Századok – 1964

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Marxista történettudományunk fejlődésének problémái 1011

MARXISTA TÖRTÉNETTUDOMÁNYUNK FEJLŐDÉSÉNEK PROBLÉMÁI 1025' mást követő fázisaiban a vezető szerep az országnak mind mélyebb és szélesebb rétegei felé tolódott el, tetőpontján azonban — a Rákóczi-felkelés idején ugyanúgy, mint az 1848-as szabadságharcban — a magyarság minden osztályának és rétegének többségét egyesítette," — ez átfogó történeti perspektívájú mű (amelynek más munkákkal együtt jelentős szerepe volt XVI— XIX. századi történetünk marxista kutatásának elindításában) az újabbkori magyar történelem egyik fontos sajátosságát emelte ki, a gazdasági és politikai fejlődés összefüggései, a magyarországi polgári-nemzeti átalakulás és előtörténete megvilágításához gyümölcsöző szempontokat nyújtott; külön érdeme, hogy már a kezdet-kezdetén viszonylag részletesen kidolgozott összefoglaló áttekintést adott egy széles olvasótábornak. Ugyanakkor azonban a függetlenségi küzdelemnek az utolsó 400 év történelme fő vonalába állításával s szinte megszakítatlan folyamatként való ábrázolásával nem sarkallt annak kidomborítására, hogy történelmünk e századainak is az osztályharc volt az alapvető jellemzője, s az antagonisztikus osztályok bizonyos mértékű együttműködését, összefogását megvalósító függetlenségi küzdelmek történelmileg kivételes helyzetet fejeztek ki: az ellentétes osztályok átmeneti érdekközösségét, amelyet az osztályok alapvető érdekellentéte és harca előbb-utóbb szükségszerűen újból szétrobbant. Másrészt haza (nemzet) és haladás összefüggésének fő vonalát érzékeltetve — persze ez volt akkor a közvetlen feladat — szinte teljesen egyértelműnek, közvetlenül egybeesőnek ábrázolta a nemzeti harc és osztályharc, a nemzeti függetlenség és társadalmi haladás követelményeinek (történetileg nem egyszer ellentmondásos bonyolultságban jelentkező) kapcsolatát. Az úttörő kezdeményezések nyomán elinduló-továbblépő marxista történetírás ilymódon — amikor éles és helyes harcba bocsátkozott az ellenforradalmi korszak hivatalos történetírásának vezető irányzatával, a „habsburgiánus-labanc" felfogással szemben — nem tudta teljesen kivonni magát polgári történetírásunk másik, ,,kuruc-függetlenségi" irányzatának hatása alól: bizonyos pontokon akaratlanul is érintkezésbe jutott a korábbi nacionalista szemléletmód egyik változatával. Ebben az is közrejátszott, hogy az első időkben — természetszerűleg — szinte teljesen a polgári történészek által feltárt, tehát szükségképpen egyoldalú tényanyagra volt utalva, ami óhatatlanul befolyásolta az általa felvázolt történeti képet. Súlyosan igaztalanok volnánk azonban, ha a jelzett nyomdokokon kibontakozó marxista történeti irodalmunkat csak ebből a szempontból ítélnők meg. A kommunista történészek egy kezdetben szűk, később bővülő csoportja — akik ekkor főképp a pártoktatásban vagy középiskolákban dolgoztak, ill. ez idő tájt végezték egyetemi tanulmányaikat — már a felszabadulást közvetlenül követő években eltökélt marxista igénnyel fordult a történelem tanulmányozása felé; mohón olvasták a marxista klasszikusokat, a marxista társadalom- és történettudomány neves magyar művelőinek munkáit; s hovatovább kezdték maguk is megkísérelni a marxista elmélet és módszer alkalmazását történelmünk egyes korszakaira, problémáira. A fordulat éve után pedig létrejöttek a marxista történeti kutatás és felsőoktatás intézményei, előrehaladt a marxizmus—leninizmus elterjedése, tanulmányozása történészeink szélesebb körében (még ha dogmatizmustól, szektásságtól terhelten is). A marxizmus térhódítása XV—XVIII. századi történetünk kutatóit is olyan kérdések vizsgálata, olyan új forrásanyagok feltárása felé irányította, amelyek majdnem vagy teljesen kiestek a ,,kuruc-függetlenségi" történetírás látókö-