Századok – 1964

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Marxista történettudományunk fejlődésének problémái 1011

MARXISTA TÖRTÉNETTUDOMÁNYUNK FEJLŐDÉSÉNEK PROBLÉMÁI 1035' A burzsoá nacionalista ideológia persze nem tekinthető kezdettől fogva teljességgel hamis, mindenestől a tömegek megtévesztését, becsapását szolgáló tudatformának. A polgári-nemzeti átalakulás korszakában a burzsoázia osztályérdekei még egybeesnek a társadalmi haladás általános érdekeivel; a polgári-nemzeti eszmék ekkor még a társadalmi fejlődés valóságos követelményeit tükrözik; a felemelkedő burzsoázia, ill. polgárosuló rétegek anyagi érdekei, amelyek a feudális viszonyokból való kibontakozást követelik, bizonyos és éppen nem lényegtelen pontokon ekkor még találkoznak, összekapcsolódnak a feudalizmus alávetett osztálya, a jobbágyság antifeudális érdekeivel, a feudális rend megdöntésére irányuló demokratikus-népi törekvésekkel. A burzsoá nacionahzmus azonban ugyanakkor — éppen osztályjellegéből következően — kezdettől fogva mély ellentmondásokkal terhes; kezdettől fogva magán viseli annak bélyegét, hogy voltaképpen a kizsákmányoló osztályuralmi rend egy újabb formájának megteremtését szolgálja (— még ha szószólói ennek nincsenek is tudatában, s önnönmagukat amaz illúzióval táplálják, hogy célkitűzéseik egyszersmindenkorra összhangban állnak a nemzet összességének érdekeivel); így kezdettől fogva magában hordozza a következetlenség, a tömegektől való visszatorpanás, a feudális-monarchikus erőkkel való kiegyezkedés, az osztálykompromisszum tendenciáját. Mint a burzsoá nacionalizmusról és a szocialista hazafiságról szóló, fentebb már idézett tézisek is utaltak reá, — közgondolkozásunktól, de marxista történetírásunktól sem volt idegen, hogy a nacionalizmusnak erre a kezdettől fogva, haladó korszakában is megvolt negatív oldalára, liberális-burzsoá, sőt hazánkban egyenesen liberális-nemesi osztályjellegéből fakadó korlátozottságára, ellentmondásosságára kevésbé ügyeljen; másrészt a magyar nacionalizmusnak, mint „kisnemzeti" nacionalizmusnak, a polgári átalakulás periódusában a Habsburg-elnyomással szemben betöltött pozitív szerepe miatt kevesebb figyelmet fordítson kezdettől fogva egyben „nagynemzeti" nacionalizmus voltára: nemzetiségi elnyomó, az ország nem magyar népei polgári-nemzeti fejlődését hátráltató, fékező szerepére. Bár e kérdések elvi szempontból tisztázottnak tűntek, a személyi kultusz hatása, a nacionalista beütések — kivált a Kossuth-évfordulóval kapcsolatban, így a Kossuth-emlékkönyv egyik-másik tanulmányában is — történetírói gyakorlatunkat olyan irányba vitték, amely a liberális nacionalista nemesség legjobb képviselőinek, elsősorban Kossuth személyének idealizálásához vezetett: politikai ós katonai tevékenységének egyes mozzanatait nemegyszer mértéktelenül kiemelték, erőszakoltan, közvetlenül aktualizálták, sőt egyenesen a személyi kultusz politikájának alátámasztására, a régi pártvezetés bizonyos rendszabályainak történeti igazolására magyarázták. — Marxista történetírásunk ma már megszabadult az ilyenféle torzulásoktól. Az utóbbi években eléggé következetesen érvényesül az a törekvés, amely a Kossuth-kultusz túlburjánzásainak lenvesegetésére, a reformkori liberális nacionalizmus eszmerendszerének, a nemesi reformmozgalom jeles személyiségeinek valósághű és sokoldalú ábrázolására irányul, — itt elsősorban Barta István tanulmányaira, valamint bizonyos vonatkozásokban Spira György Széchenyi-könyvére hivatkozhatunk; illetőleg 1848—49 történetének provincializmustól mentes, széles nemzetközi perspektívájú megvilágítását szolgálja, — e téren Andics Erzsébet monográfiáját kell kiemelnünk.