Századok – 1964
Tanulmányok - Molnár Erik: A marxizmus szövetségi politikája (I. rész) 943
A MARXIZMUS SZÖVETSÉGI POLITIKÁJA 993> hivatva szolgálni. Az osztályok ellentétét elleplezte a testvériség szólama. Ez az állapot nem lehetett tartós. Az osztályok harcának szét kellett tépnie a testvériség leplét. Vagy a burzsoáziának kellett megszüntetni a szociális intézményeket, vagy a proletariátusnak a burzsoá rendet. * Amikor a Kommunisták Szövetsége Központi Vezetőségének 1850 márciusi üzenetét megfogalmazta, Marx az utóbbi lehetőségre épített. Az „Osztályharcok Franciaországban" első három fejezete, amely a Revue der Neuen Rheinischen Zeitungban 1850 március —áprilisban jelent meg, abból a feltevésből indult ki, hogy a februári forradalom végül is a szocialista proletárforradalom győzelmével végződik. Ennek megfelelően Marx itt a (forradalom által létesített) demokratikus köztársaságot csupán átmeneti formának tekintette, amely a polgári rendnek szocialista rendbe való átalakulását közvetíti. Marx ebben az időben a februári francia forradalmat éppúgy permanens forradalomnak tekintette, mint az 1848-ban kitört német forradalmat. A francia munkásosztályt képtelennek tartotta arra, hogy saját forradalmát közvetlenül végrehajtsa, Nemcsak arról volt szó, hogy a francia munkásosztály csak akkor győzhet, ha Angliában a proletariátus a hatalmat kezébe veszi. Nem is csak arról, hogy a francia proletariátusnak át kellett még térnie az osztályegyüttműködés álláspontjáról az osztályharc álláspontjára. Marx szerint a proletárforradalom Franciaországban csak akkor győzhet, ha a proletariátus megnyeri szövetségesének a parasztokat és a kispolgárokat. Ez hosszabb forradalmi folyamatot tételez fél, amelynek során nemcsak a munkások öntudatosodnak, hanem a parasztok és a kispolgárok is egymásután kiábrándulnak a burzsoázia valamennyi csoportjából, amelyek egymást követik a hatalomban.8 1 A forradalom ezáltal válik itt felfelé haladó, permanens forradalommá, a proletariátus öntudatosodásának és egyúttal a proletariátus és a parasztságkispolgárság szövetkezésének történetévé. A februári forradalom azonban Marx eredeti várakozásával ellentétben nem permanens forradalommá, hanem permanens ellenforradalommá vált. Amikor 1851 végén, 1852 elején Marx a „Louis Bonaparte Brumaire tizennyolcadikájá"-ban a februári forradalom történetét újra megírta, már világos volt, hogy a februári forradalom lefelé menő vonalon haladt.82 A „Brumaire" a forradalom eseményeit már ebből a szempontból értékelte. így az a helyzet, hogy Marx műveiben a februári forradalom eseményeit illetőleg két ellentétes szempontú, de egyformán tanulságos értékeléssel találkozunk.8® Az ideiglenes kormány, a testvériségről szónokló Lamartine kezdeményezésére, már február 25-én elhatározta, hogy fegyveres erőt szervez a proletariátus fékentartására. Ez volt az ún. mobilgárda, amelynek tagjai a gyülevészproletariátusból kerültek ki. A kormány egy másik pénzügyi intézkedése politikai következményeivel sújtotta a proletariátust. A költségvetési hiány 81 Lásd ezekhez: Marx: Osztályharcok Franciaországban. Marx—Engels Válogatott müvei, 1. köt. 125, 126. és 136. 1. 82 Lásd Marx: Louis Bonaparte Brumaire tizennyolcadikája. Uo. 246. 1. — Ez az álláspontja egyébként az „Osztályharcok Franciaországban" 1850 őszén kelt negyedik és utolsó fejezetének is. 83 Blanqui, aki nem távolabbról nézte a februári forradalom eseményeit, hanem ezeknek középpontjában állott, már 1848 tavaszán előre látta a permanens ellenforradalom lehetőségét. Ezt írta: A reakciósok „előbb szövetségre lépnek a La Réforme forradalmárjaival a szocialisták ellen, azután a Le National politikusaival szövetkeznek a La Réforme forradalmárai ellen. A Le Siècl«» liberálisait a Le National girondistái elleni harcukban használják fel", stb.
