Századok – 1964
Tanulmányok - Molnár Erik: A marxizmus szövetségi politikája (I. rész) 943
1010 MOLNÁR ERIK: A MARXIZMUS SZÖVETSÉGI POLITIKÁJA pét a proletariátus tölti be. De a parasztság csak akkor válhatik a proletariátus szövetségesévé, ha elvesztette hitét saját parcellájában. Ez pedig hosszabb társadalmi folyamatot igényel, amely alatt a parasztság szubjektív tudata alkalmazkodik objektív létfeltételeihez. 1851-ben a fejlődés még csak ott tartott, hogy a parasztság kisebbsége szövetkezett a városi kispolgársággal, hogy parcelláját életképessé tegye. Ezen az úton tehát, amelyen kialakul a munkásság és a parasztság antikapitalista szövetsége, a „Brumaire" szerint is nyilván lehetséges és szükséges az átmenetnek valamilyen gazdasági-politikai formája. Marx a „Brumaire"-ben a városi proletariátust nemcsak a parcellatulajdonból kiábrándult parasztság természetes szövetségesének, hanem egyúttal a munkás-paraszt szövetség vezetőjének is tekintette, most már nem a demokráciáért folytatott harcban, hanem a kapitalizmus megdöntéséért vívott küzdelemben. Marx álláspontja az volt, hogy a parasztság, gazdasági elszigeteltsége és területi szétszórtsága következtében ebben a küzdelemben is képviseletre szorul, és érdekeinek képviselője, harcának vezetője csak a városokban koncentrált és felvilágosodott proletariátus lehet. Ezzel Marx elejtette azt az álláspontot, amelyet 1850-ben az „Osztályharcok "-ban, Engels meg 1851-ben a „Forradalom és ellenforradalom Németországban" c. cikksorozatban képviselt. Ott arról volt szó, hogy a kapitalizmus meghatározott politikai viszonyai mellett a parasztság önálló osztály gyanánt érvényesítheti saját érdekeit és nem szorítkozik az egymással harcoló osztályok kísérő karának vagy kórusának szerepére. A „Brumaire"-ben visszatér a kórus-gondolat, de most már kiegészítve azzal, hogy nemcsak a parasztság nem szabadulhat fel a kapitalizmus rabságából a proletariátus segítsége nélkül, de a proletariátus sem győzheti le a kapitalizmust — a paraszttársadalmakban — a parasztság segítsége nélkül. A „Brumaire" azt hangsúlyozza, hogy a proletárforradalom magányos éneke parasztkórus nélkül minden parasztnemzetnél halotti énekké lesz.107 A kórus-elmélet tehát, amely a parasztságnak önállótlan szerepet juttat, ugyanakkor kiemeli a parasztság döntő szerepét a proletárforradalomban. Sőt a parasztnemzeteknél egyenesen a proletárforradalom feltételének tekinti, hogy a parasztság elveszítse hitét saját parcellatulajdonában. Ennek az álláspontnak annál nagyobb a jelentősége, mert ebben az időben, az angolok kivételével, valamennyi nemzet „parasztnemzetnek" számított. Az „Osztályharcok"-ban a parasztság önálló, de reakciós szerepet játszik, amikor elnöknek választja Bonapartét. A „Brumaire"-ben szerepe a proletárforradalomban önállótlan, viszont progresszív. De a parasztság, amelyet Marx a „Brumaire"-ben szem előtt tartott, még éppoly fejletlen, mint maga a proletariátus. Olyan parasztságról van itten szó, amely lényegében még természeti gazdálkodást folytat. Nem a kapitalizmus rétegeződött parasztsága áll előttünk, hanem a feudalizmusból alig kilépett parasztság, mely egységesen szenved a kapitalizmustól. Befolyásolta-e ez a körülmény Marxot, amikor a „Brumaire" 1869-es kiadásában a parasztkórusra vonatkozó részt törölte, nem tudhatjuk. Ez a rész feltehetően azért maradt ki, mert a parasztországokban a proletárforradalom győzelmét ahhoz a feltételhez köti, hogy a parasztság elvesztette hitét a magántulajdonban, s ezzel bizonytalan időre tolja ki a forradalmat. 107 Uo. 316.1.
