Századok – 1963

Tanulmányok - Eperjessy Géza: A mezővárosi és falusi céhek kialakulása és bomlása az Alföldön és a Dunántúlon 951

A MEZŐVÁROSI ÉS FALUSI CÉHEK KIALAKULÁSA ÉS BOMLÁSA 969 mégis le kellett mondaniok a céhalakításról. A Jászkun kerület pl. 1841-ben arról értesítette a Helytartótnácsot, hogy a szabadszállási mesterek a céhkiváltsággal „együtt járó fizetéseknek letételére való magok elégtelenségét nyilvánítván", elállottak kérésüktől. A kiskunszentmiklósi ács, kőműves és egyéb mesterek 1842-ben „előre nem látott akadályok miatt" léptek vissza.8

' Hasonló példákkal találkozunk az ország csaknem egész területén. A sziny ér váralj ai mesterek kérelmét Szatmár megye — az iparoshiány ellenére — sem támogatta, mivel a „folyamodók sem számukra, sem tehetségekre nézve a város és vidék szükségét kellőleg fedezhető állapotban nincsenek".88 Sopron megye 1846-ban arról értesítette a Helytartótanácsot, hogy a szarvkői, vimpáci, szárazvámi, lajtapordányi és újfalui vargák nem tudják kifizetni az előírt udvari taksát és lemondanak kérelmükről.8

9 A zaderlaki (Temes megye) molnárok kérelmét a megye sem pártfogolta vagyontalanságuk és „állandó helyet nélkülöző állapotjok miatt", s a mesterek 1846-ban le is mondtak a céhkiváltság megszerzéséről.90 A szabadalom megszerzésével járó nagy anyagi áldozatokkal magyarázhatjuk azoknak a kézműveseknek feltűnően magas számát is, akik csak a céhkiváltság kérelmezéséig jutottak el. Jelentős volt ezenkívül azoknak a mestereknek a száma, akiknek kérésére a központi kormányszékek — elvben — megadták ugyan a privilégiumot, s arról a vármegyék útján az érdekelt iparosokat is értesítették, de azok mégsem váltották ki a szabadalomlevelet,91 A magas udvari illetékek és egyéb költségek, nem is szólva az inasokat és legényeket sújtó magas felvételi díjakról, mestertaksákról, költséges és el nem adható remekmunkákról s a kontárok működését tilalmazó 1805. és 1813. évi céhszabályzatról, épp a mezővárosi és falusi lakosság legszegényebb rétegének, a mezőgazdaságból mind kevésbé megélni tudó zselléreknek az iparűzését nehezítették meg Magyarországon akkor, amikor Ausztriában és "az örökös tartományokban a központi kormányszervek a XVIH. század derekától kezdve mind szélesebbé nyitották az utat a céhenkívüli „szabad" iparosok előtt,92 87

Uo. 1841/5/97, 1842/30. 88

Uo. 1843/5/52. 89

Uo. 1846/5/96. 80

Uo. 1845/5/31, 1846/5/101. — Hasonlóképpen nem nyerték el a kiváltságot — többek között — a pápai és veszprémi fésűs, esztergályos mesterek, vagy pl. a zsámbéki (Pest m.) szabók sem csekély számuk és szegénységük miatt (Uo. 1848/5/7 ós 1848/5/11). 91

Az általunk vizsgált 40 vármegyében közel ezer (pontosan 967) mezővárosi és falusi céhet találtunk, ezenkívül mintegy 176 volt a céhalakítási kísérletek, ill. az elnyert de ki nem váltott szabadalmak száma 1815 és 1847 között, Ezek között tüntettük fel azokat a „céheket" is, melyek nem újították meg korábbi kiváltságukat, hanem régi privilégiumuk alapján működtek — „illegálisan". (OL. Lib. Caeh., — Magyar Kancellária. Privilégia Caehalia, — OL. Dep. Civ. 5., ill. 6. kútfő.) 92 Az örökös tartományok ipari fejlődésére, ill. az udvar iparpolitikájára nézve lásd pl. : Reschauer: Geschichte des Kampfes der Handwerkerzünfte und der Kaufmanns-Gremien mit der österreichischen Bureaukratie. Vom Ende des XVII. Jahrhunderts bis zum Jahre 1860. Wien, 1882.5, 10,10-11, 15, 19, 22—24. stb. 1. - Pribram : Geschichte der österreichischen Gewerbepolitik von 1740 bis 1860. Leipzig. 1907. I. k. 10—11, 18—19, 58 — 59, 413, 419 — 421. stb. 1. Slolcar : Geschichte der österreichischen Industrie und ihrer Förderung unter Kaiser Franz I. Wien, 1914. 13, 15—16, 61, 92. 1. — Uhlirz : Handbuch der Geschichte Österreichs und seiner Nachbarländer Böhmen und Ungarn. Graz—Wien — Leipzig, 1930.1. k. 301, II. k. 355, 388, 578-580.1. — Priester : Kurze Geschichte Österreichs I—II. k. Wien. 1949 stb. 2*