Századok – 1964

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Marxista történettudományunk fejlődésének problémái 1011

MARXISTA TÖRTÉNETTUDOMÁNYUNK FEJLŐDÉSÉNEK PROBLÉMÁI 1015' folyt, ahol a termelőmunka házatlan és földnélküli, de méginkább házas-földes, rabszolga-eredetú vagy éppen rabszolga-állapotú dolgozók robotján nyugodott. Ide kapcsolódnak végül Váczy Péternek a korai magyar történet néhány kérdéséhez fűződött megjegyzései (1958): a korai egyházi oklevelekben szereplő, ,,szántóvetőnek", „földművesnek" nevezett jobbágyok megítélése régi problémáját szellemesen annak valószínűsítésével oldja meg, hogy ezek olyan szolgákat jelentettek, akiknek földesúri szempontból tekintett „foglalkozását", vagyis kizsákmányolásuk fő formáját, éppen a földművelés, az uraság önkezelésű szántóföldjén való robotolás alkotta. Ugyanő olyan megfigyeléseket is tett, amelyek a XII. század végétől kezdve az urasági magángazdálkodás korlátozásának, felszámolásának nem egy esetére vallanak. Mindez újabb fontos mozzanatokkal igazolja, hogy a feudalizmus magyarországi kialakulása és korai szakasza lényegében megfelelt e formáció általános, európai keletkezés- és fejlődésmenetének: a feudális földtulajdon szerkezete, a földjáradék formái, a kialakuló jobbágyság szociális helyzetének ismérvei alapján ma már joggal tekinthetjük a magyarországi feudális formáció első századait, korai időszakát — a marxizmus klasszikusai által nyugat-európai viszonylatban jellemzett — ún. Leibeigenschaft („első Leibeigenschaft") sajátos változatának (ami azután a XIII. század folyamán bomlott fel, hogy helyet adjon a feudális rend érettebb, kifejlett alakjának). A magyar állami szervezet kialakulására vonatkozó ismereteinket is gazdagította legújabb történeti irodalmunk. Györffy György — aki évtizedes kutatómunka alapján a közelmúltban tette közzé Árpád-kori történeti földrajzának I. kötetét — a türk—kazár típusú „kettős fejedelemség" kérdését, valamint a „magyar nemzetségtől a vármegyéig, a törzstől az országig" vezető történelmi folyamatot tette külön tanulmány tárgyává (1958), és ahhoz a figyelmet érdemlő megállapításhoz jutott, hogy a nemzetségi szervezet alakult át területi szervezetté a vármegyerendszer formájában, — amennyiben kimutatható, hogy a vármegyék az ország különböző vidékein egy-egy nemzetség eredeti szállásterületén szerveződtek meg. A törzsnévből képzett helyneveknek az ország legkülönbözőbb vidékein való előfordulásából pedig arra a következtetésre jutott, hogy a különböző törzsekből összeverődött katonáskodó réteg — ezeket nevezték eredetileg jobbágyoknak — tette ki István és elődei fegyveres kíséretének alsó rétegét, s ebből kerültek ki utóbb a — nemzetségfőktől elkobzott területekre telepített — várjobbágyok. Nem hagyható azonban bírálat nélkül Györffvnek az a tétele, amely szerint a nemzetségfők megtörése, István király fentemlített „jobbágyságának" kialakulása jelenti a feudalizmus kialakulását Magyarországon. De hiszen ez a jobbágyság a kiformálódó uralkodó osztályon belüli viszonyokat jelez és nem alapvető viszonyokat, termelési viszonyokat. A szerző tehát szemlátomást nem minden vonatkozásban tudta kivonni magát a feudalizmus amaz — előbbiekben már érintett — polgári értelmezésének hatása alól, amely a termelési viszonyok, az alapvető osztály• ellentétek kirekesztésével alkotta meg a feudalizmus fogalmát. Nem lehet egyetérteni Györffy tanulmányával egy másik lényeges ponton sem. Az a körülmény, hogy a honfoglaláskor itt talált szlávok szerepének, hatásának teljes tisztázása még további alapos vizsgálódást igényel, egyáltalán nem indokolhatta, hogy ezt a kérdést mintegy kiiktassa említett (tanulságos exkurzusokban sem szűkölködő) tanulmányának érdeklődési köréből — azóta, mint a szlavisták konferenciáján elhangzott előadása mutatja, már bizonyos előrelépést tett e tekintetben —, s hallgatólagosan tagadásba vegye a szláv