Századok – 1963
Történeti irodalom - Koltay-Kostner Jenő: A Kossuth-emigráció Olaszországban (Ism. Lukács Lajos) 885
887 TÖRTÉNETI IKODALOM séges egyetértés hiánya és az ellenforradalom kibontakozó túlereje következtében a forradalmi Magyarország és a Velencei Köztársaság véd- és dacszövetsége inkább csak elvi jelentőségű lehetett, ós a két elbukott forradalom egymásratalálásának, együttműködésének óhaját juttatta kifejezésre. A „Mazzini demokrata szövetségében" című fejezet már a bukott szabadságharc utáni időszak problematikájával foglalkozik, mikor a törökországi internáltsága alatt Kossuth ós Mazzini, ha nem is ellentmondásoktól mentesen, de megtalálják az együttműködés alapjait. Miután Kossuth kénytelen belátni, hogy a piemonti kormányzat támogatására nem számíthat és kedvező híreket kap Mazzini olaszországi befolyásának emelkedéséről, kezet nyújt az olasz forradalmi mozgalom vezetőjének. Az utóbbi fontosnak tartja a magyar szabadságharc kiemelkedő vezérének közreműködését, viszont nem hallgatja el, hogy mennyire fontos lenne erőteljesen szakítani a nemzetiségek irányában folytatott hibás, a magyarság szupremáciáját erőltető politikával. Mazzini és Kossuth együttműködésének szemszögéből lehet csak értékelni az egykorú magyarországi függetlenségi szervezkedéseket és összeesküvéseket, azok jelentőségét, gyengeségét, » elbukásuk okait. Helyesen emeli ki a szerző, hogy Mazzini itáliai szervezési módszerei Magyarországon is követésre találtak. Számos levéltári bizonyítékunk van arra, hogy olasz emisszáriusok hazánkban is megfordultak, a mazzinista konspiráció szervezeti előírásai a Makk-féle mozgalomban különösképpen erőteljesen megmutatkoztak. Viszont forradalmi helyzet hiányában nemcsak a magyarországi, de az olaszországi szervezke-I dések is elbuktak. Ennek különösen éles formája jelentkezett az 1853. évi milánói felkelés felszámolása során. Ma már történetileg teljesen bebizonyított és az újabb kutatások is erre mutatnak, hogy Kossuth Mazzinival együtt jelentős szerepet vállalt a Piémont területéről kiinduló osztrák-ellenes szervezkedésben. Így vitathatatlanul Kossuthnak is felelősséget kellett vállalnia a történtekért. Nem az a lényeges, hogy Kossuthnak egy, az osztrák seregben szolgáló magyar katonákhoz intézett felhívását utóbb miképpen változtatták meg engedély nélkül, hanem az az előkészítő és szervező munka, ami a felkelést megelőzte, erről viszont Kossuth nemcsak tudott, de sokirányú munkásságával alá is támasztotta. Erre mutat Kossuth szoros kapcsolata Vetterrel, Pietro Fortu* nato Calvi ezredessel, akihez Türr közvetítésével juttatja el értesítéseit. A bukott milánói felkelés ugyan átmenetileg elhidegítette Mazzini és Kossuth barátságát, de a politikai szükségesség utóbb mégis összehozza őket és a krimi háború alatt ismét közös lépéseitkel kísérleteznek. A végleges szakadás a két emigráns vezető között csak 1859-ben következett be, mikor Kossuth III. Napoleonnal lépett kapcsolatba, amit Mazzini a leghatározottabban ellenzett. i A munka kétségtelenül legalaposabban, legsokoldalúbban kidolgozott és egyben legterjedelmesebb része a „Cavourral Magyarország szabadságáért" című fejezet, amely terjedelmét tekintve a könyv szövegrészének felét teszi ki. Vitathatatlanul igaz, hogy az 1859-es olasz, francia—osztrák háború alatt a magyar emigráció tevékenysége különösképpen erőteljessé vált, az addig alélt emigráció körében pezsdülő élet következett be. A szerző alapos gonddal mutatja meg ennek valóságos hátterét, összefüggéseit ós egyben súlyos következményeit is. Kibontakozik előttünk, hogy Kossuth bekapcsolódását Párizs és Torino akciójába mennyi más és sokrétű tevékenység előzte meg, melyből elsősorban Klapka szerepe emelhető ki. Kossuth elválasztása Mazzinitól a hivatalos kormánykörök sikere volt, és előnyösen használták fel nevét az osztrák-ellenes háború során. Az emigráció hivatalos vezetése tehát szakított a forradalmi-demokratikus, köztársasági kapcsolatokkal, annak reményében, hogy Piémont ós Franciaország hivatalos kormánykörei a magyar ügy megoldásához biztos támogatást nyújthatnak. Ez azonban csak illúzió volt. A villafrancai fegyverszünet világos és félreérthetetlen választ adott az esetleges kételyekre és rávilágított a francia császárság valóságos érdekeire. A nagyhatalmi politikába vetett reményekből való kiábrándulás vitt sokakat > a magyar emigránsok köréből Garibaldi táborába, az 1860. évi szicíliai hadműveletekbe. A „Garibaldi szicíliai expedíciójában" című fejezet lényegében átültetése a szerző korábbi, „Türr István 1860" című tanulmányának, az újabb történeti irodalom figyelembe vételével. Kossuth és a torinoi kormányzat 1860 szeptemberében létrejött megegyezéséről, valamint az ezt követő keleti fegyverszállítási akcióról a „Forradalmi tervek Velence felszabadítására (1861 — 62)" című fejezet szól. Helyesen emeli ki a szerző, hogy Garibaldi vállalkozásától Kossuth, a hivatalos emigráns vezetés távol tartotta magát és a magyar lógió irányában elhangzott elismerő szavak utólagosan vették tudomásul a történteket. A rengeteg energiát, erőfeszítést követelő fegyverszállítási akció végül is nemcsak teljes kudarccal járt, de Cavour is az időközben megváltozott helyzet következtében szükségtelennek ítéli a szorosabb kapcsolat fenntartását a magyar emigrációval. Ricasoli miniszterelnöksége nem hoz semmiféle lényeges változást az olasz kormánynak