Századok – 1963
Tanulmányok - Eperjessy Géza: A mezővárosi és falusi céhek kialakulása és bomlása az Alföldön és a Dunántúlon 951
A MEZŐVÁROSI ÉS FALUSI CÉHEK KIALAKULÁSA ÉS ROMLÁSA 967 a felsőbb hatóságok, „ne hogy ezen szegény adózóink annyi földre kényteleníttessenek terhes költségekkel utazni". A megye ugyanakkor annak engedélyezését is javasolta, hogy a kérelmezők a privilégiumért járó összeget ne a kancelláriánál, hanem a „Szexardi fiók Cassa nyugtatója mellett" fizethessék ki. A Helytartótanács azonban azt válaszolta, hogy a mestereknek közvetlenül kell a „legfelsőbb hely"-hez fordulniok, vagy pedig „valamely Bétsi udvari Agens segítségével éljenek".81 így azután azok az iparosok, akiknek anyagi erői elégtelenek voltak, nem is gondolhattak a céhprivilégium megszerzésére, hanem mint háziiparosok, céhes helyeken pedig mint kontárok8 2 folytatták mesterségüket — kitéve magukat annak a veszélynek, hogy a privilégizált mesterek a helybeli tanács segítségével pénzbüntetésekkel sújtják őket, elkobozzák áruikat, és megakadályozzák készítményeik házalás útján vagy a hetipiacokon történő eladását. Ha pedig már nem tudták, vagy nem akarták tovább viselni a kontár sorsot, nem egyszer anyagi erőiket is felülmúló áldozatot hozta1 * a céhkiváltság megszerzése érdekében. A tüskevári (Veszprém megye) mesterek pl. az 1760-as évek végén szánták el magukat a privilégium megszerzésére, de a helytartótanács véleménye szerint a helybeli takács, csizmadia, varga, szabó, ács, kovács, lakatos, kádár, fazekas mesterek csak akkor kaphatnak szabadalmat, ha két céhet állítanak fel és így két kiváltságlevelet váltanak. A tüskevári mesterek azonban — mint azt Veszprém megyéhez küldött levelükben írták — erre már nem tudtak vállalkozni: „Egy céhre kegyeimessen kiadandó Privilégiumnak megnyerése véget szántunk és közönségessen öszve tettünk Szász-ötven foréntokat. Mind hogy pedigh által láttyuk, hogy ennyi pénzért két Diplomát nem nyerhetünk, elégtelenségünket tovább is szemeink előtt hordozván...kéntelenittetük magunkat inkább Az szomszéd Devecseri, vagy Vásárhelyi (Somlyóvásárhely) Chéhekhez kapcsolnunk." Kölcsönt nem akarnak kérni, nehogy ezáltal — mint írják — „magunkat s successorinkat terhes adósságban keverjük". Bár a kérelmezők 21-en voltak, de nem remélhették, hogy számuk a szomszéd falvak iparosainak csatlakozásával gyarapodni fog, mert nagyobb és fejlettebb iparú mezővárosok közé voltak beékelve. Elegendő pénzt pedig azért sem tudtak szerezni, mert „jobbára Lakok és Zsellérek lévén, elégtelenségüket két Privilégiumnak kiváltására meg vallanunk kelletik".83 — A mesterek 1772-ben végül is elnyerték a kért kiváltságlevelet. 81 OL. Dep. Civ. 1815/6/330. Szabolcs megye 1838. jún. 9-én hasonlóképpen támogatta a püspökladányi mesterek kérelmét; hogy miután megkapták a kiváltságot, az érte járó taksát a debreceni sóhivatalnál fizethessék be. (OL. Dep. Civ. 1833/6/26.) A Helytartótanácsnál működő ágensek („jobbágyügyvívők" — „ágens pauperum" —) működésére vonatkozóan ld. Ember Győző : A m. kir. helytartótanács ügyintézésének története 1724—1848. Bpest. 1940. 113. és 141. 1. 82 A XVIH —XIX. századi céhes ipar egyik legfontosabb problémáját, a kontárkérdést disszertációink „Mezővárosi és falusi kontárok" c. fejezetében tárgyaljuk részletesebben. Céhenkívüli iparűzőkkel az általunk vizsgált országrész csaknem minden céhes településén találkozunk. A kontárok jóként a zsellérek közül kerültek ki, akik a mezőgazdaságból már nem tudtak megélni, s ezért valamilyen ipari munkára adták magukat. A kontárok száma a zselléresedéssel párhuzamosan országszerte növekedett a XIX. század fordulójától kezdve. Jóllehet a kontárok kizárására irányuló törekvések a XIX. század előtt is tapasztalhatók, a kontárok elleni küzdelem — a tőkés ipar versenye s a céhenkívüliek számának rohamos emelkedése miatt — főként a polgári forradalmat megelőző évtizedekben válik központi kérdéssé a mezővárosi ós falusi céhekben. «з OL. AM. Comit. Veszpr. No. 33 és OL. Magyar Kancellária Articuli Caehales II. 621 (a továbbiakban Art. Ceh.) 2 Századók 1963/5.
