Századok – 1964
Tanulmányok - Molnár Erik: A marxizmus szövetségi politikája (I. rész) 943
'976 MOLNÁR ERIK osztályérdeke, eyy a vámhatára".5 2 Németországban, ahol a politikai szétforgácsoltság középkori formái messzemenően fennmaradtak, a politikai centralizáció különösen sürgető feladat volt. Ebben a kérdésben azonban csak a csekélyszámú kommunista — meg néhány rajnavidéki demokrata — helyezkedett a következetes demokratikus álláspontra. A liberális burzsoázia és a kispolgári demokrácia képviselői az egységes német állam keretében is fenn akarták tartani a történetileg kialakult német államokat. Ezzel szemben a kommunistáknak az volt a nézetük, hogy az egységes demokratikus német állam csak akkor jöhet létre, ha véget vetnek a korábbi állami széttagoltságnak és különösen, ha kíméletlenül elpusztítják a reakciós porosz és osztrák államszervezetet, amelyek az egységes demokratikus német állam megalakításának legfőbbb akadályai voltak. 1848 forradalmi esztendeje nemcsak a német nemzeti állam megteremtését tűzte napirendre, hanem felébresztette valamennyi elnyomott európai nemzet igényét a független létre és ügyeinek önálló vitelére. Másszóval egész Európában napirendre került a nemzetek önrendelkezési joga. Marx és Engels, ahogyan a forradalom kitörése előtt, úgy 1848—49 forradalmi éveiben sem ismerték el megkülönböztetés nélkül valamennyi nemzet önrendelkezési jogát. Csak azoknak a nemzeteknek függetlenségi igényét támogatták, amelyek függetlenségi mozgalma összefonódott a haladás és a demokrácia ügyével, amelyek tehát a forradalmi években a haladás és a demokrácia táborában harcoltak — vagy harcoltak volna, ha erre módjuk nyílik. Azoknak a nemzeteknek önrendelkezési jogát viszont, amelyek a feudális reakció táborához tartoztak, nem ismerték el. Ezt az álláspontot úgy is lehet értelmezni, ahogyan Lenin tette. Lenin szerint Marx 1848-ban az önrendelkezési jogot, ezt a (burzsoá-) demokratikus részkövetelményt helyesen rendelte alá a demokrácia általános érdekeinek. Tényleg Marx és Engels ebben az időben elvileg sem foglalt állást a nemzeti önrendelkezési jog, mint demokratikus követelmény mellett. Sőt Engels, hivatkozva a már a forradalom előtt elfoglalt álláspontjukra, egyenesen vitatkozott Bakunyinnal, aki a nemzeti önrendelkezési jog alapján állott.3 3 A legtöbb, ameddig ekkor elmentek, az volt, hogy kijelentették: A forradalmi Németországnak fel kell szabadítania azokat a népeket, a lengyeleket, cseheket, olaszokat, amelyeket a reakciós német kormányok elnyomnak, mert csak így törheti meg az utóbbiak hatalmát és szabadíthatja fel önnönmagát.5 4 A döntő szempont, amely a nemzeti kérdésben meghatározta Marx és Engels magatartását, az volt, hogy miként függ össze a nemzeti mozgalom a demokratikus mozgalommal. Ez a szempont azonban problematikus gondolatmenetekkel egészült ki. Azt, hogy meghatározott nemzetek a forradalom táborában állottak, életképességük bizonyítékának tekintették, és fordítva, abból, hogy az ellenforradalomhoz csatlakoztak, élet- és fejlődésképtelenségükre következtettek. Abból tehát, ami átmeneti történeti körülményekkel függött össze, végleges következtetést vontak le az egyes nemzetek történeti sorsára nézve. Az életképtelen kis népek eszerint nem tarthatnak igényt a 52 A Kommunista Párt Kiáltványa. Marx—Engels Vál. műv. 1. köt. 15. 1. 53 Lásd Engels: A demokratikus pánszlávizmus. Neue Rheinische Zeitung, 1849. febr. 15 —16. Marx és Engels művei, 7. köt. 203. kk. 1. az első orosz nyelvű kiadásban. 34 Németország külpolitikája és a legutolsó prágai események. Neue Rheinische Zeitung. 1848. júl. 12. uo. 6. köt. 242.1. A prágai felkelés. Neue Rheinische Zeitung, 1848. jún. 18. uo. 6. köt. 185. 1.
