Századok – 1964

Tanulmányok - Molnár Erik: A marxizmus szövetségi politikája (I. rész) 943

'998 MOLNÁR ERIK végrehajtó bizottság és az alkotmánvozó nemzetgyűlés ellen. Június 23-án barrikádok lepték el Párizst, amelyeken a vörös zászló lengett. A felkelők magvát a nemzeti műhelyek munkásai alkották. Jelszavaik a munkásosztály fejletlenségét, a kispolgári demokráciához való kötődését és a francia demokrácia világfelszabadító küldetésébe vetett hitet fejezték ki. Munkát és kenyeret követeltek és Barbèst éltették. Egyik kiáltványban kijelentették : „Ha Párizst bilincsbe verik, egész Európa rabságba jut." A központi jelszó azonban, amelyben a felkelők szocialista törekvései nyilvánultak meg, a februári maradt: a munkára való jog és a szociális, vagy szociális-demokrata köztársaság. A felkelés, bár abban a blanquista munkások vezetői, így Racari, a régi illegális kommunista és Pujol is résztvettek, a kispolgári forradalmárok vezetése alá került. A június 24-ére virradó éjjelen az Emberi jogok kispolgári klubja elhatározta, hogy a kitört felkelés élére áll, s azt a szocialista-demokrata vagy vörös köztársaság kivívására használja fel. A klub a felkelés egységes vezetésére két bizottságot alakított, s a katonai műveletek tervét is a klub elnöke, Kersausie dolgozta ki. (Kersausie később, 1849-ben részt vett a római köztársaság védelmében a francia intervencióval szemben.) Mindez nem változtatott azon, hogy a felkelők jiroletárok voltak, akik a szocializmusért harcoltak, de, mint már a felkelés jelszavai is, szintén a munkásosztály fejletlenségét bizonyítja. Ismeretes, hogy a véres harcok június 23-tól június 26-ig, 4 napig tartottak, és a harcban foglyul ejtett munkások tömeges kivégzésével végződtek. A munkásokat leverő kormánycsapatokat, mobilgárdát és nemzetőrséget Cavaignac republikánus tábornok vezette, akit a nemzetgyűlés, a felkelés leverése után, a lemondott végrehajtó bizottság helyébe a végrehajtó hatalom fejévé választott, Ledru-Rollin, mint belügyminiszter intézkedéseivel még részt vett a felkelés elfojtásában, de azután eltávolították a kormányból, mert a júniusi harcok alatt kispolgári tábora ingadozott és végeredményben széles tömegeiben passzív maradt. Ellene és Caussidière ellen, aki a felkelésben ugvan nem vett részt, de annak leverése után Angliába menekült, a nemzetgyűlés vizsgálatot is indított. Ezzel a La Réforme kispolgári demokrata csoportja is kiszorult a hatalomból. A felkelés leverése után a munkásnegyedeket Párizsban és a vidéki városokban lefegyverezték és a klubokat szigorú hatósági ellenőrzés alá helyezték. Visszaállították a politikai lapok korábbi sajtóbiztosítékát, aminek következtében 25 újság volt kénytelen megjelenését beszüntetni. A munkanap maximumát felemelték 12 órára és a munkásokkal szemben belföldön útlevélkényszert vezettek be. A vezetők elvesztése, a júniusi felkelés alatt elszenvedett nagy vérveszteség és a különböző korlátozó intézkedések a munkásmozgalmat a hanyatlás útjára taszították. Ezt Marx kezdetben nem ismerte fel. A Neue Rheinische Zeitung 1848. június 29-i számában, közvetlenül a júniusi felkelés után, azt írta, hogy a nemzetgyűlés sok mindent megtehet, de az általános ipari válságnak nem parancsolhat. Ez pedig a felkelés leverése után is tovább táplálja a forradalmat,87

Az ,,Osztályharcok"-ban a proletariátus júniusi vereségét és későbbi kudarcait a fejlődés szükségszerű láncszemének tekintette, amelyek az általuk nyújtott tapasztalatokkal előkészítik a proletariá-87

Marx és Engels művei. Id. kiad. 6. köt. 200. 1.