Századok – 1964
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Marxista történettudományunk fejlődésének problémái 1011
1026 PACH ZSIGMOND l'A Г. réből: a korszak gazdasági viszonyainak, az árutermelés fejlődésének, a tőkés termelésre való átmenet akadályainak tanulmányozása, az alapvető osztályviszonyok kutatása, a jobbágyság, a dolgozó nép, a hajdúk, a szegénylegények, a „vitézlő rend" szerepének, harcának beható vizsgálata felé. A marxista történeti kutatások időtálló eredményeinek sorába tartozik annak bemutatása, hogy a törököt feltartóztató haderők, a végvárak katonasága magyar és nem magyar falvak jobbágynépességéből sereglettek össze, és a Habsburgellenes felkelések tömegerejét — sőt nem egyszer kezdeményezőit — a rendi kiváltságok bástyáin kívülálló elemek, a feudális viszonyok, utóbb az „örökös jobbágyság", a „második Leibeigenschaft" magyarországi változata nyűgéből kitörni igyekvő társadalmi rétegek, csoportok alkották, — amint erre Elekes Lajos, Sinkovics István, Esze Tamás, Várkonyi Ágnes, Makkai László, Benczédi László és mások munkái fényt derítettek. Nem kevésbé jelentős és még nagyobbarányú, részletekbe hatoló történész-tevékenység bontakozott ki a reformkor és 1848—49 gazdasági és politikai problematikája kutatásánakfeldolgozásának területén, — támaszkodva Révai József korábbi, úttörő érdemű tanulmányaira, amelyek 1848—49-nek nemcsak alapvető jellegét, osztálytartalmát tisztázták, hanem számos fontos részvonatkozását is marxista módon világították meg. Az 1848-as forradalmi örökség folytatásának és továbbfejlesztésének politikai irányvonalába eső évfordulók: a forradalom centenáriumának, utóbb Kossuth születése másfélszázados fordulójának megünneplése a „történészfront" széles erőit mozgósította és történetirodalmunkat fontos munkákkal gyarapította, — hogy csupán a Forradalom és szabadságharc 1848—49 (1948), majd a kétkötetes Kossuth-emlékkönyv (1952) gyűjteményes köteteire, bennük Nemes Dezső, Andics Erzsébet, Ember Győző, Mód Aladár, Hanák Péter, majd Szekfü Gyula, I. Tóth Zoltán, Révész Imre, Sinkovics István, Kosáry Domokos, Spira György, Borús József és mások tanulmányaira hivatkozzunk. Másrészt viszont kétségtelen, hogy a fordulat éve után kialakuló politikai légkör, a személyi kultusz elhatalmasodása számos igen fontos vonatkozásban éppenséggel nem kedvezett, hanem súlyosan ártott történetírásunk fejlődésének, benne haladó történelmi tradícióink, főleg Habsburg-ellenes küzdelmeink tudományos marxista megvilágításának (— úgy, hogy az eredmények és hibák nem külön-külön, hanem együtt, egymással csaknem összenőve jelentkeztek, ahol is igen gondos sebészi munkát kíván az egészséges alapszövet és a kóros túlburjánzás szétkülönböztetése). A régi pártvezetés, amikor politikájában dogmatikussá merevült, mechanikusan másolt és — a felszabadulást követő évek gyakorlatával mindinkább felhagyva — immár egyre kevésbé vetett számot a reális feltételekkel, a konkrét adottságokkal, a sajátos nemzeti mozzanatokkal, mintegy ellensúlyozás céljából annál gyakrabban, egyre szólamszerűbben, sablonszerűbben hivatkozott a nemzeti hagyományokra, azoknak a jelenben szerves és közvetlen folytatására, — Az osztályharc állandó éleződésének hamis elméletét és gyakorlatát, a szövetségi politikának, a dolgozó osztályok szocializmus építését szolgáló széles osztályszövetsége marxista—leninista elveinek durva megsértését, a párt tömegkapcsolatainak lazulását — a szavak és tettek kiáltó ellentéteként — a nemzeti egység annál gyakoribb deklarálása, annál harsányabb és stereotíppá váló emlegetése „rekompenzálta" ; ennek felelt meg a nemzeti egység szempontjának erőltetése a múltra vonatkozólag, a nemzeti összefogás követelményének visszavetítése régebbi történelmi korszakokba, amikor