegyelem széke", „a mindenható Isten helye" elnevezésekkel való illetése; a templomok felszentelése stb. Három évig zajlott a vita egyrészt a parlamentben, másrészt a puritán többségű parlament és a konzervatív király között ezekről a kérdésekről, s 1643 őszén a királlyal szakító parlament a püspöki egyházkormányzat eltörlésével és a presbiteri rendszer bevezetésével egyidejűleg kimondotta, hogy ,,a babonának és a bálványimádásnak minden emléke megsemmisítendő". Mint a németalföldi forradalomnak, úgy Anglia polgári forradalmának is a „képrombolás" volt a nyitánya: az oltárokat eltávolították, a feszületeket, kereszteket, szobrokat összetörték, a falfestményeket bemeszelték.11 A szenvedély, mellyel a puritánok a „pápista maradványok" ellen fordultak, nem a külsőségeknek szólt, hanem annak a felfogásnak, amely mögöttük rejlett, ti. hogy bizonyos tárgyak, szavak, cselekedetek által természetfeletti, isteni erők közvetíthetők az erre felhatalmazott, kiváltságos papi rend által. A papságnak ez a vélt hatalma maga is szertartásos cselekedettel, a felszentelő kézrátételle! örökítődött át az apostoloktól kezdve egyénről egyénre, nemzedékről nemzedékre (apostolica successio). Mikor az angol puritánizmus a természetfeletti erőkkel felruházott tárgyakat, szavakat, cselekedeteket „bálványoknak", a természetfeletti erő papi közvetítését pedig „babonának" minősítette, a középkori papi rend üdvösségközvetítő monopóliuma ellen harcolt, csak úgy, mint az eretnekek vagy a reformátorok. A puritánizmusban azonban ez a harc döntő fordulatot vett: immár nem csupán a papi rend üdvösségközvetítő szerepének kétségbevonására korlátozódott, hanem megtámadta magát azt a hiedelmet is, hogy természetfeletti erők emberi közvetítés által hatást érhetnek el. Ez a hiedelem ősrégi, a vallástörténetben animizmusnak, szertartásait mágiának nevezik. Mágia és morál harca a vallástörténetben A primitív ember a természeti folyamatok valóságos okait nem ismerte, ezért azokat az élő és élettelen dolgokban egyaránt feltételezett, s az emberi akarat mintájára elképzelt erőnek (animus) tulajdonította. Hogy a dolgokban rejlő, azok lényegét alkotó animust maga iránt jóindulatra hangolja, a maga szolgálatába kényszerítse, az emberi akaratot befolyásoló módszerekhez hasonló tudatos eljárásokat eszelt ki. Yízbecsapkodott, port kavart, falevelekkel takarózott, egyszóval esőt utánzott, hogy ezzel az esőt is utánzásra indítsa, s így „esőt csináljon". Parancsszavakat intézett az animushoz, hogy mint embertársát rábeszélje a kívánt cselekvésre. S ha az utánzásra való csábítás vagy a rábeszélés nem használt, megpróbálta az animust erőszakkal hatalmába keríteni azáltal, hogy az illető dolgot lerajzolta (azaz megfosztotta árnyékától, melyet — minthogy az árnyék elválaszthatatlan a testtől — annak előbb-utóbb követnie kell), vagy egy kis darabját magához vette, hiszen abban is éppúgy benne van az animus, mint az egészben. Az ilyen eljárásokat nevezzük összefoglalóan mágiának. Az animisztikus—mágikus szemlélet alapjában véve materialista: egy primitív materializmust képvisel, mely nem választ szét létet és tudatot. 14 A puritánizmilsnak a „pápista maradványok" elleni küzdelméről könyvtárra menő irodalommal rendelkezünk. A legrégebbi, de egyben adatokban legbővebb feldolgozás D. Neale: The History of the Puritans. London. 1754.
