Századok – 1963
Tanulmányok - Kumorovitz L. Bernát: A középkori magyar „magánjogi” írásbeliség első korszaka (XI–XII. század) 1
A KÖZÉPKORI MAGYAR. ..MAGÁNJOGI" ÍRÁSBELISÉG 9 írásbafoglalóját. Az eladók (?), valamint a tanúk egy része, miként a nevekből megállapítható, zsidó, éppen ezért az ügylet Kálmán rendeletének megfelelően cartula alkalmazásával történt. Bizonyára a kéznél levő cartula alapján fogalmazták meg az-oklevélnek ezt a részét: ezért követi oly hűen szerkezetében is a törvény gondolatmenetét. De minden kétséget kizáróan cartulára utal az író megnevezése, aki vidéki pap (valószínűleg plébános vagy esetleg esperes), és nem udvari ember. Az átvétel azért történt, hogy a szerzemény perjogi biztosítékát ennél a tételnél is megjelöljék. A végrendelet több szolgacsoportnál nem említi szerzésük módját: ezeket Márton ispán örökölhette. Másutt meg csak azt jegyzi meg, hogy bírói úton, kárpótlásul kapta őket, egynél pedig egyszerűen csak odaveti, hogy vásárolta, írás nélkül, nyilván azért, mert az eladó keresztény lehetett, ilyen esetben pedig cartulára nem volt szükség. A zsidóktól való vásárlás feljegyzése tehát csak a cartula miatt ennyire plasz tikus, vagy fordítva: a' cartulára való utalás a zsidóktól való vásárlásnak és a törvény előírásához való igazodásnak az eredménye. Kálmán cartula sigillata-ja tehát ezek szerint nem volt írott malaszt, vagy a király által felállított jámbor kívánalom csupán, hanem élő valóság. A cartula sigillata tényleges használata mellett közvetve tanúskodnak az újabban előkerült XII. századi pecsétgyűrűk. A legrégebbiek egyike valószínűleg Uros fia Janusé, aki nádor volt Kálmán és II. István koráhan.4 ? A cartula sigillata jogtörténeti vizsgálata szerint ez az írásfajta I. László I. törvénykönyve (az ún. II. törvénykönyv, 1077 körül) 7. fejezetének az új kívánalmak szerint való továbbfejlesztéséből származik. A király e törvénycikkében a lopott holmival való kereskedés megakadályozására s a vám lerovásának biztosítására az ingóságok adás-vételét nyilvános vásárokhoz kötötte. Ha nem vásáron kötötték az üzletet, tárgya pedig lopott holmi volt, halállal bűnhődnek az eladó, a vevő és a tanúk is. Ha a vásáron kívül vett holmi nem lopott jószág, a vevőtől elkobozzák, az eladó az árát veszti, s a tanúk is ugyanannyit fizetnek bírságul. Ez a cikkely az üzletkötés formáit is szabályozza: a szóbeli szerződést a bíró, a vámszedő és tanúk előtt kell megkötni. Ha ilyen formában is lopott jószág került eladásra, a vevő — a bíró tanúsága alapján — szabadul, a tanúknak azonban bíróság elé kell állítaniuk az eladót, s vele együtt tisztázniuk kell magukat48 . Kálmán ezen a ponton újít. II. törvénye révén az üzletkötés, úgy látszik, keresztény és zsidó viszonylatban is függetlenült a vásárok nyilvánosságától (bár ezek továbbra is az árucsere főhelyei4 9 ), s a hivatalos közegek (bíró és vámos) és tanúk előtt való szóbeli szerződés ingatag formájának a helyébe (vagy inkább mellé?) a vegyes magántanúk és pecsétes írás szilárd és hosszabb életű bizonyíték-nyilvántartó és biztosító formája lépett. A cartula sigillata tehát nem cliszpozitív oklevél (acte dispositive, Geschäftsurkunde), hanem a hatóság asszisztenciájának írásos bizonyítéka (bár vásáron, esetleg előtte is készülhetett), s formáját tekintve (noha magán jogügy letekről szól) nem annyira magánjogi, mint inkább perjogi célzatú újítás (acte probatoire, Beweisurkunde50 ). Diplomatikai szempontból azt jegyezhetjük meg róla, hogy az adatrögzítő följegyzéseknek (lerövidített notitia) a szomszédoktól eltanult, s akkori-47 Hlatky Mária : A magyar gyűrű. Bpest. 1938. 22. 1. I. tábla 12. sz. 48 Závodszky : i. m. 168. 1. 49 A korabeli vásárokra vonatkozólag olv. Oyörffy : i. m. 30. 1. 24. sz. jegyz. 50 De Boüard : Manuel 48. 1. — Korszakunkban csak a királyi oklevélnek volt teljes hitele. Ouoth : i. m. 44. s köv. 1.
