Századok – 1963

Történeti irodalom - Karsai Elek: „Országgyarapítás” – országvesztés (Ism. Berend T. Iván) 896

896 TÖRTÉNETI IRODALOM való kapcsolatát elemzi. A második fejezet (96—129. 1.) a XI — XIV. századi török betörésekkel és a görögség erejének csökkenésével foglalkozik. A harmadik fejezetnek az ortodox egyház XIV. századi helyzete ós a török veszély elleni szerepe a tárgya (130 — 153. 1.). A negyedik fejezetben (154—197. 1.) a szerző azt vizsgálja, hogy a görögség hogyan kezd ellenállni a török pusztításnak a XIV. század végén és a XV. század elején, s eközben hogyan fejlődik a népi öntudat. Az ötödik fejezet (198 — 225. 1.) Észak-Görögország II. Murát alatti (1421 —1451) helyzetének elemzését tartalmazza. A görögség utolsó feltámasztási kísérlete Gemisztosz, Konst. Palaiologosz és Besszarion közreműködésével, valamint Bizánc bukásának körülményei képezik a hatodik fejezet tárgyát (226 — 274. 1.). A hetedik fejezet (275 — 309. 1.) a Bizánci Császárság maradványainak sorsát tárgyalja a XV. század második felében. Az utolsó fejezetben (310 — 349. 1.) a szerző a nyugatra menekült bizánci tudósok kulturális szerepével foglalkozik. A kötetet a felhasznált forrásmunkák gazdag bibliográfiája (351 — 373. 1.) és két betűrendes név-és szójegyzék zárja le (375 — 395. 1.). A szerző a fenti témaköröket tudományos alapossággal, nagy tárgyi felkészültséggel, a fellelhető összes idevonatkozó forrásmunkára támaszkodva élvezetes stílusban dolgozza fel. E munka azonban nemcsak anyagának megbízhatóságával ós gazdagságával tűnik ki, hanem azzal is, hogy központjában a görög nép áll. A szerző ugyanis nem az egyes vezető egyéniségek szerepének kidomborítására, sem a történelmi események leírására fekteti a fősúlyt, hanem általában a görög emberre, aki az események aktív, ül. passzív részese. A görög történetírók közül mondhatni elsőkónt veszi szemügyre azokat a gazdasági és társadalmi körülményeket, amelyek az események menetét befolyásolják. Emellett természetesen vizsgálat tárgyává teszi azokat az eszmei tényezőket is, amelyek az újgörög nép kialakulásában szerepet játszottak. A könyvet felsorolt érdemei: a görögség kialakulásának dialektikus felfogása, a felhasznált adatok bősége, a görög népnek a kutatás központjába való állítása és annak mindenoldalú (anyagi és eszmei) vizsgálata a Bizánci Birodalom utolsó századainak s egyúttal az újgörögség kialakulási korszakának kétségtelenül legjobb és legkorszerűbb összefoglalásává teszik. Nem csoda tehát, hogy Vakalopulosz professzor ezért a munkájáért csakhamar elnyerte Párizsban a Zappas-díjat. A magyar neohellén kutatók fokozott érdeklődéssel várják a mű további köteteinek megjelenését, amelyekben a szerző a görög diaszpóra és így a magyarországi újgörög telepesek történetét is tárgyalni fogja. FÜVES ÖDÖN KARSAI ELEK: „ORSZÁGGYARAPÍTÁS" ORSZÁGVESZTÉS. I—II. RÉSZ 1933-1945 A NÜRNBERGI PER ÉS MAGYARORSZÁG (Budapest, Kossuth Könyvkiadó. 1961. 168, 263 1.) Karsai Elek könyvéről feltétlenül érdemes beszélni, sőt tulajdonképpen nemcsak magáról a könyvről, hanem ennek „ürügyén" történeti irodalmunk műfajproblémáiról is. A két kötetben megjelent munka ugyanis egy rendkívül fontos, de ugyanakkor nagyon hiányzó, elhanyagolt, sőt nyugodtan mondhatjuk: történész körökben talán kissé lebecsült műfajt testesít meg. Az „Országgyarapítás országvesztés" népszerű szakkönyv. Köreinkben az utóbbi években, részben a tudományos fokozatok rendszeréből következően, rendkívül széles mértékben hódít, mondhatjuk egyeduralomra tesz szert a monográfia. A'rövidebb lélegzetű munkákban is a szűk szakszerűség uralkodik. Könyvekben vagy tanulmányokban a történészek legnagyobb részt csak egymáshoz szólnak. Nem kétséges, hogy a kutatások eredményei, a legértékesebb megállapítások és tényanyagok különböző áttételeken keresztül végül is eljutnak a nem-szakember olvasóhoz, tankönyvek, kézikönyvek stb. formájában a közvélemény formálóivá válnak. De a közönséggel való kapcsolatunk jelenlegi helyzetével korántsem lehetünk megelégedettek. Ennék sok oka van. és egy ismertetés keretében aligha lehet ezekre kitérni. Most csak egyetlen mozzanatot.kívánok megragadni, s ez a műfaj problémája. A történészmunkák elszigeteltsége igen nagy mértékben annak következménye, hogy hiányzik az a műfaj, amely szakszerűen, elsődleges forrásokra támaszkodva, igényesen, de mégis színes, közérthető formában, rövid terjedelemben az érdeklődést felkeltve és a várakozást kielégítve a szó szoros értelmében a széles tömegekhez szól. Véget kellene vetni