Századok – 1964
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Marxista történettudományunk fejlődésének problémái 1011
MARXISTA TÖRTÉNETTUDOMÁNYUNK FEJLŐDÉSÉNEK PROBLÉMÁI 1023 nyúljunk 1944—45-ig, és onnan kezdve próbáljuk meg nyomon kísérni — persze csak igen vázlatosan — történeti irodalmunk idevágó fejleményeit. Milyen történelmi-ideológiai helyzetben lépett fel pártunk a felszabadulás után, mint az ország, a nemzet vezető ereje; milyen előzmények után kezdett hozzá a marxista—leninista eszmék széleskörű terjesztéséhez; milyen körülmények között kezdte bontogatni szárnyait a legális porondon a marxista történettudomány ? Olyan előzmények után, amikor a reakciós uralkodó osztályok amint a „hazát", úgy a „hazafiságot" is a maguk számára mintegy kisajátították-monopolizálták; magukat hirdették a „nemzeti gondolat" kizárólagos hordozójának, következésképpen a „nemzetvezető szerepre" egyedül hivatottnak. Olyan előzmények után, amikor az ellenforradalmi reakció rendkívül céltudatos, szerteágazó és mételyező nacionalista propagandája a „keresztény nemzeti eszme", majd a „szociális nemzeti eszme" örve alatt tömegeket tudott hatása alá vonni; olyan előzmények után, amikor az uralkodó osztályok ideológiai befolyásolása széles rétegeket tudott megtéveszteni a kommunisták céljairól, a marxizmus tartalmáról: mindenekelőtt szertefröcskölte azt a rágalmat, hogy a kommunisták nemzetellenesek, hazafiatlanok, „hazátlan bitangok". Minden rendű és rangú reakciósok lépten-nyomon arról szavaltak, hogy a kommunisták le akarják rombolni azt, amit ők a legfőbb értéknek deklaráltak: a hazát és a nemzetet, — persze kizsákmányoló osztálycéljaikhoz idomítva ezeket a fogalmakat, egységes nemzetnek állítva azt, amit a legélesebb osztály-antagonizmus szabdalt, minden magyar hazájának hirdetve azt, amiből a nép széles rétegei ki voltak semmizve. A pártnak, a kommunista ideológusoknak — ha a realitás talaján akartak maradni, ha valóban számot vetettek az adott, konkrét és sajátos, „nemzeti" feltételekkel — szükségképpen azon az „ideológiai terepen" kellett eszmei-politikai küzdelembe bocsátkozniok, amelyet az osztályharc magyarországi viszonyai mintegy rájuk kényszerítettek; a haza és nemzet kategóriáiban, gondolati kereteiben kellett kifejteniök a társadalmi haladás követelményeit: a hazafias és nemzeti jelszavakkal űzött reakciós fasiszta demagógiával egy antifasiszta-demokratikus haza- és nemzetfogalmat, az álhazafisággal az igazi hazafiságot állítva szembe. A kommunista ideológusoknak, a marxista történészeknek ebben a helyzetben szükségszerűen azt kellett egyik fő feladatuknak tekinteniök, hogy leleplezzék az uralkodó osztályok nacionalizmusának valóságos tartalmát; hogy közvetlen harcba szálljanak a kommunisták haza- ós nemzetellenességéről terjesztett rágalmakkal, annak továbbélő hatásával — amelyet a reakció politikai erői természetesen a felszabadulás után is megpróbáltak felszínen tartani; hogy bebizonyítsák: nem a nemzetvesztő uralkodó osztályok, hanem éppen a dolgozó tömegek, a munkásosztály a nemzeti törekvések letéteményese, a haladó hazafias hagyományok folytatója, továbbvivője az önálló Magyarországért vívott küzdelemnek, végrehajtója 1848 forradalmi hagyatékának, — éppen a munkásosztály a történelmileg hivatott arra, hogy a nemzetet, annak erőit tömörítve, kivezesse a katasztrófából, amelybe a reakciós uralkodó osztályok, a fasizmus, a második világháború döntötte. Ez alapvetően helyes célkitűzés, szükségszerű politikai és tudományos feladat vállalása volt: Révai Józsefnek, Andics Erzsébetnek, Mód Aladárnak ilyen irányú — részben még a felszabadulás előtt íródott, az antifasiszta nemzeti függetlenségi front létrejöttét elősegíteni célzó, majd az ország demokratikus átalakításáért vívott harcot alátámasztó — tör-7*
