Századok – 1963
Tanulmányok - Kumorovitz L. Bernát: A középkori magyar „magánjogi” írásbeliség első korszaka (XI–XII. század) 1
8 KÜM0R0VITZ L. BERNÁT Mi is hiszünk a cartula sigillata használatában. Igaz, hogy ilyen Kálmánkori pecsétes írás eddig még nem bukkant elő levéltáraink limbusából, de csak azért, mert bizonyos időn túl nem volt szükség a cartula további őrzésére. Sőt, kölcsönök esetén a visszafizetést a cartula megsemmisítése is követhette. De nagy számban sem készülhettek, mert a törvény előírása csak arra az esetre vonatkozott, ha zsidó volt az egyik üzletfél, s a 3 pensánál kisebb értékű ügyleteknél továbbra is elegendő maradt a tanúk alkalmazása. E megfontolásunkat támogatja Márton ispánnak (a XII. század 40-es éveiből ránkmaradt) végrendelete, amely, véleményünk szerint, egyik részében a comes egy cartulájának a kétségtelen nyomát őrizte meg, továbbá néhány újabban előkerült XII. századi pecsétgyűrű. Márton ispán végrendelete valóságos tárháza azoknak a módozatoknak, melyekkel korának (XII. század első fele) világi nagybirtokosa ingó és ingatlan vagyonát szerezte, bővítette, cserékkel kikerekítette, esetleg elidegenítette, s a fennálló jogrend eszközeivel biztosította. Megtudjuk belőle, hogy II. Béla (1131—1141) és II. Géza (1141 — 1162) királyok engedélyével birtokát a csatári monostor s felesége és nagyobbik leánya között osztotta meg. Végrendeletében pontosan megkülönböztette saját szerzeményeit atyai örökségétől, mindenütt feljegyeztette a szerzés módját és körülményeit, hogy a birtoklást az új örökösök számára is bizonyíthatóvá tegye. Adománybirtokait és vásárlásait a szóbeliség útján, quaesitorok, datorok, tanúk és pristaldusok alkalmazásával szerezte, és biztosította,43 s miként már Eckhart is megjegyezte, nem hivatkozik oklevelekre, hanem csak azokra, akik előtt a vétel történt: a tanúkra.44 Egy helyen mégis írásra is utal a végrendelet, mégpedig a monostornak adott libertinusok második csoportjánál. Az oklevélnek ez az eddig figyelemre nem méltatott, de a XII. századi magyar jogi magánírásbeliség szempontjából rendkívül becses, s kerekdedségével a többitől feltűnően elütő szakasza igy hangzik: ,,Libertos vero, quos emit Martinus comes ab Budruguiensibus, qui vocantur Grab et Odmat, V domos ad idem officium, quo prius utebantur, in hebdomada tribus diebus fenum falcant, tempore messis III diebus mettunt, equum tenent abbati, in via serviunt, currum ducunt, equos custodiunt, erbas afferunt, ligna incidunt, ignem faciunt. Coram quibus empti sunt, nomina hec sunt : Johannes prepösitus, Sydemer, Mosy, Iiis, Elias, Machabeus filius Laberti, Bas filius Endre, Opus iudex Czalaensis, Gregorius filius Gabrielis, Apa filius Sydemer, Ipolt filius Gaua. Bolozlou filius Chema, Weteh serviens Ipoliti, Wapussa. Wasardus presbiter hec scripserat. Hoc dedit Martinus monasterio."45 Az idézett szakasz utolsóelőtti mondata világosan bebizonyítja, hogy e libertinusok vételét annak idején írásba foglalták.4 6 Az is feltűnő, hogy túlnyomó részben a Kálmán II. törvényében előírt adatokat tartalmazza. Megnevezi Márton ispánt mint vevőt, a Ubertinusokat mint a vétel tárgyát, az eladókat, a zsidó és keresztény tanúkat, akik előtt a vétel történt, s végül az ügylet 43 Eckhart : i. m. (MIÖG. IX. Ergb. 1914.) 400—410. 1. 11 Eckhart Ferenc: Hiteleshelveink eredete és jelentősége (a továbbiakban: Hiteleshelyeink). Századok 47 (1913) 642—643. 1. 45 Fejérpataky László : A Gudkeled-Biblia (a továbbiakban: Gudkeled-biblia). Magyar Könyvszemle. Űj folyam 1 (1893) 15—16. 1. •— Guoth véleményével szemben tehát Jakuvobich sejtése igazolódott be. (Guoth Kálmán : Az okleveles bizonyítás kifejlődése Magyarországon. Bpest. 1936. 12—13. 1.) 46 Ez a mondat valószínűleg Márton ispán oklevelének a szerkesztőjétől származik,, aki azonban az előtte levő cartulából vette.
