Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 899

KRÓNIKA 915 ség többek között abból adódott, bogy a hozzáférhető forrásanyag feldolgozását egyelőre gyakorlatilag le nem küzdhető akadályok nehezítik. Másrészt az egyes tájegységek külön gazdasági, társadalmi egységeket jelentenek. Annak eldöntése, hogy földrajzilag és történetileg mik tartoznak az egyes gazdasági tájegységekbe, elég bonyolult feladat. Megemlítette Tiszaújlak esetét, amely földrajzilag az Alföldhöz tartozik, de nem került török fennhatóság alá. Bizonyos térbeli és időbeli leszűkítés szükséges voltát mégis kiemelte, mivel a hazai ipartörténet e kevésbé ismert fejezetének vizsgálata széles és lényegében fel nem dolgozott forrásanyag tanulmányozását kívánja meg. A dolgozat egyik gyengéjeként említették az opponensek a példák és adatok felesleges halmozását. Kétségkívül kevesebb adat alapján is lehetett volna általánosítani. A mennyiségi változásoknál a diagramok, grafikonok, térképek alkalmazása a szemléletességet emelte volna, Eperjessy hangsúlyozta, hogy ezeket az észrevételeket dolgozata végleges formájának kialakításánál feltétlenül figyelembe veszi. A tartalmi kérdésekkel kapcsolatos bíráló megjegyzéseket Eperjessy Géza általában elfogadta. Fenntartotta azonban azt a véleményét, hogy a XVIII. század második felétől kezdve a mezővárosi és falusi céhek alakulása nem segítette elő a társadalmi munkamegosztás fejlődését, s ezért, valamint más okok miatt, nem lehet ezeket a céhalakulásokat haladóknak tekinteni. Nem ért egyet azzal, hogy a hazai céhek megítélése a török kiűzésétől 1848-ig dolgozatában egyértelműen negatív volna, de hangsúlyozta, hogy a XVIII. század közepétől kibontakozó válság a céhesiparban, a céhek monopolisztikus törekvései (árdrágítás, kontárok elleni harc) a fejlődés akadályai voltak. Ugyanúgy nem fogadta el, hogy foglalkoznia kellett volna a céhek 1848 utáni történetével is. Megítélése szerint ez olyan nagyjelentőségű, bonyolult kérdés, aminek külön tanulmányt kell szentelni. Egyetértett viszont azon bíráló megjegyzéssel, hogy a témát szélesebb gazdasági és társadalmi összefüggésbe kellett volna ágyaznia és ki kellett volna térnie a.piaci körzetek alaposabb vizsgálatára. Végül megállapította, hogy a téma e feldolgozását nyilván csak előtanulmánynak lehet tekinteni, és későbbi kutatásai szerény eredményeivel szeretne hozzájárulni az újabbkori várostörténet számos fontos kérdésének tisztázásához. A Bizottság elismerve és hangsúlyozva a nagy forrásanyagra támaszkodó és a marxizmus—leninizmus szellemében megírt értekezés eredményeit, javasolta, hogy a Tudományos Minősítő Bizottság Eperjessy Gézának a történettudományok kandidátusa címet ítélje oda. Józsa Sándor „Az Osztrák-Magyar Monarchia Kína-politikájának főbb kérdései" c. kandidátusi disszertációja a Monarchiának a kínai boxerlázadás leverésében betöltött szégyenteljes szerepével foglalkozik. Bár a Monarchia nem tartozott a nagy gyarmathatalmak közé, mégis, mint nagyhatalom kisebb-nagyobb mértékben szereplője volt a távol-keleti eseményeknek is. Az értekezés bevezető része röviden foglalkozik az Osztrák-Magyar Monarchia 1900 előtti kínai politikájával. Megállapítja, hogy a többi állam hittérítőihez hasonlóan, már a XIV. században megfordult Kínában Eskandélyi Máté budai szerzetes, majd később a XVII. században a jezsuita Gruber János. Magyar világi ember csak a XIX. század közepén jutott el Kínába. Legjelentősebb személyiségek a világiak közül gr. Széchenyi Béla és gr. Zichy Jenő, akik semmivel sem voltak haladóbbak német, angol vagy osztrák kollégáiknál, mégis elítélték a nagyhatalmak brutális gyarma'tosító polit ikáját, ha nem is olyan mértékben, mint ahogy azt Kossuth tette az angolok ópiumháborúja idején. A Monarchia és Kína között az első hivatalos kapcsolat az 1869-es kelet-ázsiai expedíció nyomán jött létre, amikor a két állam kereskedelmi és hajózási egyezményt kötött. Az osztrák-magyar uralkodó köröket, akik az egyezménytől a mesés kínai piaclehetőségek kitárolását várták, csakhamar lehűtötte a Monarchia tőkeszegénységéből fakadó tehetetlensége, amely az angol és egyéb nagyhatalmi tőke mellett nem adott lehetőséget az annyira kedvező, privilegizált helyzet kiaknázására. Bár az expedíció tudományos eredménye kétségkívül jelentős volt, a gazdasági kihasználás területén csakhamar bebizonyosodott, hogy a Monarchia nem tudott beleszólni a kínai parasztvászon és a gépekkel szőtt külföldi (angol) vászon élethalálharcába. A 90-es évektől néhány kísérlet figyelhető meg a Monarchia gazdasági expanziójának fokozása érdekében. Már 1899-ben felvetették osztrák uralkodó körök egy kínai settlement megszerzésének gondolatát, majd utána több rendszeres hajójáratot